Hitgirl - Niall Horan fanfiction [Hungarian]

9, Niall világa más volt, mint az enyém

éjjel 06.29

Idegesen rúgtam be magam előtt az ajtót, ami kilincsével beszakította a falat. A szokottól eltérően rettenetesen zaklatott állapotban vonultam végig a neonvilágítású földalatti folyosón. Miután elbúcsúztam Nialltől az első utam ide vezetett, és az alatt bőven volt időm felbosszantani magam. Határtalan szemtelenség! Az évek során Tyler minden alkalmat megragadott, amivel nekem keresztbe tehet, ez idáig én csak megakadályoztam, és kinevettem, amiért sosem sikerül neki semmi. A mostani helyzet azonban más. Niall más, más vagyok én is, nem hagyhatom szó nélkül. Olyan ideges voltam, amilyen még soha, a kezeim is remegtek, és apám után kiabáltam, majd idegesen berontottam az irodájába. Kivágtam az ajtót, fújtatva rohantam be rajta, közben meg sem próbálva lenyugodni. Döbbenten állt fel, annyira meglepődött, hogy még csak zaklatottnak sem tűnt, amiért ilyen szokatlan módon érkeztem. Két kézzel az asztalára csaptam, megtámaszkodtam rajta egy ideig, majd heves mutogatással, üvöltve panaszoltam el a tegnap este történteket, hogy Tyler le akarta vadászni a célpontom. 

– Hallottam hírét, ifjú hölgy, hogy kegyed játszadozik jövendőbeli áldozatával – fújta ki a levegőt, visszaült a székébe, és egy papír kupacot ütögetett az asztalhoz, hogy sorba rendezze őket. – Természetes dolog ez a te korodban. Tisztában vagyok vele, hogy kalandra vágysz. Ugyanakkor Tyler a te örök ellenfeled lesz. Be kell látnom, hogy nem voltam túl jó apa. Ennek ellenére, mindketten gyönyörű eredményeket értetek el – nézett maga elé üres tekintettel. Talán ilyenkor gondolkodik el azon, milyen rosszul választott mesterséget. Tyler az ő fia, a mostoha bátyám. 

Mikor anyámmal ide kerültünk – jobban mondva, valahogy összejöttek – az én sorsom is azonnal megpecsételődött. Tyler akkor már elkezdte a kiképzést, hiszen ő volt a fia. Neki kellett a legjobbnak lenni, ám ő nem erre született, hiszen egy vérbeli idióta. 

Természetemnél fogva keményen küzdöttem, hogy jobb legyek mindenkinél, és nem is maradtam alul velük szemben, pedig én voltam akkor az egyetlen lány. Leköröztem Tylert, amiért ő azóta is ellenfélként tekint rám. Lekörözni észben, közelharcban mindig ő győzött, de a gerilla módszerekben verhetetlen maradtam vele szemben. Több sikeres küldetést tudhatok magam mögött, és egyszer elvégeztem helyette egy munkát, amit ő elrontott. Talán nem is ez a pontos oka, inkább az, hogy az apja engem ajnározott onnantól. Nagy jövőt szánt nekem, és a „gyilkos kis hercegnőjének” nevezett. Sejtettem, hogy egy nap, beleköp még a levesembe… 

– Nem az én hibám, hogy ha belepusztul, akkor sem tud jobb lenni nálam! – vágtam a képébe – Jobb lenne figyelmeztetned, hogy ha még egyszer! Csak egyetlen egyszer is… megpróbál a célpontom közelébe menni, ő lesz a következő hulla a savas hordóban!

– Azt hiszem, beszélnem kell a fejével – bólintott, mire kissé megnyugodtam, és leültem a székre. Újra rendes ütemben vettem a levegőt, és szokásos mosolyra húztam a szám. Az ő eddigi feszültsége is felengedett, amint mosolyogni látott. Éreztem, hogy mondani vagy kérdezni akar valamit, de inkább nem mondta. – Hogy halad az ügy? Talán kicsit nagy falat ez még neked nem? – kérdezte helyette.

– Azt hiszem nem. Egészen jó úton haladok – köröztem körmömmel a szék karfáján zavaromban. Hazudtam és nem akartam, hogy Niall szóba kerüljön. Féltem tőle, féltem magamtól, féltem az egész következményétől is. Nekem folytatnom kellett az életem, neki pedig meg kellett halnia. Apámmal szemben ülve, akkor jöttem rá, mennyire igazságtalannak tartom, hogy neki kell meghalnia. Neki, pedig ő semmi rosszat nem tett, és én ezerszer is jobban megérdemlem a halált. Felálltam, és kisétáltam a dohos irodából.