Victims

Kémia - Jat

Cat, Emily - ImvusSziSzi

***

A megbeszélt időpontban becsöngetek.

- Em... Minden..? - kezdem el, mikor meglátom a lányt, de macskává változva elsuhan mellettem. Mi történt?

- Cat? - kérdézem félénken, de csak az üres ház kongása válaszol. Cat...

Felmegyek a szobájába és benyitok.

- Cat...?

- Mi-mindjárt megyek! - kiált ki a fürdöből.

- Jól vagy? - lépkedek be a szobájába és leteszem a táskám a földre.

- Igen csak várj kint kérlek.

- Rendben.

Mikor kijön a lány, hatalmas megkönnyebbülést érzek.

- Szia. Minden oké?

- Szia. Persze. Akkor... - előveszi a kémiakönyvet.

- Akkor...

- Általánosban Emily próbált segíteni kémiából, de így is épp csak kettes voltam. Mondjuk ahhoz is kellett puska néha, az viszont már más téma.

- Nem kell puska, ha segítek - mosolygok rá.

- Hát remélem. Tudod a kémiát nem nekem találták ki. -

- Majd rájössz, hogy menni fog - kacsintok rá. Ami... Ami engem is meglep.

Elpirulva lehajtja a fejét, én pedig az ajkamba harapok.

- Akkor... Szerintem ... Kezdjük.

- Aha... - és elkezdek magyarázkodni.

Mikor már egy ideje messze jár a tekintete, közbevágok:

- Hahó, cicám. Itt vagy?

- Igen csak nem igazán értem.

Mondja, aztán elpirul.

- Mi... Mi az?

- Se-semmi - lehajtja a fejét.

- Rosszat mondtam?

- Nem. Folytassuk.

- Rendben - és magyarázok tovább.

- Na, ezt a feladatot, csináld meg. Segítek - ülök közelebb.

- Oké.

Nézi a feladatot és összeráncolja pici orrát. Felnevetek. Annyira aranyos.

- Naaa. Ne nevess ki - mosolyodik el.

- Bocsi, de olyan... Arcot... Vágtál. Tudod olyan kis... Olyan aranyosat - mosolyodok el a tesztet bámulva.

- Ömm... Elmagyarázod hogyan kell kiszámolni?

Felnézek rá, pont mikor ajkát harapja. Óhh...

- Ömm, mit is mondtál? - kérdezek rá, mikor lehajtja fejét.

- A példa... - mutat rá. - Hogyan kell kiszámítani?

- Ja... - ismét magyarázni kezdem.

- Szóval akkor így? - kérdezi és nekilát.

- Nem... - veszem ki a kezéből a ceruzát. - Rossz az űrmérték.

Javítom ki és visszaadom a ceruzát. De a keze...

- Mit csináltál? - A kesztyűje most is takarja a bal kézfejét. A fekete anyag közepe lakkosan csillog.

- Se-semmit - a háta mögé rejti. Összehúzom a szemöldököm. Mint ha ki tudná törölni a fejemből, hogy láttam. Hátranyúlok és előre húzom a kezét.

- Ne! - elkapja a kezét.

- Miért ne?

- Csak ne - kerüli a tekintetem. Szégyenli. Tudom, mit csinált. Jajj, Cat...

- Titok? - suttogom.

- Mondhatni - harap ajkába.

- Nem mondod el nekem?

Megrázza fejét.

- Jó. De remélem jól vagy.

Bólint.

- Ugye, nem hazudsz?

Fáziskéséssel megrázza a fejét. Szomorúan elmosolyodok.

- Ömm... Szerintem mára hagyjuk a kémiát.

- Jó. Rendben.

- Holnap folytatjuk?

- Persze.

- Oké - ismét beharapja ajkát.

- Akkor... Én megyek is.

- Rendben. Majd holnap. Szia!

Még mindig nem néz rám.

- Szia - indulok ki, de inkább visszafordulok. Lehajolok hozzá és megpuszilom homlokát: - Vigyázz magadra.

Bólint én pedig mosolyogva hazamegyek.

***

Amikor hazaérek a nagybátyám még javában lent van. Így lemegyek segíteni.

- Hey, ez már sok lesz - veszem el tőle az ötödik rövidet. Jason, a tuskó haverom készségesen kiszolgálta a lányt. Emily lassan matt részeg. Persze, Jason, nem az a Jason aki az osztálytársam.

- Nem lesz sok. Ez még kevés. Kérek még!

- Emily...

- Hagyjál Jeremy! Debi mindig leissza magát én meg csak egyszer akarom. Legalább most hagyjad.

- De holnap...

- Nem érdekel. Magántanuló leszek.

- Szüksége van rád a testvéreidnek.

- Ja persze - horkant fel.

- Igen, Emily.

- Látszik. Azért szökött el az egyik és azért vágja az erét a másik - forgatja meg szemét.

- Mi? - esik ki kezemből az ötödik félig teli felespohár.

- Hoppá. Azt hiszem mennem kell - feláll és kifelé megy.

- Hé! - fogom meg felkarját, - ne kísérjelek haza?

- Ne.

- Biztos?

- Igen.

- Szia...