Epilógus

202 11 6
                                    

A hazatérésünk után nem kis fejmosást kaptunk az ügynökségen, amiért a fotó miatt kiderült, hogy együtt vagyunk. Nem igazán értettük, mert sokkal nagyobb problémát csináltak belőle, mint a rajongók, akik elfogadták.

Egy hónap múlva apa is visszajött és próbálta elfoglalni magát az egyetemen. Szeptemberben SeungJo-ék csendes esküvőt tartottak Tokyo-ban, ahová Minho-val együtt mentem. Nem titkolóztunk, nem bujkáltunk, és végre igazából randizhattunk is. Nem mintha a dormban nem együtt laktunk volna, de mégis, kellett ilyen is.

Boldog voltam. Beköszöntött a tél, és az első hó meglepetést hozott. Nem sejtettem semmit, csak vacsorázni mentünk a kedvenc éttermünkbe. Amikor azonban Minho az asztalon átnyúlva megfogta kezem, és észrevétlenül húzta gyűrűjét ujjamra, majd feltette azt a bizonyos kérdést, könnyes szemekkel és hevesen dobogó szívvel mondtam igent.

Apa beletörődött anya elvesztésébe, sosem felejtette el. Fiatal volt még azonban ahhoz, hogy egyedül élje le az életét. Feltűnt, hogy újra tud nevetni, és szinte kivirult, mire elárulta, hogy találkozgat egy kolléganőjével az egyetemről. Karácsonyra elhozta hozzánk bemutatni HaNa-t, aki néhány évvel volt tőle fiatalabb. Anyát senki nem pótolhatja, de HaNa szimpatikus volt, kedves, és nagyon szerette apát.

A karácsonyi vacsora az új lakásunkban volt, ugyanis utolsóként mi is kiköltöztünk a dormból. MinHo Gangnam-ban szeretett volna lakást venni, de rábeszéltem egy csendesebb, nyugodtabb környékre, ráadásul jóval kevesebbért tudtunk ugyanolyan színvonalú lakást vásárolni, ami már családnak is alkalmas lesz. Igen, gyereket vártam én is. Minho sírt, amikor közöltem vele, és nem volt nála boldogabb férj a világon. A következő év májusában megszületett Sian, az első fiunk. Nagyon sietett, épp csak beértünk a kórházba, és félóra múlva már karjaimban tarthattam őt. Minho ki nem hagyta volna ezt az eseményt, és büszkén mondta, hogy rá hasonlít. Nem cáfoltam meg, mert valóban kiköpött mása volt.

Aztán decemberben megtörtént, amire senki nem gondolt volna

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Aztán decemberben megtörtént, amire senki nem gondolt volna. Amikor Jonghyun meghalt, mindannyian magunkba zuhantunk. A fiúk magukat hibáztatták, hogy nem vették észre rajta az árulkodó jeleket. Magányos volt, depressziós, kifelé a világnak mégis a vigyorgó kis dinó volt. Key-vel nem lehetett bírni, elvesztette lelkitársát, és nem tudott megbékélni a gondolattal. A búcsúztatón csak lehajtott fejjel álltak mindannyian, Onew olyan hosszúra növesztette haját, hogy ne lássák a szemét, amikor sír. A menet élén Minho vitte az arcképét, majd a többiek, és a Super Junior-os barátok a koporsót. A világ valamennyi kpop rajongóját megrázta a hír. Vajon látta ezt, és tudja már, hogy sosem volt egyedül? Imádták őt.

Még hetekkel halála után is azt vártuk, hogy kivágja az ajtót és egy széles vigyorral belépjen. Aztán a nagy kérdés, hogyan tovább. Voltak, akik már temették a SHINee-t, és előttük volt a japán turné. Többször leültek a menedzserekkel, és úgy döntöttek, nincs vége, a rajongókat nem hagyhatják cserben, hiszen ők várják őket. Éjszakába nyúló próbák, hogy Jonghyun részeit a dalokban mikor ki veszi át, és ezek bizony nagyon sokszor sírásba fordultak. Volt, hogy már feladták volna, de újra erőt gyűjtöttek, és a turné bebizonyította, hogy jól döntöttek. A rajongók a legnagyobb támogatásukról, szeretetükről biztosították őket, míg a srácok elszoruló torokkal álltak minden este a színpadra .... nélküle.

Hamarosan kiderült, újra gyerekünk lesz, és mielőtt Onew bevonult volna decemberben, épp egy héttel előtte megszületett JongShin, a második fiunk. Minho határtalanul boldog volt, én szerettem volna egy kislányt, de a büszke apa már a fociról gügyögött a fiának. Megvigasztalt, hogy majd a harmadik kislány lesz, de a második terhesség és a szülés elég problémás volt, így érthető módon nem a következő gyermek járt a fejemben.

Az élet visszatért a régi kerékvágásba, Taemin nagy sikerrel szólózik, Key mindenféle műsorban szerepel és dobja piacra újabbnál újabb ruháit

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Az élet visszatért a régi kerékvágásba, Taemin nagy sikerrel szólózik, Key mindenféle műsorban szerepel és dobja piacra újabbnál újabb ruháit. Minho filmezik, hiszen koncertezni nem járnak. Hárman maradtak .... Amikor Onew leszerel, az én férjem és Key váltja őt, majd utolsóként Taemin is bevonul. Hogy azután mi lesz, összeállnak-e még újra, mint a Super Junior, vagy már csak egy búcsúkoncert lesz .... ki tudja. Hosszú éveken keresztül ontották a slágereket, a rajongók szerették őket. Talán ideje lenne családot alapítani a többieknek is, és lezárni egy gyönyörű korszakot. Hiszen semmi nem lesz már olyan, mint régen. Valaki mindig hiányozni fog ....

 Valaki mindig hiányozni fog

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.


Véget ért hát ez a történet is. Igaz, hogy még a nyárra ígértem a befejezést, de a többi könyvem miatt megcsúsztam. Jól van, nem mentegetem magam, őszinte leszek hozzátok. Nehéz volt összeszedni a gondolataim, mert túl régóta írtam ezt. Három évvel ezelőtt kezdtem el csak a magam szórakoztatására, aztán egyet gondoltam, és közzétettem.

Most pedig a végéhez érkeztünk. Köszönöm, ha olvastátok, ha tetszett, és félve osztom meg, mert nem biztos, hogy emlékeztek még rá. Hálás vagyok minden egyes csillagért és kommentért, és ne haragudjatok, hogy a befejezéssel ennyire elmaradtam.

Táncolni mindig mellettedWhere stories live. Discover now