i wish that i could wake up with amnesia

26

- Boldog szülinapot, Hope! - ölelt meg anya, miután elénekelték a szokásos köszöntős dalt.

- Köszönöm! - öleltem meg szorosan, majd apát is. - Remélem nem felejtettétek el, hogy ma bemutatok valakit. - mondtam miután megköszöntem mindent és távozni készültek a szobámból.

- Nem. Nem felejtettük el. - mondta apa.

- És szülinapom van, szóval nem bánnám ha nem akadnátok ki. Sodródjatok az árral. -kacsintottam rájuk.

-Azért nem fogjuk szó nélkül hagyni, biztos vagyok benne. - kapcsolódott anya is.

- Bízzatok bennem. Jó? - néztem rájuk könyörgően mire bólintottak egy aprót. - Nagyon jó velem. Törődő és figyel rám. Szeretjük egymást.

***

Magamra vettem egy fekete magasított derekú farmert, hozzá pedig egy fehér bő pólót. Csak szempillaspirált tettem fel, majd lerohantam a lépcsőn be egyenesen a konyhába.

- Kell segíteni? - kérdeztem anyától, aki éppen az ebédet csinálta.

Hortobágyi húsos palacsinta és sült krumpli. A kedvencem.

- Nem, szívem. Boldogulok. - mosolygott rám. - Na, de! Mesélj nekem arról a titokzatos fiúról.

- Mit szeretnél tudni?

- Mindent! - nevetett fel hangosan.

- Szőke haj, kék szem, izmos testalkat, magas. - ecseteltem. - Tudod, az a szokásos szőke herceg.

- Hány éves? - bökte ki anya, mire volt kíváncsi.

- Kicsivel idősebb. - próbáltam ejteni ezt a kérdést.

- Mennyivel?

- Ma már tizenhatnak számítok, igaz? - gondolkodtam el. - Akkor csak öt év.

- Mennyi? - kerekedett ki anyám szeme és szerintem a szívinfarktus kerülgette. - Egy huszonegy évessel jöttél össze?

Kérdésére csak bólintottam egy aprót.

***

Éppen terítettem, mikor csengettek. Megnyomtam telefonomon a középső gombot, hogy megtudjam mennyi az idő. Kereken egy óra. Ennyit mondtam Lukenak, ennyire jöjjön.

Odarohantam az ajtóhoz, majd kinyitottam. Épen a hajába túrt bele, abba a tökéletes szőke hajkoronába amibe én is mindig szívesen turkálok.

- Szia. - mosolyogtam rá.

- Szia. - viszonozta gesztusom, majd gyengéden megcsókolt. - Boldog szülinapot! - suttogta ajkaimra.

- Köszönöm. - húztam még egy csókra.

***

- Luke, micsoda meglepetés! - köszöntötte apa. - Mi járatban? -érdeklődött tovább. Én viszont nem bírtam ki és hangosan felnevettem. Gondolom, nem vette észre, hogy fogjuk egymás kezét.

- Apa, ő a barátom. - motyogtam zavartam.

Apa pedig teljesen lesokkolódott. Elordította anya nevét, aki gyorsan kirohant a konyhából.

- Igen? Áh, szia Luke. - mosolygott rá az említett személyre.

***

Anya sem értette először, mi baja van apának. Viszont neki hamar leesett. Először kikerekedtek szemei, de viszonylag jobban viselte mint apa. De az ebédnél már nem volt semmi baj, igaz, elég sok kérdést zúdítottak Luke nyakába, de állta. Amiért én nagyon hálás voltam neki.