Kártyán nyert szerelem

16. fejezet

Nem érdekelt semmi, csak Beatrisz járt a fejemben. Hogyan reagált vajon, amikor Szabolcs elmondta neki, hogy börtönbe kerültem nagyobb mennyiségű kábítószer birtoklás miatt? Megvetően csak ennyit mondott: hát, Zoli már csak "ilyen" és összecuccolt, majd azonnal haza rohant és megkönnyebbült, hogy végre megszabadult tőlem? Ha erre a jelenetre gondoltam, harag töltötte el a szívemet. Mindegy, mennyit kapok, az egyszer letelik és akkor újra megkeresem Beatriszt, döntöttem el. Nem engedem, hogy megszabaduljon tőlem. Aztán eszembe jutott, hogy ha 10-15 évet kapok, Beatrisz az alatt az idő alatt kereshet magának pasit és férjhez mehet, hiszen még fiatal volt. A gondolatra elöntötte az agyamat a féltékenység és hányingerem támadt. Meg fogok őrülni bent! Nem fogom kibírni nélküle! Végig azon fogok agyalni, hogy milyen férfiakkal randizik, ki ér hozzá, ki simogatja és csókolgatja édes kis testét és teszi be a farkát abba, ami az enyém!

Míg előzetes letartóztatásban voltam az ügyvédemen kívül senkit sem fogadhattam, és ha még hívni is akartam volna, akkor sem tudtam volna Beatriszt, mert nem tudtam a számát, hiába volt a fiókomban a telefonja. Alig voltam képes arra koncentrálni, amit Kornél, régi barátom és ügyvédem mondott.

Kornélt az intézetben ismertem meg. Vékony, kis szemüveges gyerek volt, mindig verték a nagyobbak és egyszer meg is erőszakolták. A védőszárnyaim alá vettem, és miután elvertem pár nagypofájú srácot, akik bántották, utána nem mertek hozzányúlni. Kornél annyira hálás volt, hogy még akkor sem felejtkezett el rólam, amikor útjaink elváltak, és ő jó nevelőszülőkhöz került, akik később örökbe is fogadták őt. Ő keresett fel akkor, amikor a bárom már üzemelt és elmondta, hogy mennyire hálás nekem, hogy akkor védelmeztem, és cserébe, ha bármikor ügyvédre lenne szükségem, csak neki szóljak, senki másnak.

- Zoli, pontosan mi történt? Mondd el az igazat, mert nehezen hiszem el, hogy droggal foglalkoznál - mondta Kornél.

- Sajnálom, ha most kiábrándultál belőlem - válaszoltam fanyarul. - Tudod, én már csak "ilyen" vagyok...

- Milyen, Zoli? Mert én nem így ismerlek. A drog nem passzol hozzád, nem a te műfajod.

- Tényleg? - néztem rá fáradtan. - Pedig volt idő, amikor én magam is árultam.

Ezen Kornél meglepődött, majd zavartan igazgatni kezdte a szemüvegét.

- Mi az igazság? - erőltette tovább.

- Számít ez?

- Igen, Zoli, számít! - mondta határozottan, enyhe ingerültséggel.

- Úgyis bevarrnak jó pár évre, akkor meg mit számít - mondtam kiábrándultan.

- Nekem számít, mert barátok vagyunk - nézett rám komolyan Kornél.

Felsóhajtottam.

- Nem én árultam.... - kezdtem némi szünet után. - Megzsaroltak, hogy vegyem át. Ennyi.

- Ki?

- Kígyó, a Fekete Lovag bandából.

- Mi a fenével tudott rávenni, hogy ilyen őrültségbe belemenjél? - kérdezte értetlenül Kornél.

Nem válaszoltam. Egy ideig Kornél sem szólt, csak engem nézett.

- Értem... akkor valami nő van a dologban, igaz? - kérdezte, majd az arcomról leolvasta a választ. - Szóval egy nő. Akkor azért nézel ki ennyire rosszul. Azt hittem, a félelemtől, hogy börtönbe fogsz kerülni, bár én nem úgy ismerlek, hogy bármitől ilyen könnyen megijednél.

- Mennyit fogok kapni? - kérdeztem tárgyilagosan.

- Tudod, hogy az ilyenért 10-15 évet is kiszabhatnak, de jó magaviseletre a felét elengedik.