Szerelmes lettem a bátyámba (S.M) ÁTÍRÁS ALATT

33. Így legalább

Fáradtan és morcosan gyalogoltam a kórházba. Utam a reptértől egyenesen oda vezetett. Azt hitték kezelés miatt jöttem és vagy fél órán keresztül kezeimmel kalimpálva próbáltam elmagyarázni, hogy nem az idegosztályra jöttem. Kissé feszengve, de felengedett barátnőmhöz a nő. Szinte rohantam a bőrönddel, hogy minél hamarabb láthassam őt.
Lift helyett a lépcsőt használtam, kettessével szedtem a fokokat míg fel nem értem a harmadikra.

- Hol van már az a terem? - mérgelődtem, majd mikor megláttam felcsillant szemekkel az ajtóhoz rohantam, ami abban a pillanatban kivágódott így engem a földre küldve. Remek...
- Bocsi csak... - hebegte az ismerős hang, de amikor rámnézett elhalkult. - Ugye nem?
- De igen... - morogtam miközben megdörzsöltem a bevert könyökömet.
- Te komolyan megszöktél? - képedt el.
- Jó ha kicsodálkoztad magad segíts fel. Hosszú út áll mögöttem és szeretném látni végre Sophit. - forgattam meg szemeim, mire Shawn habozás nélkül felhúzott és egy gyors lágy csókot lehelt ajkaimra.

Azonnal végigfutott testemben az áramütés, majd szívemnél megállt és egy gyorsabb ütembe küldte. Szerettem volna ha tovább tart a csókunk, de túl kockázatos volt már ez az egy puszi is.

- Hogy van? - kérdeztem.
- Egész jól. Már amennyire egy rákos ember jól lehet... - nézett le a földre.

Hatalmasat sóhajtottam, majd lenyomtam az ezüst kilincset amely a szobába nyílt. Az első amit megláttam egy hófehér bútor volt amelyben gyógyszerek sokasága állt. Balra egy fürdő nyílt amit ha jól láttam nem nagyon takarítottak. Nehezemre esett jobbra fordítani fejem, nehezemre esett ránézni beteg barátnőmre.
Gondolatban rengetegszer felkészültem már a látványra, de mégis mikor megláttam oly nehéz volt kibírni könnyek nélkül.

- Emily? - csillant fel a szeme, majd hatalmas mosoly kúszott arcára - Te kajak megszöktél? - nevette el magát. Édes kacaja élettel telivé varázsolta hirtelen az egész szobát.
- Nem volt más választásom. A telefonomat is lenémítottam hogy anya ne tudjon elérni
- Ki fog nyírni. Én csak egyszer szöktem el, akkor is csak a sarki boltba és mégis egy hónapig haragudott rám. - motyogta Shawn.

Értetlenül rákaptam tekintetem majd Sophival hatalmas nevetésben törtünk ki. A srác sértődötten felállt, hogy kimenjen mire én nevetve megfogtam karját, majd egy szoros ölelésbe vontam. Sophi mindent tudott, és ezt meg is jegyezte.

- Ne előttem szerelmeskedjetek, én örök szingli vagyok - motyogta szomorkásan.
- Milyen örök, hisz még előtted az élet! - nevettem fel, majd komoly arcát látva azonnal kapcsoltam.

Nem, nem volt előtte az élet. Csupán hónapjai voltak hátra és ezt mindenki tudta. Szomorkás mosolyt varázsolt arcára, majd lehajtotta a fejét és a körmeit kezdte el piszkálgatni.
Shawn egy nagy sóhajtás után megszólalt hogy elmegy kávéért, és mire feleszméltem már csak ketten maradtunk a szobában.

- Meg fogsz gyógyulni! - erősködtem.
- Mindenki tudja, hogy nem fogok. - nézett rám ismét - Örülnék ha végre te is elfogadnád. - az utolsó mondatot suttogva mondta.
- Honnan tudod? Nem tudja senki sem a jövőt! Te sem tudod! - itt éreztem hogy ki fogok akadni. Nem azért mert Sophi azt hitte belelát a jövőbe, hanem mert nem akartan elfogadni a tényeket.
- Kérlek akkor gyere vissza, ha ezt feldolgoztad. - motyogta könnyes szemekkel.
- Te most elküldesz? Azok után hogy megszöktem csak azért hogy itt lehessek? - ajkam eltátottam, szemeim elkerekedtek - Ez most komoly?

Vállatvont, és semmi mást nem mondott. Egy darabig egy helyben álldogáltam, majd kínosan elnevettem magam. Barátnőm még mindig csendben üldögélt és nézett maga elé.

- Te tényleg ezt fogod csinálni? A nehéz időkben ellöksz mindenkit hogy aztán magadra maradj? - hangom kissé megemeltem.
- Nem lökök el senkit. - suttogta.
- De igen! - kiáltottam dühösen, magam sem tudom miért.
- Nem. - hangja elcsuklott az elfojtott sírástól.
- Akkor most mit csinálsz? - dobbantottam.
- Így legalább senkinek sem fáj ha majd meghalok! - ordított fel zokogva.

Hallottam ahogy a gép amely a pulzusát mutatta gyorsabban kezdett el pittyegni. Arcát beletemette remegő tenyerébe, és csak sírt. Keservesen, és hangosan.