Hitgirl - Niall Horan fanfiction [Hungarian]

Prológus

Hűvös, sötét éjszaka volt és az eső hatalmas cseppekben verte az ablaküvegeket. A szobában az egyetlen fényforrás az ablakon beszűrődő hold fénye volt, amely utat tört magának a sötétítőfüggöny anyagai között terpeszkedő résen. Telihold éjszakája… Mady óvatos léptekkel surrant be a házba, és alaposan körülnézett. Amennyire a sötétben látszott, fényűzés jellemezte a házat. Talán még arany szegélyek is voltak a falakon, mert a hold baljós fényétől itt-ott csillogott az egész. A hálószobába sietett, óvatosan az alvó ember fölé hajolt, alaposan megnézte magának a fickót. Pufók idősebb férfi, enyhén kopaszodó. Valószínűleg csak azért kell meghalnia, mert útjába került egy másik alaknak, de a lány nem törődött ezzel, csak cselekedett. Az alvó pasasra vetette magát, és azonnal a szájára tapasztotta egyik kezét, a másikban már a tőr várta főszerepét. A férfi rémülten kinyitotta a szemeit, de reagálni már nem tudott, torkát a hold fényében ezüstösen villanó tőr metszette keresztül. Szenvedett még néhány másodpercig, majd szemei lassan üvegessé, kifejezéstelenné váltak. Eltűnt belőle a rémület. Elhagyta az élet is, mialatt a vörös folyadék büszkén áramlott a tőr által okozott vágáson keresztül. A lány halvány mosolyt engedett meg magának abban a pillanatban. Újabb név kipipálva. 

Mady csapattal dolgozott, akik segítettek neki, ha úgy hozta a szükség. Természetesen a test elszállításában, mert „egy ilyen kicsi lány, nem tudja elvégezni ezt egyedül” mondogatta mindig az apja. Jobban mondva a nevelő apja, de ez már egy bonyolultabb történet része.

3 héttel később:

 

06.22

– Elnézést, nagyon sajnálom – mondta bűnbánóan a fiúnak, és egy szalvétával kezdte törölgetni a rá borult kólát, míg az csak mosolygott, és próbálta leállítani.

– Semmi baj, komolyan – mondta, majd továbbra is a lányt nézte, aki párduc mintás ruhát viselt, s ezt az biztató jelnek tekintette.

– Esetleg meghívhatlak egy új kólára? – kérdezte Mady, kissé zavartan. Legalábbis határozottan ezt a látszatot akarta kelteni. – Amit nem borítok rád – tette hozzá, és lehajtotta a fejét.

– Ha ragaszkodsz hozzá – emelte maga mellé kezeit megadóan a fiú, mire Madison Cooper barátságosan mosolygott. Így ismerkedtek meg. Talán túl egyszerűen, könnyedén, mint máskor is. A lány útjába nem állhatott soha semmi. Egy dolgot kivéve, de ezzel akkor még nem számolhatott.

A ragyogó szemekbe nézett, és eszébe jutott a megbízás. Izgatottabb volt, mint máskor. A feladat kihívás, a célpont pedig eltérő a többitől. Kapcsolatba kellett lépnie vele a hatékonyság érdekében, hiszen ilyen népszerű célpontja még nem volt. Eszébe jutott az éjszaka, mikor minden elkezdődött. 

[Késő éjszaka volt, a hold fénye csillogott a nedves aszfalton, az világította be az előttem álló utat. Magabiztosan lépkedtem a hűvös Anglia éjszakájában és közeledtem legújabb megbízómhoz. Egy hatalmas fekete autó mellett állt, és izgatottan várt rám. Talán nem is az izgatott a megfelelő szó erre. Rémült volt és ideges, mégis makacsul várt és várt. Nem gyorsítottam a lépteimen, így mire oda értem a férfi olyan lázban égett, hogy a saját nevét sem tudta volna megmondani hirtelen. 

 

Hidegen mosolyogva megálltam a jól megtermett alakkal szemben, és bólintással jeleztem, mondhatja. Az az ember majdnem kétszer akkora volt, mint én mégis úgy reszketett, mint a nyárfalevél. Bár arcának határozott vonásait a hold fénye még inkább kiemelte, az arra kiült bizonytalan szorongás mégis elcsúfította. Nevetségesen mutatott. A pasas magyarázkodásba akart kezdeni, de azonnal leintettem.

– Nem kellenek okok. Nem ítélkezem, én csak a végrehajtó vagyok – jelentettem ki nyersen, mire felém nyújtotta a köteg pénzt. Elvettem tőle, és amíg én megszámoltam ő vázolni kezdte a helyzetet. A célpont nevét, és a vele kapcsolatos információkat. 

 

Végül egy újabb megbízással gazdagabban hátat fordítottam a magas férfinak, és se szó se beszéd, faképnél hagytam.] 

 

– Ha megadnád a számod, talán később is összefuthatnánk – ajánlotta fel a fiú rövid ismerkedésük után, ezzel köddé foszlatva az emlékképet.

– Csak nem, ennyire tetszett az akcióm? – húzta fel egyik szemöldökét a lány, és egy szalvétára írta a számot.

– Talán – nevetett a fiú, a szalvétát megragadva elköszönt, és elsétált. 

Mady valójában arra számított, hogy nehezebb dolga lesz. Erőszakoskodásra készült, és mindenféle praktikákra, amivel megnyerheti a fiút. Azonban úgy tűnt, nála volt a szerencse, ahogy mindig. Elég volt a bájos mosoly és az esetlen, alázatosság, amit próbált elérni.