i wish that i could wake up with amnesia

3

Szerencsére szombaton nem dolgoznak a szüleim, így a mai napot együtt tölthetjük. Tegnap este nem voltak itthon a megbeszélt időben, mivel a főnökük már megint szólt. Ők pedig ugrottak. 

- Mit csináljunk? - kérdezte apa. 

- Nem tudom, nincs semmi ötletem. - feküdtem le a kanapéra lustán. 

- Nekem van. - mosolygott anya. 

- Mi ? - csillant fel a szemem. Anyának mindig jó ötletei vannak. Most nem az volt. 

- Átmegyünk segíteni az új szomszédnak. - mosolygott anya eszelősen. 

- Mi? - kerekedtek ki szemeim. 

- Ez egy nagyon jó ötlet. - bólogatva helyeselt apa. 

Inkább nem szálltam vitába. Tisztában vagyok vele, ha anya és apa egy pártot fog nekem esélyem sincs nyerni. De nézzük a jó oldalát. 

Átmehetek egy álompasihoz, segíteni neki. Akinél mellékesen tegnap égettem le magam. De jó lesz leégethetem magam még ennél is jobban. Így is biztos valami eszelős balféknek néz, aki minden fiút jól megstíröl. De jó!

Nincsen ennek semmi jó oldala. Semmi!

****  1 óra elteltével, a reggeli befejezte****

- Hope! Öltözz fel. Kapj fel valami kényelmes ruhát amiben jól lehet mozogni. Tíz perc múlva gyere le. 

- Rendben. - válaszoltam tisztelettudóan. Nem feleseltem. Nem lenne értelme. Inkább kiélvezem azt, hogy a szüleimmel lehetek. Ritka pillanatok egyike. Jó, azért annyira nem. De nekem kevés az együtt eltöltött idő. Hetente van rá alkalmunk, minden hétvégén. De az se mindig, ha a munka adó úgy dönt, simán talál valami munkát amiért be kell menniük. 

Felvettem egy rövid bemelegítő nadrágot és hozzá egy atlétát. Úgy néztem ki mint aki éppen az edzőterembe igyekszik, mondjuk nem lenne rossz ötlet. 

Felkaptam a telefonom majd le futottam a lépcsőn, szokásomhoz híven. Anya a konyhában volt, apa pedig éppen a cipőjét húzta fel bal lábára. 

- Mehetünk? - kérdeztem szüleimet. 

- Ha kész vagy, igen. - bólintott anya. 

Gyorsan felkaptam magamra a legkényelmesebb cipőmet majd hárman együtt kiléptünk. Elől mentem én mögöttem pedig anyáék. A tegnap történtek elevenedtek fel bennem. A tornácra mentünk, majd megnyomtam a csengőt. Liz nyitott ajtót. 

- Szia. - köszöntem neki én elsőnek, mivel már tegnap találkoztunk. 

- Jó napot! - köszöntek a szüleim is egyből utánam. 

- Sziasztok. - köszönt vissza Liz mosolyogva. - Gondolom ti vagytok Hope szülei, Liz Hemmings vagyok. - mosolyogva  néz szüleimre. Anya pedig helyeslően bólogat. 

- Kelly vagyok. Ő pedig a férjem John. - mutatott fel anya apára. Egy fej különbség volt köztük.  - Átjöttünk, hátha kell egy pár segítő kéz. - nevetett fel anya. 

Habár én nem értem ezen mi volt olyan vicces, a felnőttek jót szórakoztak rajta.