8

310 19 0
                                    



A következő hét is hamar véget ért. Az EXO majdnem minden este valamilyen műsorban lépett fel, nappal gyakoroltak hol itthon, hol az SM-nél. Részt vettek egy fotózáson a SPAO-nál, Baekhyun, Sehun és Tao plusz még külön egy kínai színésznővel.

SunHee-vel szorgalmasan töltöttük az infókat a honlapokra, a fandom vezetőivel megbeszélést is tartottunk az elkövetkezendő szöuli koncertekről meg a fanmeetingekről.

Észrevétlenül eltelt a két hét. A fiúk ma este jönnek haza, és én már nagyon várom őket, különösen egy valakit. Nem sokkal 5 óra után megcsörrent a telefonom és Minho hívott, hogy most szálltak le az Incheonon. Onnan még egy óra a dormig, plusz mire még átjutnak a vizsgálatokon. A fanok nagyon gyorsak voltak, mert a közösségi oldalakon rengeteg képet osztottak már meg, ahogy leszálltak a gépről, ahogy a csomagjaikért mennek. Elbújva a nagy fekete napszemüvegek mögé, Tae és Minho fején a fekete kalap, és az elmaradhatatlan füles, hogy a külvilágtól elzárják magukat. A képeken látszott a fáradtság az arcukon, de azért próbáltak mosolyogva integetni az őket üdvözlő rajongóknak.

Egyszer csak begördült a kisbusz, majd nyílt az ajtó és

- Halihó! Megjöttünk!

- Aish, de fáradt vagyok! Alig várom már, hogy a saját ágyamban aludjak ... - szólt Jongi.

Ekkor lépett be Minho és azonnal felém tartott, majd szorosan átöleltük egymást. Nem számított, hogy a többiek ott vannak, vággyal teli csókban egyesültek ajkaink.

- Hiányoztál.

- Te is .... – simogatta meg a hajam – de már itt vagyok.

- Nekünk nem jár egy ölelés vagy puszi? – zsörtölődtek a többiek, mire egy csoportos ölelés lett a részük.

- Mondjátok, hogy van valami kaja, mert éhen halok – szólt JinKi.

- Gondoltuk, hogy te leszel a legéhesebb. Fürödjetek le, aztán már jöhettek is!

Elhúzták a bőröndöket, csak Minho maradt. Kinyitotta a bőröndöt és egy ajándéktasakot adott a kezembe.

A szatyorból egy édes kis plüss mackót vadásztam elő, az arcomhoz szorítottam, majd megzabáltam.

- És van még valami neked – a zsebébe nyúlt és egy igazi SHINee smaragd színű gyöngy karkötőt vett elő, majd a csuklómra húzta.

- Köszönöm! – átöleltem a nyakát karjaimmal és újra megcsókoltam.

- MinJee ..... – lehelte a számba, de már össze is értek ajkaink.

SunHee megterített a vacsorához és vajon ki az aki elsőnek ér az asztalhoz? Persze hogy Onew.

- Mintha valami meglepit ígértetek volna nekünk annak örömére, hogy hazajöttünk.

- Ya, a reggeli volt az utolsó amit ettem – mondta Taemin.

- Varázsoltunk nektek egy csodás ropogós sült csirkét, párolt zöldségeket, rizst, szószokat. Reméljük, hogy ízleni fog.

- Lányok, ez isteni! Ezt nagyon eltaláltátok, pont erre volt most szükségem – és ezzel egy nagy falat húst tolt a szájába Onew.

- Gondolom ma már nem fogtok élménybeszámolót tartani a többieknek, nagyon vártak benneteket. Az ő Asia Tour-juk egy hónap múlva esedékes.

- Holnapig kibírják, ránk fér egy kis pihenés. A két hét alatt szinte csak ki a repülőtérre, fel a repülőre, leszállás, buszozás a szállodába, egyik ilyen, másik olyan. Fárasztó ez, de a koncertek mindent felülmúltak. Ezek a filippinok nagyon szeretnek bennünket, és hogy énekeltek! – mondta KiBum.

Táncolni mindig mellettedOù les histoires vivent. Découvrez maintenant