Kártyán nyert szerelem

18. fejezet

Remegve, félve, vágyakozva vártam a következő hónap bizonyos napját, hogy végre láthassam Beatriszt. Amikor eljött a nagy nap, vártam, hogy beszélőre hívnak, de ahogy teltek múltak az órák, a remény egyre jobban elhalványult bennem. Késő délután már tudtam, hogy most sem fog eljönni. Nem értettem, miért nem. Hiszen nem váltunk el haraggal, azon a napon még szeretkeztünk, nem veszekedtünk...Annyira dühös lenne rám azért, mert terhes? Ilyen nagyot csalódott bennem? Ennyire gyűlölt, mert börtönbe kerültem? Tudni akartam az okát, ezért másnap kora délelőtt felhívtam Szabit.

- Szabolcs, tudni akarom, mi van Beatrisszel! Nézz utána, amilyen gyorsan csak tudsz! Délután újra hívlak! - utasítottam ingerülten, pedig nem ő volt a hibás és nem érdemelte meg. Amióta börtönben voltam, Szabolcs vitte a bárt, ő intézett mindent és csomagokat is kaptam tőle, hogy meglegyen mindenem. Jó fiú volt és tudtam, megbízhatok benne.

- Rendben, főnök, intézkedem - válaszolta úgy, ahogy elvártam tőle.

A cellámban fel s alá járkáltam idegességemben, étvágyam is alig volt. Menyus egy darabig szótlanul figyelte gyötrődésemet, majd felállt és átment egy másik cellába a többiekkel beszélgetni. Ez alatt a néhány hét alatt kiismert már annyira, hogy tudja, felesleges hozzám szólnia, nem fogok rá reagálni, azt meg nem szerette volna, ha rajta töltöm ki a dühömet. Három órakor már a telefon előtt álltam, és idegesen ütöttem be Szabolcs számát. Ötször is kicsöngött, mire felvette. Ezt nem jó jelnek vettem.

- Na, mit sikerült kiderítened? - kérdeztem köszönés nélkül, azonnal a tárgyra térve.

- Nos ...  -kezdte lassan Szabi. - Hát...

- Nyögd már ki, az Isten verjen meg! - üvöltöttem bele a telefonba.

- Főnök, nem fog tetszeni, amit most közölni akarok - mondta habozva.

A szívem zakatolni kezdett és a légzésem felgyorsult. Tudtam, hogy nem akarom hallani, amit mondani készült, de muszáj volt mégis tudnom.

- Szabi, ha nem mondod meg, mi van Beatrisszel, nem állok jót magamért! - mondtam a dühömet visszafojtva.

- Pasija van - mondta ki végül Szabolcs, amitől ökölbe szorult a kezem. - A fickó is templomba jár, ott jöhettek össze. Egyelőre ennyit tudok. Mit akarsz, mit csináljak? Érdeklődjek még, vagy intézzük el a pasast?

Legszívesebben azt mondtam volna, hogy intézzék el, de nem tettem. Egyelőre nem.

- Tudj meg mindent! - parancsoltam hidegen. - Holnap újra hívlak.

Olyan indulat költözött belém, hogy majdnem szétfeszített. Ha nem akartam szétrobbanni, akkor valahol le kellett vezetnem ezt a feszültséget. Bementem az edzőterembe, amit már eddig is használtam, hogy az időt hasznosan töltsem és formába tartsam magamat. A bokszzsákot használtam... Hogy mer ez a kis ribanc engem megcsalni?! Hogy merészel mással dugni, miközben az én gyerekemet hordja a hasában?! Mit képzel magáról ez a...ez a...szajha?! Azt hiszi, hogy azért, mert börtönben vagyok, nem létezem és nem ér el a kezem hozzá? Na, majd most móresre tanítom! Ezt nagyon megkeserüli!

Egész éjjel azon agyaltam, hogy Beatriszt képzeltem el egy pasival, amint éppen úgy szeretkezik vele, mint velem. Egy másik férfi simogatta, egy másik férfi alatt sóhajtozott és nyöszörgött... Majdnem megtébolyultam a képzelgéstől.

- Megint nem alszol - szólt egyszer csak Menyus a felettem lévő priccsről. Azt hittem, mélyen aludt és nem vette észre gyötrődésemet.

- Nem - válaszoltam ingerülten.

- Mióta bejöttél, azóta figyellek - folytatta. - Másokat a bezártság tesz tönkre, téged egy nő utáni kín. Mi történt?

Eddig még nem nyíltam meg senki előtt, nem akartam közeli kapcsolatba kerülni senkivel, hogy ne tudják, mi a gyengém, és később ne tudják ellenem felhasználni. De Menyus nem olyannak tűnt, mint aki azért kérdez, mert a sebezhetőségemet keresné, hanem mert tényleg érdekli. Nagy vonalakban elmeséltem neki, hogyan láttam meg Beatriszt, hogyan szereztem meg magamnak, és végül hogyan kerültem börtönbe.

- És most kiderült, hogy szeretője van - fejeztem be dühösen. - Csal, érted?

- Hát, igen, nehéz ma egy egyedülálló nőnek egy gyereket...apa nélkül...férj nélkül... felnevelnie - jegyezte meg csendesen Menyus. - Nincs, akire számítson. Azt hiszem, nem csoda, hogy keresett magának valakit.

Menyus szavai újra elöntötték az agyamat.

- És akkor félre kell dugnia? Azt hittem, szeret. Nem, nem hittem, hiszen azt mondta, hogy szeret! Alig kerültem börtönbe, máris keresett magának egy pasit?! - csattantam fel. - Ennyire szeretett engem?! Ja, persze, mert én csak egy züllött alak vagyok, ez az új meg az álomférfija, akire mindig is vágyott, hiszen az is templomba jár!

Gyűlölet fojtogatta a torkomat. Felpattantam és belevertem a falba! Egyszer, kétszer, háromszor. A fájdalmat meg sem éreztem, tombolni akartam.

- Zoli, próbálj lecsillapodni, a többiek nem tudnak aludni, és végül valaki fel fog nyomni a nevelőtisztnél - intett Menyus.

Igaza volt, nem érdemelte meg Beatrisz, hogy még miatta ne szabaduljak hamarabb és problémás legyek a börtönben. Akkor határoztam el, hogy mindent el fogok követni, hogy a lehető legrövidebb idő alatt kiszabaduljak, és elintézzem a pasasát, őt meg jól megpofozzam! Egyszer, amikor még csak pár napja volt nálam, és állandóan duzzogott, akkor úgy gondoltam, hogy jól megdugom és aktus közben elverem a fenekét. Most újra az jutott az eszembe. Többször álmodtam már arról, mióta bent voltam a sitten, hogy szeretkezünk és merevedő farokkal keltem fel. Ha ez most eszembe jutott, csak még frusztráltabbá váltam. Tagadhatatlanul szerettem még mindig és nagyon kívántam. Ha kiszabadulok, akkor tényleg megdugom, miközben a fenekét fogom pirosra verni, hogy a vágytól és a fájdalomtól nyöszörögjön és sikoltson.

Másnap Szabolcstól megtudtam, hogy Tamásnak hívjak Beatrisz szeretőjét, orvosnak tanult, még egyetemre járt. A tökéletes álomférfi! Hívő, tisztességes, jóképű... Melyik nő ne akarna egy ilyet férjnek? De az én nőmet nem kapja meg! Szabinak annyit mondtam, hogy emlékeztessék Beatriszt arra, hogy hozzám tartozik és nem szabadul meg tőlem, és ő pontosan tudta, hogy mit kell tennie. Tudatában voltam annak, hogy mi lesz a következménye ennek a lépésemnek, de nem érdekelt. Többé már nem írtam Beatrisznek és nem vártam rá. Azt még nem tudtam, mi fogok pontosan lépni, ha kiszabadulok, mert az még messze volt, de azt teljes bizonyossággal tudtam és el is határoztam, hogy amilyen hamar csak lehet, én kikerülök innen, a többin meg ráérek akkor agyalni.