Kártyán nyert szerelem

14. fejezet

Nem tudtam éjjel aludni, annyira féltem, hogy ha elaszok, akkor Beatrisz kislisszan a paplan alól és vagy átmegy a saját szobájába, vagy elhagyja a házamat és soha többé nem tudom visszaszerezni. A Tündés incidens nagyon felbosszantott. Éppen az irodámban beszélgettünk üzleti ügyekről Szabival, amikor meghallottuk kintről Tünde ordibálást. Azonnal tudtam, hogy mi a helyzet, de mire kirohantam, Beatrisz már eltűnt. Az utcára is kiszaladtam, de nyoma sem volt, én pedig annyira megrémültem, hogy majdnem rosszul lettem. Kis híja volt, hogy a bárba visszatérve nem pofoztam fel Tündét.

- Most szeded a sátorfádat és örökre eltűnsz innen! - ordítottam rá, mint egy tébolyult. - Ha még egyszer meglátlak itt, neked véged!

- De Zoli - kezdte sírós hangon Tünde, amitől csak még jobban ingerültté váltam.

- Fogd be a pofád! - kiabáltam rá. - Takarodj!

Majd sarkon fordultam és kirohantam a bárból és bevágtam magam az autómba. El sem tudtam képzelni, hol keressem Beatriszt, csak saccolni tudtam, körülbelül merre szaladhatott el. Már az őrület határát súroltam, amikor végre megpillantottam egy padon sírva. Megkönnyebbültem, de a szívem majdnem megszakadt a látványtól. Gyorsan leparkoltam a legközelebbi helyen és odasiettem hozzá. Tartottam attól, hogy annyira haragudni fog, hogy azt fogja követelni, hogy engedjem haza, de örültem, hogy végül megbocsátott, és haza jött velem. Az este hátralévő idején mindenhová követtem, ahová csak ment a lakásban, mert féltem, hogy kijátszik és, amikor nem figyelek, elszökik és elhagy. Éjjel végig magamhoz öleltem, és bíztam benne, ha el is alszok, akkor érezni fogom, amikor ki akar szállni az ágyból. Megkönnyebbülésemre reggel még mindig a karjaimban szuszogott, én meg hulla fáradt voltam.

Aztán eljött a nap, amikor én voltam a soros, hogy belekukkantsak Beatrisz világának egyik részébe: templomba mentünk. Hála Istennek volt öltönyöm, a drága, jó minőségű fajta, úgyhogy a megjelenésemmel biztosan nem lesz majd gond. Kicsit ideges voltam, de mindenképpen Beatrisz kedvében akartam járni. Végül nem volt miért aggódnom, mert senki sem nézett ki a templomból, mindenki kedvesen köszöntött és kezet fogott velem. A lelkész, Géza, váltott velem pár szót, érdeklődött, hogy mit csinálok, hol élek, de amikor észre vette, hogy kissé feszélyeznek a kérdései, udvariasan másra terelte a szót és nem forszírozta tovább a dolgot. Rendes pasas volt, és jól tudott prédikálni, engem is megérintettek a szavai. Láttam Beatriszon, hogy büszkén ül mellettem, és végig a kezemet fogta. Jól telt az a nap, viszont bántott, hogy én nem tudtam neki ugyanezt megadni a báromban... Alig léptünk ki a templom kapuján, amikor csöngött a mobilom.

- Igen? - szóltam bele.

- Zoli, akkor áll még az üzlet, amit megbeszéltünk, igaz?

Még a vér is megfagyott az ereimben a telefonáló hangjától. Kígyó volt az. Naivan abban reménykedtem, hogy már rég elfelejtett, és már elintézték más úton a drogszállítást.

- Beatrisz, szállj be a kocsimba, én is mindjárt megyek - utasítottam idegesen Beatriszt. Csodálkozva nézett rám, de látva, hogy ingerült vagyok, engedelmesen beszállt az autóba. Nem akartam, hogy hallja, mit beszélek Kígyóval.

- Á, a kis barátnőddel vagy - jegyezte meg gúnyosan Kígyó, és magam előtt láttam a vigyorgó pofáját, amit most jól szétvertem volna. - Láttam ám, az új barátnődet, meg vagyok lepve, hogy milyen nagyot váltottál... Nagyon szép nő...hm...

- Üzletről akartál velem beszélni, nem? - mordultam bele a telefonba, és a gyomrom görcsbe rándult Kígyó szavaitól. Hol láthatta Beatriszt?

- Persze, persze, hogy az üzletről, csak megjegyeztem, hogy milyen szép az új barátnőd - folytatta gunyorosan Kígyó. - A szállítmány ma este kilenckor érkezik. A bárodhoz fogják vinni. Te átveszed, az embereim pedig el fognak menni érte. Ennyi az egész. Menni fog?