Kártyán nyert szerelem

1. fejezet

- Alexandra, azonnal nyisd ki az ajtót! Már vagy egy fél órája lefoglalod magadnak a fürdőszobát! - kiabáltam dühösen. - Mi a fenét vagy képes ilyen sokáig ott bent csinálni?

- Szépítem magam - jött a nyugodt válasz. - Jól akarok kinézni.

- Csak iskolába mész, minek oda jól kinézni? - vitatkoztam tovább az ajtót túl felérő. Mivel Alexandra válaszra már nem méltatott, fújtatva viharoztam be a konyhába. - Anya, szólj már rá!

- Szandi, siess, mert Beatrisz is szeretne elkészülni - szólt ki a konyhából anya. Egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy abból a távolságból húgom egyáltalán hallott valamit. Anya szelíden rám mosolygott és csak ennyit mondott: - Mindjárt elkészül és kijön, nyugodj meg.

Pár perc múlva Alexandra önelégült vigyorral jött ki a fürdőszobából, és a szokásos szurkapiszka módon ezt mondta: - Nem értem, mit türelmetlenkedsz mindig! Te hívő vagy, és a hívők türelmesek, nyugodtak, megbocsátóak.

- Ó, ha ennyire tudod, hogy milyen egy hívő, akkor te miért nem vagy az?! - vágtam vissza neki durcásan, mire csak felsőbbségesen rám mosolygott, majd - mint egy nagyságos kisasszony, leült az asztalhoz és reggelizni kezdett.

Mióta megkeresztelkedtem négy éve, tizennyolc éves koromban, húgom minden adandó alkalmat megragadott arra, hogy erkölcsi prédikációt tartson nekem arról, hogy egy kereszténynek hogyan is kellene viselkednie. Mintha egy megtért ember nem vétkezhetne, hanem annak úgy kellene viselkednie, mint egy érzelemmentes, állandóan mosolygó bábnak. Jézus hányszor kiáltott fel kétségbeesve tanítványai botlásait látva, vagy dorgálta meg erősen a farizeusokat, vagy zavarta ki a kofákat a templomból. Ő maga sem volt egy érzelemmentes, állandóan vigyorgó, mindig mindenkinek mindent elnéző ember. Ezt már annyiszor elmondtam Alexának, hogy most nem fárasztottam magam azzal, hogy újra elismételjem szavaimat, és hitvitába bocsátkozzam vele. Persze, igaza volt, néha nem ártott volna, ha uralkodom magamon, de ez volt az egyik hibám - az oly tengernyi közül - amin még dolgoznom kellett. Sóhajtottam egy nagyot, majd összekulcsoltam a kezeimet és hálát adtam Istennek, hogy éjjel megtartott, ma pedig reggelit adott.

Keresztségem után kérdés sem volt, hogy a gimnázium elvégzése után, a hittudományi főiskolára megyek továbbtanulni, mert mindenképpen Isten elkötelezett szolgája szerettem volna lenni. Jó érzékem volt a gyerekekhez és a tanításhoz, ezért döntöttem a hitoktatói szak mellett. Sokat imádkoztam, hogy vágyam teljesülhessen és, hogy az Úr is jónak lássa kérésemet. Amikor megkaptam a papírt arról, hogy felvettek, örömkönnyek gyűltek a szemembe és szívem túlcsordult az Úr iránti hálával.

Most is éppen a főiskola felé siettem, mert az első órát idős Horváth Mózes tartotta, aki az Ószövetségről tanított és nagyon büszke volt arra, hogy milyen szép bibliai nevet kapott a szüleitől, és ő maga is mindig úgy tartotta, hogy a név kötelez, ezért elkötelezett keresztény volt és nagy lelkesedéssel és odaadással tartotta az óráit, én pedig ittam minden szavát. Már majdnem elértem az épület kapuját, amikor meghallottam, hogy valaki a nevem szólított.

- Beatrisz.

Hirtelen megtorpantam és a jól ismert hang irányába fordultam. Apa ült a főiskola előtti egyik padon. Szívem mindig összefacsarodott, ha megláttam. Magas, vékony alakja kissé meggörnyedt. Őszbe vegyült haja keszekuszán állt, és szakálla is ápolatlan volt. Arcát sok-sok ránc barázdálta, de különösen véreres szemei bántottak a legjobban. Apa és anya már tíz éve elváltak, mert anya nem bírta tovább apa italos, kártyázós életét. Pedig szerelemből házasodtak össze és ugye, tudjuk, a szerelem milyen vak. Apa fiatal korában is ivott és kedvelt játékszenvedélyének hódolt, de anyát elvakította a jóképű, szőke hajú, vakító kék szemű magas pasi és se látott, se hallott, pedig nagyszüleim többször intették, hogy ne menjen hozzá egy ilyen munkakerülő, lókötő férfihoz. Anya optimista volt, és teljes szívvel hitt abban, hogy ő képes lesz megváltoztatni Gál Oszkárt...évekig bízott ebben, aztán végül feladta. Elfáradt abban, hogy apa munka után nem azonnal haza fele tartott, hanem a kocsmába, és csak valamikor hajnalban került haza pénztelenül, mert eljátszotta a fizetését. Többször voltak kártyaadósságai is, amit anya fizetett ki helyette. Aztán egyszer megelégelte, hogy apának soha nem volt biztos állása, és nem lehetett rá számítani. Választás elé állította apát, aki már hiába könyörgött neki, hogy meg fog változni, minden másként lesz ezután, anya már nem hitt neki. Sírva adta ki apa útját, apa pedig sírva ment el. Tudtam, hogy még mindig szeretik egymást, és ha apa megjelent a lakásunkon, anya újra és újra segített neki, pedig százszor is megfogadta, hogy soha többé...De a szerelem ilyen...Mindent elnéző, megbocsátó, gyengédséget adó... Összefacsarodott anyáéktól a szívem, és megfogadtam, hogy én nem megyek férjhez, én Krisztus jegyese leszek és Őt fogom örökké szolgálni. Többször megfordult a fejemben az apácaság gondolata, de még nem döntöttem el teljesen, hogy vállalnám-e vagy sem.