Táncolni mindig melletted

7

Hogy fogom kibírni nélküle? Elmentek. Két hét – egy örökkévalóság! Az Asia Tour eddig tart, összesen nyolc helyszín, nyolc koncert. Egy rohanás lesz az egész, szállodák, repülők, stadionok, alvás minimális, kóla és americano rengeteg. A gép 13 órakor szállt fel, az út valamivel több mint négy óra Manilába, de előtte még egy rohanás volt az egész délelőtt.

- Nem láttátok a fülesemet?

- Hol a telóm?

- Valaki elvette az arckrémemet?

- Ebből elég! Nyugodjatok már le! Úgy csináltok, mint aki debüt előtt áll! Nem most kezdtük és nem először megyünk kéthetes turnéra sem – csillapította Onew a többieket.

- Tudjuk, te mindig nyugodt vagy.

- Ezért vagyok én a leader. Valakinek észnél kell lenni ilyenkor is. Utolsó ellenőrzés. Útlevél? Beszállókártya? Pénz? Telefon? Napszemüveg? Sapka? Arcmaszk?

- Megvan minden!

- A bőröndök?

- Útra készen!

- Akkor indulhatunk.

Már az ebédet készítettük SunHee-vel, mikor a bőröndökkel felpakolva jöttek ki. Odaszaladtam Minho-hoz és átöleltem. Felemelte az állam és csak ennyit mondott.

- Minden nap hívni foglak. Hiányozni fogsz nagyon – és megcsókolt.

Az első hét elég gyorsan elszállt. SunHee-vel nagytakarítást rendeztünk az üresen maradt szobákban, ágyneműt cseréltünk, a lehúzottakat a takarókkal és díszpárnahuzatokkal együtt kimostuk. Ragyogott minden, bár Key igyekezett kordában tartani a fiúkat ezen a téren. Allergiás volt a rendetlenségre és piszokra. Elég volt csak ránézni a vétkezőre, szó nélkül vitte az üres chipses zacskót és üdítős dobozt a szemétbe.

Minho ígéretéhez híven minden este hívott, elmesélte mit csináltak, merre jártak, milyen volt a koncert. Majd egy órát beszéltünk egymással és mindig ezzel fejezte be a beszélgetést.

- Aludj jól, álmodj szépeket velem! Hiányzol.

- Nekem még jobban.

Az EXO sokat járt fotózásra, ruhapróbára, mert ők Kína turnéra készülődtek. SunHee-vel sokat voltunk egyedül és én ilyenkor mindig beszöktem a gyakorló terembe és táncoltam. Igen. Megpróbáltam. Először nem ment, nem találtam a ritmust, nem volt meg az összhang. De nem adtam fel. Aztán egyszer csak sikerült. Hibátlanul. Újabbnál újabb koreokat tanultam meg, leginkább fiúbandákét. Azok mindig is jobban tetszettek, karakteresebbek, a lányoké olyan .... tele van kihívó, szexi mozdulatokkal. Nem mindegyiké, de általában.

A tánc volt az életem, kislány korom óta imádtam a zenét, a zenével együtt mozdulni, elkapni a ritmust és eggyé forrni vele. Aztán történt valami .... és én nem táncoltam többé. Mikor Koreába költöztünk az lett a hobbim, hogy megtanultam a kedvenc bandáim koreoit. Ekkor még nem tudtam, milyen nagy hasznát veszem majd ennek a későbbiekben.

Az egyetemen az utolsó év elég húzós volt, és a szakdolgozat miatt nem sok időm maradt erre a hobbimra. Mostanában ha üres volt a ház és biztos voltam abban, hogy senki nem fog meglepni, az Evrybody és a Growl koreoját gyakoroltam. Már elég jól ment mind a kettő. Épp az EXO-t fejeztem be amikor a tükörben megláttam, hogy nyílik az ajtó és JongIn lép be rajta.

- Te? Újra táncolsz? És ezt? – kérdezte meglepődve.

- Ne árulj el senkinek, ígérd meg! Ugye hallgatni fogsz? – fogtam könyörgőre a dolgot.