Kártyán nyert szerelem

15. fejezet

Későre járt, de Zoli még mindig nem jött haza, én pedig halálra aggódtam magamat miatta. Tudtam, hogy történt valami, hiszen a mai napunk olyan csodásan indult, és aztán jött az a telefonhívás, amitől Zoli ideges és feszült lett. Ki hívhatta és mit akart tőle? Éreztem, hogy most jött el annak az ideje, amikor az álomvilágból fel kellett ébrednem, de én még nem akartam. Sátán precízen dolgozott: mihelyst Zolit elvittem a templomba, máris akcióba lendült és valamit csinált vele. De mit? A bizonytalanság megőrjített és még csak egy telefon sem volt a házban, hogy legalább Zolit hívjam...bár a számát egyáltalán nem tudtam.

Tízre járt már az idő, amikor kocsi ajtó csapódást hallottam kintről. Azonnal felugrottam és a bejárati ajtóhoz rohantam. Az a magas férfi állt előttem, az egyik, aki elhozott az iskolából azon a bizonyos napon.

- Szia - mondta és picit elmosolyodott.

- Baj van? - kérdeztem azonnal, mert az arca nem sok jóról árulkodott.

- Bemehetek? - kérdezte.

- Persze - válaszoltam, és félreálltam, hogy be tudjon jönni. - Mi a baj? Mi történt Zolival?

A hallban felém fordult és a zsebéből kivett egy telefont. Felém nyújtotta. Az én mobil telefonom volt az. Meglepődve nyúltam utána és tudtam, ez nem jót jelent.

- Hol van Zoli?

- A rendőrségen - mondta a srác, majd sután hozzátette. - Amúgy Szabolcs vagyok.

Még levegőt is alig kaptam a sokktól, amikor kimondta a rendőrség szót. Csak álltam megkövülten és éreztem, talán jobb lenne nem hallani a részleteket, mert biztos, hogy ki fogok borulni.

- Gyere, menjünk a konyhába - mondta udvariasan Szabolcs, majd gyengéden maga elé tolt. A konyhába érve lerogytam a legelső székre, Szabi pedig szembe velem leült. - Zoli azt mondta, hogy adjam vissza a telefonodat és azt üzeni, hogy most már szabad vagy, haza mehetsz.

- Haza? - nyögtem kábultan.

- Igen, anyukádékhoz - bólintott.

- Mégis mi történt?

Amíg Szabi mesélt, én lélegzet visszafojtva hallgattam őt, és a végén a sírás fojtogatott. Amit tett, az szörnyű volt, mert tudtam, mit tesz a kábítószer a fogyasztójával. Nem volt mentség a bűnére.

- De miért tette? - kiáltottam fel a könnyeimmel küszködve.

- Megzsarolták - válaszolta Szabi, majd halkan hozzátette: - Veled.

- Velem - ismételtem meg döbbenten.

- Igen, veled. Annyira féltett, hogy belement az üzletbe, pedig Zoli is elítéli azokat, akik terjesztik.

Szememből patakzani kezdtek a könnyek. 

- Utána mehetek? - kérdeztem erőtlenül.

Szabi a fejét rázta.

- Nem, mert most kihallgatják, nem tudnál vele beszélni. De, ha szeretnéd, akkor majd szólok és beviszlek hozzá. Rendben?

Bólintottam.

- Most mit szeretnél? Haza vigyelek?

A fejemet ráztam.

- Nem, még maradok - szipogtam.

A válaszom meglepte Szabolcsot, de nem szólt semmit.

- Jól van. Felírom a telefonszámomat és ha baj van, hívj fel fel, jó? - kérdezte gyengéden.