Hitgirl - Niall Horan fanfiction [Hungarian]

20, Igazság

este07.01

Niall mélyen Mady szemébe nézett. Nem láthatott már mást, csak őszinte vágyakozással teli tekintetet, s egy egyszerű lányt. Madison Cooper halott volt. Hosszasan néztek egymás szemébe, ezalatt a lány végképpen megbizonyosodott afelől, hogy tényleg szereti a fiút. Hiába tartotta távol magát, hiába próbálta megölni… hiába ölte meg. Niall iránti érzései nem csökkentek. Kétsége már nem volt, őszintén vágyott a fiú létezésének minden apró részletére. Tudta, hogy helytelenül cselekedett, de a tudat, hogy parancsot kellett szegnie az édes románcért, csak még édesebbé tette kettejük viszonyát a lány szemében. 

Niall egy hirtelen mozdulattal maga alá fordította Madyt. A lány pedig gyengéden nyaka köré fonta karjait. A mozdulat tele volt szeretettel, és törődéssel, ami megijesztette őt. Nem volt szokásos, hogy Madison Cooper törődést mutasson valaki iránt, s Niall határozott kivétel volt ezalól. Az ő oltalmazó karjai között nem létezett Madison Cooper. 

Ajkaik szerelmes csókban forrottak össze, Mady pedig a szőke tincseket babrálta ezalatt. Csak akkor zökkent vissza kissé a jelenbe, mikor Niall lassan végig csúsztatta oldalán a kezeit, és ruhájával kezdett babrálni. 

– Niall… – a fiú egy piros, galléros pólót viselt, amit Mady megragadott a gallérjánál – Ne – kérte, s közben próbálta távolabb tolni magától a fiút – Nem szabad.

– Miért?

– Nem lehet.. – eltolta magát Madytől és komolyan vizslatta, amint az távolabb helyezkedik a kanapén – El kell mondanom valamit. Tudnod kell – a lány összekuporodott a kanapé másik végében Niall pedig nem próbált közelíteni felé. Mady érezte, Niall megérdemli, hogy mindent tudjon, még akkor is, ha ezért megutálja majd őt. Maga alá húzta lábait, köré fonta karjait és ráhajtotta a fejét. Egyelőre még nem tudta, hogyan mondja el. Kellett néhány másodperc, amíg rájön. Niall csöndben várt, és figyelte a lányt. Fogalma sem volt, mi lehet ennyire fontos.

Mady végül felállt a kanapéról, fel és alá sétálgatott a nappaliban, s mikor már percek óta csak csöndben rótta a köröket, Niall is követte a példáját, majd derekánál fogva magához húzta, egészen közel, csak hogy végre leállítsa az ideges kényszermozgásában. Mady belenézett a kék szempárba, melyek nyugalmat árasztottak, s rávették, hogy azonnal elmondjon mindent. 

Megfogta a kezét és lenézett rá, mielőtt tekintetét újra a fiú kitágult pupilláira irányította volna. A szobában félhomály uralkodott, csak egy kis asztali lámpa szórt némi fényt a helységben. Egy szó visszhangzott a lány elméjében; GYILKOS, GYILKOS!! 

– Sosem mondtam, hogy ez egyszerű lesz csak úgy elmondanom az igazat – néhány másodperces szünetet tartott, s ezalatt homlokát Niall mellkasának támasztotta. Tudta, hogy miután elmondja az igazat, a fiú soha többet nem szeretné majd látni. Niall türelmesen várt és átölelte őt a másik kezével is. Fogalma sem volt róla, mi lehet olyan nehéz. Hogy mi lehet az a titok, amit egy ilyen egyszerű lány őriz. Mi lehet olyan szörnyű?

–  Majdnem bőgök, de még erre a kibaszott egyszerű dologra is képtelen vagyok! A lelkem törik darabokra, a szívem marcangolja a fájdalom, Niall, de képtelen vagyok rá. Sosem tehettem meg, és már nem is tudom. Tudod, mindig is ott bujkált a zöld szemű démon… bárkibe beleszerethettem volna, de nem tudtam, mert nem volt helyes. Te különleges vagy. Ha meglátlak a szívem majd’ kiugrik a helyéről, ha hozzám érsz, kihagy egy ütemet. Ha rám nézel, úgy érzem, a föld eltűnik a lábam alól. Szeretlek, Niall, és éppen ezért el kell mondanom neked az igazat. Sosem fogod ezt megbocsátani, elhagysz, és sosem keresel többé, de jól is teszed – már majdnem kimondta, de elakadt. Megállt és csak nézett a fiúra némán. El tolta magát tőle, de Niall megragadta a karjainál, és közelebb húzta magához újra. Mady a zafír szempárba bámulva, próbált nem a hatása alá kerülni, de már mindegy volt.

– Nem lehet olyan szörnyű.

– Bérgyilkos vagyok, te pedig a célpontom – a fiú határozott fogása engedett, és hátrált egy lépést. Valahogy úgy nézett a lányra, mintha leprás lenne legalábbis, de az nem hibáztathatta őt ezért. – Gyilkos vagyok. Pénzért – dörzsölte össze ujjait, mintha attól félne, hogy Niall anélkül nem érti meg a pénz szó jelentését.

– Te… megölsz másokat. Pénzért – újabbat lépett hátra, majd megállt. Valószínűleg eleinte kérdésnek szánta, de a végére határozott kijelentésnek tűnt. Kissé elmosolyodott, de ez erőltetettnek tűnő gesztus volt. Próbált nevetni, mintha szeretné elhitetni Madyvel, hogy csak viccelt. Mintha szerette volna azt hallani, hogy az egész csak vicc volt, és minden folytatódhasson úgy, ahogy azelőtt volt.

– Sajnálom – Mady lehajtotta a fejét. Összeszedte minden erejét, hogy újra a szemébe tudjon nézni. – Csak egy munkának indult. Nem hittem, hogy…

– Nem hitted, hogy mi? Miért mondtad el?

– Tudnod kell az igazat – Niall idegesen a hajába túrt, majd eltakarta az arcát. Még egyszer a lányra nézett.

– Miért nem öltél meg csak úgy egyszerűen? Miért kell tudnom róla?

– Nem foglak megölni – Mady elfordult, hogy ne kelljen állnia a tanácstalan tekintetet.

– Miért?

– Mert szeretlek, te idióta! – a mondat lendületével megfordult, és végig nézett a fiún, de az csak megrázta a fejét, és leült a kanapéra. Mady a bejárathoz sietett, és kiszaladt rajta, amilyen erősen csak lehetett bevágta maga mögött az ajtót és futni kezdett. Niall pedig nem próbálta megállítani. Olyan érzések kavarogtak benne, amiket nem tudott beazonosítani. 

Szakadt, zuhogott abban a sötét éjszakában. Dörgött és villámlott is. Fogalma sem volt hogyan, de elért a legközelebbi városba. Az út mentén autók sorakoztak, ő pedig csak rohant és rohant. Ruhája teljesen átázott, és a hajából is folyt már a víz. Villámlott és dörgött is. Talán az volt a leghangosabb égi háború, amit a lány életében hallott. Az út szélén álló autók riasztója beindult a hang és a rezgés következtében, de a lány csak rohant közöttük, anélkül, hogy egy pillanatra is lassított volna. Az eső patakokban folyt az arcán lemosva ezzel a fekete festéket a szeméről, mely egész arcát beszínezte ezáltal. 

Madyt ez kevéssé sem érdekelte, ahogy a körülötte zajló vihar, a kocsik riasztója.. Semmi sem. Menekülni próbált. Menekülni a sorsa elől, ami lehetetlen volt. Mindent feladott a fiúért, mindent kockára tett. Talán mégis jobb lett volna, ha megtartja magának az igazságot, és megszöknek. Niall azonban nem egy egyszerű fiú volt, akivel meg lehetett volna szökni. Előbb utóbb minden tönkrement volna. 

Mady megunta a fejvesztett rohanást. Ráébredt, hogy hiába próbál elfutni a végzete elől. Csak késleltetni tudja azt, és ezt is tette. Megállt, néhány percre leült egy vizes padra, maga alá húzta a lábát, fejét a térdeire hajtotta, és tanácstalanul üldögélt perceken keresztül. Csak akkor döbbent rá, hogy valójában mi is történt. Elvesztette Niallt, és megtagadta a munkát is… 

Idegesen felugrott, sikított és felrúgta a padot, majd tovább indult. Nem tudta, hová kéne mennie egészen addig, ameddig meg nem látta a közeli pubot. 

Arcát törölgetve lépett be a kocsma ajtaján, hajából kicsavarta az esővizet és leült a pulthoz. Rendelt egy italt, de nem. Nem azért, mert szerette. Madison csupán csak felejteni akart. Elfelejteni a munkát, Niallt. Elfelejteni, hogy valaha csak egyszerűen Mady lett, aki beleszeretett a szőke fiúba. 

Mady addig ivott, amíg Madison Cooper vissza nem tért. Újra gyilkolni akart.

A játék indul! Célpont; Azonosítva. A célszemély…  

A megbízó!