Táncolni mindig melletted

23

- JongIn POV -

Amikor megláttam MinJee-t, el sem tudtam képzelni mi történhetett vele. De ez, hogy elhitték azt a hazugságot, hogy leszerződtek és elmegy! És még akkor az a mocsok, amit a közösségi oldalakon zúdítottak rá! Inkább megvédeni kellene! Minho hyung! Te is elhitted? Nem ismered őt? Ennyi a szerelmed csak? Daebak! El kell mondanom, miről beszéltünk, mit mondott nekem akkor MinJee.

Amikor beléptem a nappalijukba, nem ismertem rájuk. Tae felhúzott lábakkal ült a kanapén, fejét térdére hajtotta, szerintem sírt. Jong és KiBum csak hallgattak, Onew a két kezére támasztotta fejét az asztalon, Minho pedig..... az örökvidám Minho teljesen összetörve nézett maga elé és láttam, hogy könnyes volt a szeme.

Na ennek itt most véget vetünk.

- Hyung, mi történt? – kérdeztem óvatosan Onew-tól.

- Szerintem...... végzetes hibát követtünk el..... már magam sem tudom, mi igaz....

- Úgy gondoljátok, hogy a lányok leszerződtek a Pledishez?

- Minden erre utalt..... de most, hogy MinJee itt volt..... kétségeim vannak.

- Lehetnek is! Soha nem tenne ilyet! – a többiek erre felkapták a fejüket. – Nincs szerződés és nem is lesz, MinJee sosem hagyna el benneteket!

- Ezt honnan veszed ilyen biztosra? – kérdezte KiBum, mire én elmeséltem az after partys beszélgetésünket.

- De ha nekem nem hisztek, kérdezzétek meg Changmin hyungot, vele is beszélt erről – Minho azonnal megcsörgette Changmint és így szólt.

- Hyung.... de, azt hiszem nagy baj van...... történt valami...... te is azt mondod?............ ezt neked mondta?! ...... hogy én mekkora idióta vagyok....... igen, nagyon sírt...... nem tudom, hol van – közben rám nézett -.......nagyon elszúrtam.... ezt sosem fogja nekem megbocsátani.......

- Mit mondott? – kérdezte Onew.

- Ugyanazt, amit JongIn. Srácok, bedőltünk a sajtónak - közben megcsörrent Onew telefonja.

- Igen, hyung? ..... Már késő...... mit tettünk!...... értem. – ezzel kinyomta a telefont és lassan maga mellé ejtette kezét. – Fiúk, a menedzser telefonált...... A Pledis elnöke felhívta és tisztázta vele, hogy semmiféle szerződés nem létezik - mindannyian idegesen ugrottak fel, egyedül Minho maradt ülve. – Megkeresték, de ő elutasította, sorban mindet......

- Meg fogja ezt valaha bocsátani nekünk? Hogy így viselkedtünk vele? Nem csodálnám, ha nem akarna látni bennünket többé és most magától elmenne – szólt Onew.

- És én sem hittem neki. MinJee..... hol lehet most? – kérdezte kétségbeesetten Minho.

- Hyung, nálunk van. Teljesen kimerült a sírástól - vállára tettem kezemet – nagyon szeret téged, meg fog bocsátani, hidd el.... Menj hozzá..... - ezzel elrohant.

- Minho POV -

Végig igazat mondott, sosem volt szerződés. És miket vágtunk a fejéhez! Hogy pénzéhes meg minden! Hogy bánthattam meg ennyire? Legalább nekem kellett volna hinnem benne...... hinni a szerelmében...... és én ezt most eljátszottam..... MinJee, megbocsátasz-e nekem valaha? Leszünk mi még boldogok? Kérlek, ne hagyj el, gyere vissza!

- Hol van? – kérdeztem Suho-t mire ő csak fejével intett JongIn szobája felé. Az ajtóban megálltam egy pillanatra, hogy összeszedjem a bátorságom, majd óvatosan lenyomtam a kilincset. Ott feküdt az ágyon, összekuporodva egész kicsire, mint akit bántottak..... igen, nagyon megbántottalak. Közelebb mentem hozzá, aludt, szemei duzzadtak voltak, könnye rászáradt az arcára. Kezével a nyaklánca medálját szorította..... istenem..... amit tőlem kapott a születésnapjára! Letérdeltem az ágy mellé, kisimítottam egy szemébe hulló tincset és csókot leheltem homlokára. Kezeim közé szorítottam másik kezét és csak néztem rá bánatosan. Álma sem volt békés, szemöldöke összeráncolódott. Megsimogattam arcát..... az én édes MinJee-m...... mekkora barom voltam..... bocsáss meg nekem kérlek...... és ne hagyj el, mert azt nem bírnám ki...... Saranghae, jagi-yah.....

Eltelt vagy negyedóra is, mire mocorgott egy kicsit és megszorította a kezem.

- Ne lökj el magadtól, Minho – nyöszörögte. Mi? Igazad van, így viselkedtem, de nem, soha nem engedlek el!

- Minho, szeretlek..... nem hittél nekem..... én soha, soha nem hagynálak el titeket..... – szavaival mintha kést forgatott volna szívemben, mert minden szava igaz volt.

- Azt mondtad, vigyázol rám...... Minho..... hol vagy?....... gyere hozzám!...... – felfigyeltem szavaira és kezén éreztem, hogy ami eddig jéghideg volt, most meleggé változott. Megtapogattam homlokát, tűzforró volt. Félrebeszélt. El kell vinnem hozzám, velem meg fog gyógyulni! A takarót ráterítettem, karjaimba emeltem könnyű testét és elindultam kifelé a szobából. Karjait öntudatlanul is nyakam köré fonta. Csak legyünk túl ezen a hazugságon minél hamarabb!

- Mi történt? – kérdezte JongIn.

- Tűzforró a teste, lázas, félrebeszél. Elviszem hozzám – JongIn nyitotta az ajtókat előttem.

Amikor beléptem a nappaliba karomban az ájult lánnyal, a többiek aggódva kérdezték, mi van vele. KiBum azonnal jeget hozott meg egy törölközőt, amibe belecsavarta, Jong pedig lázcsillapítót meg egy lázmérőt szerzett valahonnan. Bevittem a szobámba, óvatosan lefektettem az ágyra és betakartam. Megmértem a lázát, 39 fok volt! Nagy nehezen beleerőltettem a lázcsillapítót, és a jeges törölközővel próbáltam lehűteni. Egy óra múlva újra megmértem, de nemhogy lefelé, inkább még felfelé ment, 40 foknál állt meg! Ennek fele sem tréfa, azonnal a fürdőbe mentem és langyos vizet engedtem a kádba. Ruhástól beleültettem, majd nem törődve semmivel, ledobtam farmeromat és mögé ültem. Hátát megtámasztottam mellkasomon, vizes szivaccsal próbáltam lázát lehúzni. Vacogtam a hideg vízben, de semmi nem számított.

Valaki kopogott az ajtón.

- Mit segíthetek? – kérdezte fejét bedugva aggódóan KiBum.

- Keress nekünk száraz ruhát a szekrényemben, meg törölközőt!

Mikor úgy éreztem, bőre hűvösödött, KiBum kezébe adtam, belecsavarva a nagy törölközőbe.

- Minho..... szeretlek ..... nem akarok elmenni – és karjait Kibum nyaka köré fonta, aki erre ledermedt.

- Vidd már, le kell vennünk a vizes ruhát róla – utasítottam türelmetlenül, miközben ledobáltam vizes ruháimat és gyorsan megtörölköztem, felvettem egy szabadidőnadrágot és egy pólót.

A szobába érve láttam, hogy KiBum csak ül az ágyon és nézi a törölközőbe csavart lányt.

- Segíts, vedd már le a nadrágot róla!

- Haver..... én nem......

- Ez most vészhelyzet, nem számít..... segíts! – majd leráncigálta a nadrágot és lábát törölgette szárazra.

- Na most fordulj el! – mondtam, miközben levettem alsóneműjét és ráadtam egy boxeromat, majd egy tréningalsót. – A póló jön, segíts megtámasztani! – és újra csak elfordult, míg lehúztam utolsó vizes ruhadarabjait is. Előtűntek csodás keblei, amikre most csak egy pillantást vetettem, majd megtörölve ráhúztam egy pólómat. – Most már idenézhetsz!

KiBum zavartan fordult vissza, de megnyugodott, hogy nincs meztelenül. Betakartam, próbáltam egy keveset itatni vele, majd a jeges törölközővel vettem kezelésbe.

- Itthon leszünk, szólj, ha bármi van – és ezzel kiment, becsukva maga után az ajtót. Kis idő múlva újra megmértem a lázát, már csak 38 volt. Végre!

Vajon tisztázni tudják majd a félreértést? Minho-nak nagyon kell igyekeznie, hogy bocsánatot érdemeljen ....