Hitgirl - Niall Horan fanfiction [Hungarian]

8, Büszkeség

este 06.29

Hirtelen eltűnése és rövid üzenete egész napra izgatottsággal és félelemmel töltött el. Szégyelltem magam, amiért ilyen érzéseket váltott ki belőlem ez a tőlem annyiban különböző szőke fiú. Senki iránt sem éreztem a fizikai vonzalmon túl semmi egyebet. Azt hittem, az érzéseket csak kitalálták. 

[Kiderült, hogy a kigyúrt olasz neve Marcello volt, aki a helyi pizzéria tulajdonosa mellékesen, egyébként ő apám új bérgyilkosa. Fehér atlétát és bőrdzsekit viselt szakadt farmernadrággal aznap mikor kivitt a kocsmából, és mindig civilben. Kócos volt, és a mosolya az a tipikus rosszfiús, amivel elérte, hogy az összes lány a lábai előtt heverjen. Mégis engem akart. Nem olyan módon, mint Niall. Teljesen máshogyan. 

 

Az esetet követő időszakban hónapokig törött csontokkal feküdtem, mit sem tudva a világról. Nem keresett senki sem. Csak apám jött el néha, hogy közölje, milyen munkát happoltak el előlem. Amint meg tudtam mozdulni, egyből az edzőterem felé vettem az irányt, és még keményebben edzettem, nem fordulhatott elő még egyszer hasonló. Persze, sokan voltak, de úgy végeztem, mint egy átlagos hisztis tizenéves lány, kivéve, hogy engem kimentett egy olasz. Egyik délután Marcello állt a terem ajtajában, és mosolyával próbálta elérni, hogy magamtól menjek oda hozzá. Nem tettem. Hajam egy egyszerű kontyba volt fogva, ruhám pedig izzadtságban úszott az egész napi megerőltetést követően. Elléptem a boksz zsáktól, ami ezután is himbálózott még egy ideig, közben nyikorgó hangot adott, mintha az őt ért ütések hatására hisztizne. 

 

Lassan levettem a kötést a kezemről, mely vértől volt ragacsos és még nedves kissé. Mindkét öklöm összes bütykéről hiányzott már a bőr, és vér szivárgott a sebekből szüntelen. 

 

Alkohollal fertőtlenítettem a sebeket, majd újabb kötést tekertem rá szorosan, s közben próbáltam figyelmen kívül hagyni Marcello fürkésző tekintetét. Lassan visszabotorkáltam a boksz zsákhoz és folytattam a püfölést, a lábaim már gyengék voltak, a bordáimnál újra éreztem a fájdalmat. Fáradt voltam, de egész nap kitartottam, mert muszáj volt. Be akartam bizonyítani, hogy lány létemre és képes vagyok a legjobb lenni. A legjobb akartam lenni, elérni, hogy a nálam idősebb, férfi bérgyilkosok számára is példa értékű legyek. Az olasz elismerően bólogatott, és beljebb sétált az ajtóból. Mellém érve tapsolni kezdett. 

 

– Ez igen kislány – állt meg mellettem – Te aztán nem adod fel.

– Miért tenném? Az edzés lényege a képességünk csiszolása. Nem azért jövök ide, hogy megnyugtassam a lelkiismeretem – vágtam oda neki, és ismét kezeimre néztem. Újra átnedvesedett a kötés, ezért újabb réteget tekertem rá, s az előzőt rajta hagytam.

– Mégis jól elbántak veled a kocsmában – mondta cinikusan és a falnak lökött, majd megtámasztotta magát, ezzel megfosztva engem a menekülés lehetőségétől. Közel hajolt, és onnan hallgatta zihálásomat hosszú perceknek tűnő másodpercekig, majd erőszakosan, de szenvedélyesen megcsókolt, mire lekevertem neki egyet, és kisétáltam a helységből.

– Nem baj, szeretem a tüzes csajokat – boxolt maga elé a levegőbe, csak megráztam a fejem, és fújtattam. Így kezdődött az a beteg, egészségtelen kapcsolat, ami közöttünk volt és kizárólagosan fizikai kontaktuson alapult.]