Táncolni mindig melletted

17

Végre itthon és pihenő! Igaz csak öt nap, de az is valami. Jongi a rádióban, KiBumnak 3 előadása volt a Zorro című musicalben, Minho szabad volt. Én minden nap mentem gyakorolni a lányokkal, egész jól megtanulták a koreokat. Tényleg ütős műsorszám lesz, már nagyon várom milyen lesz a fogadtatás.

Egy délután épp a gyakorlóban próbáltam MinHo-val, amikor benyitott Onew.

- MinJee! Tudnánk beszélni egy kicsit?

- Persze! – mondtam és megálltam – Úgysem bánon már, ha leülök egy kicsit, mert ez a hajcsár nem hagy pihenni – és rámosolyogtam Minho-ra.

- MinJee.... beszéltem a menedzserrel, szeretnénk egy kis változtatást a műsorban, és ez téged is érintene. Arra gondoltunk, hogy az I'm with You szám első felét zongorakísérettel adnánk elő, a zenekar csak a második felében kapcsolódna be. Neked kellene zongorán kísérned az énekünket.

- Nekem?! De nem tudok én olyan jól....

- MinJee.... ne szerénykedj már állandóan – vágott közbe Minho.

- Hallottunk játszani, bárhol megállnád a helyed, fantasztikusan csinálod. Ez lenne a kezdet, későbbiekben még másról is lehet szó. Mit szólsz hozzá?

- JinKi, el sem tudom mondani, mekkora megtiszteltetés ez számomra, de komolyan gondoltátok?

- Egészen komolyan. Tarthatnánk egy próbát most? Hiszen tudod a dallamot... - nevetett.

Odaültem a zongorához, az ujjaim végigfutottak a billentyűkön és elkezdtem. Ez mindig is az egyik legkedvesebb dalom volt tőlük, ahányszor meghallottam, mindig beleborzongtam. Mivel csak ketten voltak, a többiek részét is ők énekelték, és nagyon tetszett amit összehoztunk.

- Onew... én nagyon köszönöm, hogy ilyen jó vagy hozzám.... Nem is tudom, hogy háláljam ezt meg nektek....

- MinJee... csak magadnak köszönd, hogy ilyen nagyszerűen játszol. Biztos tetszeni fog a közönségnek is. Ha visszamegyünk Japánba, már így fogjuk előadni. Holnapután indulunk!

Kimondhatatlan boldogság fogott el, hogy nemcsak a háttérben táncolok velük, hanem egy szám alatt szólót táncolhatok, egynél pedig zongorán kísérhetem őket! Mióta debütáltak hat évvel ezelőtt, mindig arról álmodoztam, hogy én a SHINee-val fogok együtt színpadra állni, már a SOPA-n elhatároztam, hogy az álmaim valóra váltom. Akkor történt viszont a tragédia, amitől úgy tűnt, hogy ez az álom örökre álom marad számomra.

The show must go on! – a japán turné folytatódik.

A közönség reakciója jó volt a zongorás kíséretre, tetszett nekik. A másnapi japán zenei magazinok megemlítették az európai szőkeséget, aki fantasztikusan táncol és zongorázik. SunHee üzent, hogy otthon is belekerültem az újságokba, és már a YouTube-ra is felkerültek ezek a részek a fanok jóvoltából. Észrevettem, hogy megszaporodtak követőim az Instagramon és twitteren, ezért próbáltam többet posztolni magamról.

Tudtam, hogy megint fárasztó lesz a turné, mert az első állomásunk Saitama után visszarepültünk Seoul-ba, hogy a DDP Dongdaemum Hallyu Festivalon részt vegyünk. Ott láthattam közelről kedvenc színészemet Kim Soo Hyun-t, akit jószolgálati nagykövetté avattak ezen a rendezvényen. Imádom ezt a pasit, de a szívemben csak Minho számára van hely.

Másnap újra repülőre ültünk Japán felé, a helyszín Okayama. Négy nap pihenő, már terveztük, hogyan fogjuk eltölteni Hiroshima-ban, ahol két egymás utáni nap lesz koncertünk. Mivel „fontosabb szerepet" kaptam, már ülhettem minden gyanú nélkül egy asztalhoz a fiúkkal az étkezéseknél, senki nem kérdőjelezte meg. Épp ebédeltünk, valami nagyon finom levest kanalaztunk, amikor KiBum előadta a szabadidős program tervet. Egy darabig hallgattam, aztán furcsán kezdtem magam érezni. Melegem volt, hevesen dobogni kezdett a szívem, ami mondjuk Minho mellett sűrűn előfordult, és kapart a torkom, köhögés jött rám.