Kártyán nyert szerelem

17. fejezet

Hazatérésem után egy nappal apa is megjelent a lakásunk ajtajánál és bebocsátást kért. Azt hiszem, apa azóta nem járt nálunk, mióta elkártyázott Zolinak, mert anyu úgy neki esett, hogy azt hittem, agyon üti. Apa nem szólt semmit, míg anya kiabált vele, megadóan tűrte a szitokáradatot, melynek én vetettem véget azzal, hogy kimentem a szobámból és rászóltam anyára, hogy hagyja abba. Apa odasietett hozzám és átölelt.

- Istennek hála, hogy haza kerültél! - sóhajtotta, miközben a hátamat simogatta.

- Hogy tehetted, Oszkár, ezt a lányunkkal? - mondta anya vádlóan, könnyes szemmel. - És, ha megölték volna, vagy megerőszakolják?

- Kérlek, bocsáss meg - könyörgött apa könnyes szemekkel.

- Megbocsátok - mondtam neki szeretetteljesen és újra magához ölelt.

Nem sokáig bírtam otthon a tétlenséget és a kétségeket, így elmentem Zoli bárjába és beszéltem Szabolccsal. Ő mondta meg, hogy mikor lesz Zoli tárgyalása. Arra a kérdésemre, hogy lehetséges-e, hogy Zolit elengedik óvadék ellenében, vagy ejtik az ellene felhozott vádat, azt a választ adta, hogy sajnos ennek kicsi a valószínűsége. Megbeszéltük, hogy a tárgyalás napján Szabolcs értem jön és elvisz.

Amikor Zolit bevezették a tárgyalóterembe, a szívem szakadt meg a látványától. Nyúzott volt, szemei karikásak és látszott, hogy nagyon megviseli az egész hercehurca. Végig engem nézett, én pedig legszívesebben odarohantam volna hozzá és a nyakába borultam volna. Sajnos a tárgyalás végén nem volt lehetőségünk egy szót sem váltani egymással, így sajgó szívvel tértem haza.

10 év! Vagy minimum 5 jó magaviselet esetén... Az nagyon - nagyon hosszú idő... Fogalmam sem volt, hogy fogom nélküle bírni, mi lesz kettőnkkel. A csomagot hamar elkészítettem neki, de a levélírás megtorpanásra késztetett, mert tudtam nagyon is jól, hogy nem csak a csomagot bontják fel, de a levelet is. Nem akartam Zolit közröhej tárgyává tenni azzal, hogy csöpögős vagy hisztériás levelet írok neki, ezért megpróbáltam egy olyat írni, amelyiket, ha felbontják, nem lesz kellemetlen a számára.

Ahogy teltek a napok, a rosszulléteim gyakorisága egyre nőtt. Anya gyanakodva nézett rám, amikor egy-egy ilyen hányás után kijöttem a fürdőszobából, de egyelőre nem szólt semmit. Teljes bizonyossággal tudtam, hogy terhes vagyok, hiszen soha nem védekeztünk, ellenben annál többet szerelmeskedtünk Zolival. Az lett volna a csoda, ha nem esek teherbe. Tudat alatt már akkor tudtam, hogy teherbe estem, amikor először lefeküdtem vele, és még örültem is neki, hiszen szerettem, és szívesen teherbe estem tőle. Azonban most más volt a helyzet... Zoli börtönben ült, és minimum öt évig nem fog onnan kijönni... A gyerekünk öt éves lesz, vagy tíz, mire meglátja az apját. Ez a tudat teljes mértékben sokkolt, és most először azt kívántam, bárcsak ne lennék terhes! Elmentem az egyik drogériába és vettem egy tesztet, amit otthon azonnal el is készítettem. Az egyik szemem sírt, a másik nevetett, amikor megjelent a teszten a két kis csík... Ekkor kaptam kézhez Zoli kérelmét beszélőre...

- Beatrisz, bejöhetek? - kérdezte Alexa a fejét szobám ajtaján bedugva.

- Persze - mosolyogtam halványan.

Bejött és leült mellém az ágyamra. Éppen Zoli kérelmét olvastam. Alexa először nem szólt egy szót sem, csak némán figyelt engem, ami zavarba hozott.

- Terhes vagy, igaz? - nem kérdés volt ez, inkább kijelentés. A húgom megint rátapintott a lényegre.

Bólintottam, mire ő szélesen elmosolyodott.

- Akkor teljes mértékben összejöttél vele. Milyen romantikus! - kiáltott fel nagyot sóhajtva. - Meglátott, beléd zúgott és megszerezett magának. Bár velem történne valami hasonló!