i wish that i could wake up with amnesia

4

Beljebb mentünk, majd Liz elkezdte mondani a teendőket.

- Hope, - nézett rám. - Nem mennél fel az emeletre felkelteni Lukeyt?

Először nem esett le kiről beszél.

- Még alszik, de neki is ki kéne pakolnia. - folytatta mondani valóját. Én persze erre csak bólogattam. - Jobbra a második ajtó a szobája. - mondta, majd a lécső felé mutatott.

Kissé bátortalanul mentem fel a lépcsőn. Nem úgy rohangáltam mint otthon. A fenti folyosó bézs színben pompázott, míg a lenti krém színű volt. Megálltam az előtt az ajtó előtt, amit Liz említett. Egy sima barna színű ajtó. Remegve, de lenyomtam a kilincset. Az ajtót kitártam és egy békésen szunnyadó szőke hajú fiúval találtam magam szembe. A szobája tele volt dobozokkal, gondolom azokat kell el rendeznie.

A szemeim levándoroltak a takaró alól kikandikáló csupasz mellkasára.

Közelebb léptem hozzá, majd onnan próbáltam felkelteni.

- Luke. - mondtam kicsit erőtlenül, szinte suttogva. - Kelj fel. - suttogtam tovább.

Ám semmi reakció. - Hope ne legyél már ennyire beszari! Ébrezde fel és kész! - Folytattam le magammal egy párbeszédet. Persze csak a fejemben, nehogy arra ébredjen fel újdonsült szomszédom és még a végén elkönyveljen valami őrültnek.

Határozottan az ágya mellé álltam.

- Luke, kelj fel! - mondtam már normális hangon. Még mindig semmi.

Lenyúltam izmos karjához, majd szép lassan elkezdtem simogatni. Hátha felébred. Ám még mindig nem mutatott semmi olyan jelet, hogy fent lenne. - Luke az isten szerelméért kelj fel! - mondtam kicsit hangosabban.

- Ááá! - visítottam fel, mivel az elméletben alvó fiú, fénysebességgel nyújtotta ki karjait és fogott meg majd húzott magára.

Kisebb szívrohamot kaptam.

- Már rég fent vagyok. - vigyorog Luke, ám még mindig csukva voltak szemei.

- És mért nem keltél fel? - háborodtam fel. - Istenem, de szemét vagy! - förmedek rá. Ám megint olyat tett amitől egy újabb szívroham jött rám. Fordított helyzetünkön, így ő volt felül és már nyitva voltak szemei, melyek egészen lelkemig hatoltak.

-Kislány, vigyázz a szádra! Nem vagyok szemét! - mondta félelmetes nyugodtsággal. Én viszont kicsit sem voltam nyugodt.

- Szállj le rólam! - mondom felháborodottam.

- Babygirl! Itt nem te parancsolsz. - néz mélyen a szemembe. Lenéz a számra majd elkezd közelíteni felé. Én persze remegek mint egy nyárfa levél. - Vannak szabályok. - suttogja ajkamra. - Amiket én mondok, te pedig befogod őket tartani. - távolodik el számtól, majd újra szemeimet figyeli.