Hitgirl - Niall Horan fanfiction [Hungarian]

17, Telihold

délután09.09

Telihold, London

A Telihold boszorkánybolt ajtaja csak rövid percekkel később nyílt, Mady pedig már azt hitte ez sosem történik meg. Eltűnődött rajta, hogy a mester miért akarta, éppen kilencedik hónap kilencedik napján elengedni. Ázsiában fontos jelentőséggel bíró nap, hiszen, ha kilencet kilenccel összeszorzunk, nyolcvanegyet kapunk. Ez a szám, pedig fontos a keleti filozófiákban. A Tao Te King is nyolcvanegy szakaszból áll, az út és erény könyve, mely egy fontos kézikönyv a Taoizmushoz, akár csak a Biblia a kereszténységhez, ám nem szerepelnek benne követelmények, sem semmilyen vallási tartalom. A kultúra szerint továbbá az év legszebb napja, az a nap, amikor megfelelő az időjárás. A fák levelei még nem hullottak le, de már sárgulnak, ezzel festőivé varázsolva a tájat. A tehetős emberek asszonyai, de főként a királyné, és a császárné (mert Koreában király, míg Japánban és Kínában császár uralkodott) udvarhölgyeivel ezen a napon sétáltak ki utolsó alkalommal együtt a tél előtt, s ez egy fontos esemény volt, ahol a palota összes ragos hölgyének jelen kellett lennie. Ehhez képest Londonban aznap szemerkélt az eső, komor hangulatot teremtve az emberek lelkében. Mady éppen indulni készült, mikor baljós nyikorgás törte meg a mocskos sikátor csendjét, s mögötte kíváncsi szürke tekintet fogadta, egészen más, mint régen volt. Szomorú, és reménytelen szempár. 

– Cassandra? – suttogott, bár maga sem tudta, hogy miért.

– Madison? – Az ajtó azonnal kitárult, s a boszorka közelebb lépett hozzá, mintha nem hinne a szemének. – Mit keresel itt?

– Te hívtál – nyújtotta át a levelet tökéletesen összehajtogatva.

– Több mint egy hónappal ezelőtt. Azt hittem, nem érdekel az ajánlatom.

– Tudsz segíteni vagy sem? – Mady próbálta elkerülni a magyarázkodást, hogy ha rajta múlik, ő abban a pillanatban ide utazott volna, amint megkapta az üzenetet. Nem akarta a lány tudtára hozni, hogy akaratán kívül váratta meg ennyire, s csak remélni tudta, hogy az ajánlat még áll. Cassandra megfordult, és intett, hogy kövesse.

– Egy ideje már feladtam a reményt, hogy visszatérsz – kezdte Cassandra, közben tollat és levélpapírt kotort elő, egy öreg tölgyfa asztal egyik fiókjából, melynek lapjára valószínűleg egy tűt sem lehetett volna állítani, mert magasan tele pakolták.

– Volt néhány elintéznivalóm – válaszolt egyhangúan, ezzel lezárva a témát. Nem akart többet mesélni. Közben Cassandra gyors üzenetet firkált kacifántos, dőlt betűivel. 

„Cassandra, 

Ne bontsd fel a névtelen borítékot! 

 

Madison Cooper megöli Tylert. Fontos, hogy keresd fel a hatodik hónap harmincadik napján délután, és add át neki a levelet. Ő maga írta a történtekről, ezt közöld vele. Győzd meg, hogy ne menjen el a faházba! Nem mehet oda!

xx Cassandra
09.09” 

A levelet egy Cassandra feliratú borítékba csúsztatta és leragasztotta azt. Mady levelét névtelen borítékba helyezte, összekötözte őket egy madzaggal, és az üstbe dobta, ami a helység közepén egy kisebb kerek asztalon várta, hogy hasznossá lehessen újra. 

– Mióta kiirtottad a bérgyilkos klánt, vagy mi az ördögöt, egészen kevés vendég fordul meg itt minálunk. Nem is gondoltam, hogy a forgalom több mint fele gyilkos. Ne érts félre, én nem ítélkezem, de a gyilkosságot elfogadni olyan, mint maga a gyilkosság – Cassandra végül felnézett az üstből, ahova a borítékokat és néhány különleges növényt helyezte el. – Miért ölted meg? Nem lett volna sokkal egyszerűbb, ha Richard Cooperrel kezded?

– Egyszerűnek gondoltam. Azt hittem, ha nem lesz… ha meghal, nem fogok már semmit érezni…– szavai idegenül csengtek, mintha nem is ő beszélt volna. Magyarázkodott, ami nem volt szokása.

– De tévedtél.

– Tévedtem – közben érdeklődve figyelte, ahogy az üst furcsa növényekkel, és állati eredetű maradványokkal telik.

– Ha minden jól megy, ezek a levelek időben megjelennek a múltbéli Cassandra üstjében, aki ezzel átírhatja a történelmet – magyarázta a kérdő tekintetre.

– Miért segítesz nekem?

– Nem neked segítek. Tylernek – megállt, hirtelen hátat fordított az üstnek, hogy az asztalnak dőljön, és szembekerüljön Madisonnal.

– Szóval te és Tyler… – kijelentés volt inkább, Cassandra pedig rábólintott. – Sajnálom.

– Aznap, amikor először jártál nálam – kezdte és könnyeit törölgetve távolabb lépett az asztalkától, hogy az ne kerülhessen az üstbe. – Elárultam Tylernek, amit a lapokban láttam, ő pedig segíteni akart. Meg akarta ölni a fiút, hogy neked ne kelljen – végre felszárította könnyeit és folytatta a munkát. – Később pedig a faházhoz sietett, de akkor már késő volt. Megtetted. Azután pedig felgyújtottad a házat vele együtt. Tyler jó volt, nem egy egyszerű gyilkos. Abba akarta hagyni, hogy aztán normálisan élhessünk tovább. Azt hitte, hogy mégis van lelked, segíteni próbált, megmenteni téged, mégis megölted. 

– Honnan tudod, mi történt a faházban? – kérdezte Mady figyelmen kívül hagyva a többi információt, de nem tudott már a lány szemébe nézni.

– Elmesélte.

– Halott volt…

– Felkeresett.

– Szellemként?

– Késő éjszaka volt, én pedig arra ébredtem, hogy a szoba lehűl. Borzasztó rothadt hús szag áradt, bomlás szaga, akár egy hulla. Valahonnan de leginkább mindenhonnan. Azonnal tudtam, hogy egy démon van az otthonomban – Mady tekintete összeszűkült. Ez a kis történet semmire sem adott magyarázatot, és még abszurd is volt. – Tyler gyilkos lévén nem tudott egyszerű szellemként tovább bóklászni, vagy a mennybe kerülni. Akármilyen jó lélek is volt, a pokolra került, démoni teremtmény lett belőle. Örökké a pokol tüzén ég majd, örök szenvedésbe taszíttatva általad – fejezte be a magyarázatot.

– Te itt pokolról beszélsz nekem és a mennyről, de én nem hiszek ezekben – Mady hosszasan maga elé nézett.

– Hitetlen vagy? Ateista? Szerinted a föld csak egy egyszerű valami, ami valahogyan magától oda került valahová, és rajta valakik képződtek a semmiből? – tört ki a lányból.

– Taoizmussal átitatott Buddhista hagyományok szerint neveltek.

– Á…

– Szóval te katolikus vagy – próbált tapogatózni Mady, mert a kínos csönd gondolata halálra rémítette.

– Nem. Leginkább Wicca. Bár inkább úgy mondanám, hogy megválogatom, amiben hiszek – válaszolt Cassandra, s azzal hozzá adta az utolsó összetevőt a bájitalhoz, mire az felrobbant. A helyében pedig csak  az üres üst maradt. Szemeiben a remény egy szilánkja csillant alig egy pillanat erejéig.

– Csináltál már ilyet azelőtt is? – érdeklődött Mady, s az arcát figyelte, ahogy közelebb sétált hozzá. Fogalma sem volt, minek kellene következnie, ha sikerült a varázslat. Bután érezte magát, amiért esélyt ad annak, hogy sikeres lehet, hiszen nem is hitt a varázslatban.

– Soha nem volt szükségem rá – fordult felé a lány.

– Sikerülni fog? – reménykedett Mady.

– Nagyon remélem – válaszolta a boszorkány, jobb kezét a csípőjére tette balt pedig a homlokára, és feszült sóhaj szakadt fel tüdejéből.