Kártyán nyert szerelem

Epilógus

Hálás vagyok Istennek, hogy negyven éves koromra elrendezte az életemet. Jó pár évvel ezelőtt erre nem gondoltam volna. Hajszoltam az élvezeteket, megvertem bárkit, aki nem azt tette, amit mondtam, és úgy gondoltam, senki és semmi sem állíthat meg. Mindig vágytam családra, ahová este haza mehetek egy nehéz nap után, és van, aki olyankor átöleljen és meghallgasson, és hozzám bújjon... Ezek régen csak álomnak tűntek és azt hittem, csak erőszakkal érhetem el.

Még a börtönbe rendszeresen látogatott Géza, a lelkész, mert Beatrisz elmesélte neki az életem történetét és kérte, hogy ő is legyen mellettem a nehéz időszakban és terelgessen a helyes irányba. Sok mindenre megtanított és segített felkészülni a házasságomra, mert nekem még azt is tanulnom kellett.

Szabi jól vitte a báromat, de az a múltamhoz kötődött, én pedig új életet akartam kezdeni, ezért, ha fájó szívvel is, de megváltam a "Vörös Bártól". Rendes munkát találnom nehéz volt, mert semmi szakképesítésem nem volt, és már megbélyegzett voltam a börtönviselt életem miatt. Beatrisz tartotta bennem a lelket, amikor egyre jobban elcsüggedtem, és legszívesebben törtem-zúztam volna magam körül. A legnagyobb fékező erő a lányom volt, Leila, aki, amikor egyszer meglátott dühösen, ijedtében elbújt az ágya alatt, és sokáig nem akart előjönni.

A házunkat eladtuk, mert nem tudtuk fenntartani és kisebbe költöztünk. Közben kiderült, hogy Beatrisz terhes, aminek nagyon örültem, mert végre bepótolhattam azt, amit Leilánál nem tudtam, ott lehettem végig mellette. Mire megszületett második lányunk, Brigitta, addigra sikerült munkához jutnom: karate edző lettem abban a sport klubban, ahová én is edzeni jártam. Bevallom, tisztességes úton nehéz megélni, nem dől a lé, nem vehetsz meg mindent, de én így vagyok boldog a feleségemmel és a lányaimmal, mert nincs egy szerető családnál nagyobb kincs. Évekig volt pénzem, luxusban éltem, mindenem megvolt, amit pénzem csak meg lehetett venni, de nem szeretett senki és én sem szerettem senkit... Igazából lelkileg halott ember voltam.

Beatrisz édesanyja, ha nehezen is, de elfogadott, főleg akkor, amikor végre el tudtam a lányát és az unokáit tisztességesen tartani. Oszkár szemébe nehéz volt először néznem, hiszen sokszor bántalmaztam őt, ám mégis neki köszönhettem a boldogságomat: a lányát.

Isten útjai kifürkészhetetlenek és magasztosak. Számára nincs olyan, hogy lehetetlen. Annyira fontos voltam a számára, hogy képes volt valakit értem küldeni, hogy kihúzzon a mélyből... Áldott legyen érte a neve. Ámen.