i wish that i could wake up with amnesia

18

- Kelj fel, kicsim! -csókolgatta Luke az arcomat és a nyakam. Erre kinyitottam a szemem és az ő gyönyörű szép tenger kék szemeiben vesztem el. - Jó reggelt! - közel hajol és megcsókol.

- Jó reggelt. - mosolygok én is, majd eszembe jutnak a tegnap történtek és elpirulok.

- Ugye jól vagy? - néz rám komolyan. - Nem fáj semmid? - semlegesen megráztam a fejem. - Akkor jó. De van egy rossz hírem. - néz még mindig a szemeimbe, mire összeráncolom szemöldököm. - Fogamzásgátlót kell szedned.

- Mi? - kerekedik el a szemem.

- Igen, jól hallottad. - bólint egyet és megcsókol. - Nyugi, még egy alkalomtól nem leszel terhes. - csókolgat tovább. Erre kicsit megnyugszom, de nagyon rosszul érzem magam. Tizenöt évesen egy húsz évessel veszítettem el.

Szorosan hozzá bújtam, úgy, hogy ne lássa az arcom. Akaratom ellenére elkezdtem sírni. Ám azt észre vette, hogy szipogok így kicsit arrébb tolt.

- Mi a baj Hope? - néz rám aggódóan.

- Tizenöt éves vagyok. - nézek fel rá szomorúan. - Ez nem normális. - nevetek fel hisztérikusan.

- Mindjárt tizenhat. - mosolyog kedvesen. - Nállam, nem számít a kor és nállad sem kéne. Ez teljesen normális. Csak öt év a kor különbség. Az semmi. Cica, ha kibírsz mellettem még pár hetet, hidd el nem fog olyan soknak tűnni. Fülig belém szeretsz majd és nem is fogsz elengedni. Én leszek a mindened.

- És ha már most így érzek? - kérdezem magamtól, de persze nem mondtam ki. A szemeimből a könnyek megindulnak én pedig felülök, át Lukera és a legszorosabban ölelem. Kezét óvatosan a hátamra rakja és elkezdi simogatni. Ami most nagyon jól esik.

- Na, ne sírj már. - néz rám, szinte könyörgően. - Jól vagy?

- Már igen. Azt hiszem. -szállok le róla és a szobájába nyíló fürdő felé veszem az irányt. Megmosom az arcom, mivel a sós könnycseppek csípik. Ő pedig szorosan mögém áll és átkarolja derekam.

-Amíg engem látsz, nincs semmi baj. - néz rám komolyan.