Kártyán nyert szerelem

8. fejezet

- Főnök, Oszkár van itt és beszélni akar veled - nyitott be az irodám ajtaján Dani. Meglepve húztam fel a szemöldökömet, majd elkomorultam. Sejtettem, hogy Oszkár Beatrisszel kapcsolatban akarhat valamit...valami olyasmit, ami nekem egyáltalán nem lesz az ínyemre. Bólintottam Daninak, hogy engedje be Oszkárt. Amikor az öreg belépett, majdnem felkiáltottam a csodálkozástól: Oszkár borzasztóan nézett ki. Arcát még több és mélyebb barázda szelte át, mint amire legutóbb emlékeztem. Szeme alatt nagy fekete foltok éktelenkedtek a kialvatlanságtól, tekintete meggyötört volt. A felkínált széket hálával foglalta el, látszott, jól esik neki ülni, mert nem sok ereje volt.

- Mit tehetek érted? - kérdeztem tőle hűvösen.

Oszkár kutyaszemekkel nézett rám, ami kis híján megindító volt.

- Kérlek, engedd el a lányomat! Zoli, kérlek! Add vissza a szabadságát! Ígérem, összeszedem a pénzt, amivel tartozok neked, csak engedd el! - könyörögte reszketeg hangon.

Egy izom rándult meg a szám szélén a belém nyilalló indulattól.

- Nem! Beatriszt elkártyáztad! Ő már hozzám tartozik! Írásban adtad - feleltem haragosan. Kicsit sajnáltam az öreget, mert biztos voltam benne, hogy amióta a lánya nálam volt, ő egy szemhunyásnyit sem aludt. Én sem. Én meg azért, mert nálam lakott, de elérhetetlen volt.

- Zoltán, kérlek! Ha van szíved, elengeded! - kérlelt tovább Oszkár nyüszítve. - Ő nem hozzád való! Találsz magadnak mást! Annyi szép nő dolgozik nálad, bárkit megkaphatsz! Kérlek, engedd el Beatriszt! Nem érdemli meg a lányom, hogy így elbánjak vele!

- Miért nem gondoltál erre akkor, amikor belementél az üzletbe! - vágtam hozzá. - Oszkár, nincs visszaút! Beatrisz nálam marad, nem engedem el! Ő ezt nagyon is jól tudja!

Az öreg termetéhez képest egész kicsire zsugorodott össze a bánattól. Szemei könnybe lábadtak. Jeleztem Daninak, hogy dobja ki az öreget, nem akarom látni. Féltem, ha tovább marad, annyira megsajnálom, hogy eleget teszek a kérésnek. Gyengeségem felingerelt. Nekem soha senki nem kegyelmezett, engem soha senki sem sajnált meg! Akkor én miért legyek kegyelmes bárkivel is! Ami az enyém, azt elveszem! Ami jár nekem, az az enyém! Megkívántam Beatriszt, megszereztem, és nem adom! Ha ez a félnótás még egyszer ide dugja a képét, agyonverem! Rajta fogom levezetni a frusztráltságomat és azt, hogy Beatriszt nem üthetem meg a makacsságáért! Az a kis bestia állandóan elzárkózott előlem, én pedig a türelmem határán jártam. Ma azért is erőszakos leszek vele és a magamévá teszem! Nem ő diktál, én vagyok a főnök!

Dühödten rontottam ki az irodámból, és a kijárat felé indultam, amikor Tündébe botlottam.

- Mit szólnál, ha munka után meginnánk nálam valamit? - búgta csábítóan. Bosszúsan eltoltam magamtól.

- Hagyj békén!

Nem hagyta magát, elkapta a karomat és újra hozzám bújt.

- Zoli, mi van veled? Teljesen elhanyagolsz! Nem kellek már neked? - kérdezte idegesen.

- Mondd, Tünde - szűrtem a fogaim között. - Úgy nézek én ki, mint aki akar még tőled valamit?

Feldúlt arcomat látva kicsit megijedt és hátrább húzódott, én pedig kitéptem magam a kezéből és kiviharoztam a báromból. Még a kocsimig sem értem el, amikor újabb akadályba ütköztem. Két fekete ruhás alak várt a BMW-nél. Elnyomtam magamban egy cifra káromkodást, mert ma valahogy sehogy sem tudtam hazamenni Beatriszhez, másrészt pontosan tudtam, kik azok a férfiak a kocsimnál.

- Szevasz, Zoltán - köszöntött az egyik, akit csak úgy ismertem, hogy Kígyó. A Fekete Lovag banda egyik tagja volt és a nevét onnan kapta, hogy olyan hideg tekintete volt, mint egy kígyónak és ugyanolyan hidegvérrel cserkészte be az áldozatait is. Ez a banda sok mindenben utazott: drog, prostitúció, fegyverkereskedelem és még az emberkereskedelem is belefért a repertoárjukba. Nem kedveltem őket, mert még nálam is brutálisabbak voltak.