A terror iskolája BTS FF [BEFEJEZETT]

A csapda

Ez a rész direkt írói szemszögből íródott :) Jó olvasást az utolsó részhez! ;) 

Azon a napon, mikor Jimin le akart számolni JinAh apjával, JunGyeong-gal, nem követte őt a szerencse. Arra pedig nagy szüksége lett volna.

Miután JunGyeong elengedte őt, nem ült tétlenül, nem volt ő egy futóbolond. Követtette embereivel a fiút, így mindenről értesült, hiába volt Jimin biztos ennek ellenkezőjében. Mindenről értesült. Tudta mikor merre járt, kivel találkozott, mit evett és miket mondott.

Így Jimin belesétált a csapdájába.

De ne szaladjunk ennyire előre.

JunGyeong ugyebár tudta, hogy Jimin és Hyun Ji találkoztak a kocsmában, aztán a fiú náluk lakott. Nem kapott össze az apjával, nem volt szüksége pénzre és még a zsarukkal is lepaktált.

Hát felkészült a fogadtatásukra.

Mindenki ismeri azt az érzést, amikor látja mi történik, de teljesen tehetetlen. Saját szeme láttára következnek be az előre nem látott események, amik ott lapulnak a sötétben, nem mutatkoznak, csak amikor az ő idejük eljött. És nem tehetünk ellene semmit. Lecsapnak, könyörtelenül, nem kímélve senkit. Lelkünk mélyén érezzük, de mintha valami erősen egy takaró alá szorítaná, nehogy kiáltani tudjon és eljusson a tudatunkig. És akkor bekövetkezik.

Jimin, fejében elszántsággal, szívében némi gyanúval vágott neki az útnak, de most az egyszer hagyta, hogy a kötelesség vezérelje és nem gondolkozott. Nem készített B tervet, ami óriási hiba volt. Teljesen biztos volt önmagában... Vagy legalábbis az akart lenni.

Barátai követték őt. Akárhova is vitte volna őket, ők mindig vele tartottak volna, és ez most sem volt másképp. Jimin volt a csapat feje, a leader. Senki nem kételkedett abban, amit tett. 

Együtt léptek be a csapdába. 

Az elhagyatott raktárba alig tudott beférkőzni némi fény, a hangok csak úgy verődtek vissza a falakról, megtörve ezzel a kísérteties csöndet. Ember már évek óta nem tette be oda a lábát. A rengeteg por belepte a helyet, nem hagyott helyet a friss levegőnek. Egyszerűen mondva: A hely tele volt gyanúval.

JunGyeong ravasz mosoly kíséretében nevetett magában, miközben fogadta a látogatókat.

Jimin te ostoba - gondolta magában jót mulatva - Azt hiszed mindkét lányom a tiéd lehet? Na gyere csak. Tárt karokkal várlak.

Rögtön megmotoztatta őket, majd mivel fegyver nem volt náluk, a meglepetés erejére támaszkodott. Nem várhatott addig, míg a zsaruk rájönnek tervére. Azonnal cselekednie kellett, mert erre nincsenek felkészülve, tehát nagyon lassan fognak reagálni, ő pedig ennyi idő alatt angolosan távozik.

Azonban mikor JunGyeong emberei elléptek tőlük, valami hirtelen Jimin szívébe hatolt, amitől egy pillanatra levegőt sem tudott venni. Mint egy gyorsan suhanó nyílvessző, úgy hasított bele a gyanú összetéveszthetetlen figyelmeztetése.

Veszély!

És Jimin már mozdult is.

JunGyeong egy pillanat alatt kirántotta fegyverét, majd célzott és lőtt.

A golyó pedig eltalálta a fiút.

A lövés hangjára mint egy méhkas bolydult fel hely. Rögtön lecsaptak a rendőrök és bevetették magukat. Mindenhonnan rohantak be a fegyveresek, nem volt kivezető út, mindent lezártak és bekerítették a drogbárót, aki már elindult menekülési útvonalán és kíméletlenül lövöldözött emberi gyűrőjében.

Jin, Suga és Kook torkát megszorította a félelem erős marka. Ledermedve meredtek barátjukra. Az az ember, aki kiskoruk óta velük volt és minden bajon együtt mentek keresztül. Akivel túlélték az utcát minden velejárójával együtt. Végigküzdötték az utat ide. Ide, ahol Jimint lelőtték.

A három barát egyszerre vetette rá magát Jiminre. Jin a sebet szorította le, Kook segítségért kiáltozott, míg Suga sérült barátjában próbálta tartani a lelket.

Jimin nem érezte hol találta el a golyó. Mindent mintha víz alól hallott volna, nem jutott el tudatáig, nem értette miket mondanak. Mozdulatlanul hevert a padlón, mint egy darab rongy. Még éppen látta apja kétségbeesett arcát megjelenni maga előtt, majd Hyunra gondolva elnyelte a sötétség.

Hyun Ji jól érezte, hogy valami baj történt. Anyja miután letette a telefont, sokkos tekintettel nézett lányára, aki nem bírta tovább. Összeesett és a padlón térdelve kapkodott levegő után. Nem kellett sok idő és máris anyját kezdte faggatni, de az ő állapotában egy jó szót nem tudott kinyögni.

Nem lehet! Kérlek Istenem bármit csak ezt ne! Neki élnie kell, nem mehet el! Most kezdett csak jobbra fordulni a sorsa! Megérdemli a szép életet és a kalandokat, amik még előtte állnak! Még nem végzett ezen a földön! Még nem! 

És akkor Hyun Ji nem foglalkozva édesanyjával, a kórházba hajtott. 

Sziasztok!

Nagyon sajnálom! Egyszerűn nem tudom jobban lezárni ezt a sztorit. Tudom elszúrtam és béna lett, ennél azért jobbra terveztem, de ez sajna egyik könyvemnél sem sikerült eddig... XD

Még hozok nektek egy epilógust és egy ilyen "háttérinfós" köszönetnyilvánítós részt :)

Remélem, azért valamennyire tetszett nektek.

Saranghe!

WM