Szerelmes lettem a bátyámba (S.M) ÁTÍRÁS ALATT

39. Mivan?

Az órám épp négyet mutatott. Lassan már egy órája be vagyunk ide zárva.
Sophihoz is be akartam nézni, de az incidens miatt erre csak holnap kerülhet sor.
Lehajtott fejjel ülünk egymással szemben, gondolatainkba merülve. Szinte már a nyelvem hegyén volt a titok amit el kellene neki mondani.
Vajon mit reagálna, hogyha megtudná? Újra kezdené? Nem változtatna semmin?

- Minden okés odabent? - szólalt meg a hangszóróból egy aggódó hang.
- Úristen végre! - kiáltottam bele - Segítsen kijutni kérem! - könyörögtem.
- Elnézést a kellemetlenségek miatt, egy fél óra és kint is vannak!

Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt. Mosoly terült el arcomon ami szinte azonnal eltűnt, mikor megláttam az engem kémlelő fiú arcát.
Ajkai duzzadtan,tűzpirosan égtek, mintha csak az én csókomra várnának. Hatalmasat nyeltem a gondolattól, amit ő egy mosollyal díjazott.

- Hihetetlenül édes a mosolyod. - jelentettem ki.
- Köszönöm... - jött zavarba szinte azonnal, de még így is volt benne annyi bátorság hogy közel hajoljon hozzám, és ajkaimra lehelje szavait - Nagyon szexi vagy ebben a ruhában - tekintetét a tekintetembe fúrta - Nem akartam szólni - húzódott fülemhez - De a szoknya mellé nem a legjobb párosítás a széttárt láb. - még a levegő is megakadt a torkomban. Vörös arccal próbáltam meg összezárni őket, de Shawn természetesen nem engedte meg - Annyira szexi, hogy jelen pillanatban az sem érdekel, hogy tegnap szakítottam. - dörmögte tovább.

Zavartságomban csuklani kezdtem. Levegőért kapkodtam, és halkan felsóhajtottam mikor a fiú a belső combomat kezdte el simogatni egyre feljebb, és feljebb.

- Nem tudom mit tehetnék... - vágott gondterhelt arcot, miközben kezei már nem a combomnál voltak...
- Csókolj meg! - sóhajtottam fel, mire ő szinte azonnal eleget tett kérésemnek.

Hajába túrva vontam közelebb magamhoz, és csak a levegő miatt váltunk el egy-egy pillanatra. Remegve húztam újra és újra vissza, és egyáltalán nem érdekelt a következménye.
Basszus, hát hogy tudnám őt elengedni? Hogy tudnék nélküle élni , vagy nélküle létezni?

- Sajnálom... - mormogta, majd egy utolsó puszit lehelt ajkamra. - Ez volt a búcsú.
- Shawn, miért kellene búcsúnak lennie? - kérdeztem idegesen - Miért kellene? - ismételtem meg kérdésemet.
- Rendben akkor tisztázzunk valamit Emily! Te a húgom vagy ... - kezdte el , mire nekem görcsbe is rándult a gyomrom. El kéne mondanom neki... - És ezt mindenki tudja jól, így hát nem hiszem hogy annyira boldogok lennének, vagy esetleg annyira megértenék a dolgot. Főleg anya, vagy esetleg Liyah. Tudod te is hogy ez nem éppen normális. Alapból az igazi testvérek nem is érezhetnének ilyet! Nem tudom, ez túl zavaros nekem...

Tekintetem a földre vezettem, majd egyszerűen csak kicsúszott.

- Mi nem vagyunk igazi testvérek.
- Hogy mi? - akadt ki szinte azonnal. - Hogy mi? - ismételte meg - Hogy mivan?
- Találtam egy örökbefogadási szerződést, ahol le volt írva hogy nem ti vagytok a vérszerinti családom. Valószínűleg anya szeretett volna egy kislányt melléd, de nem jött nekik össze, csak miután már én meg voltam.

Szó nélkül, teljesen lefagyva meredt maga elé.
Ilyenkor legszívesebben csak kifacsarnám a gondolatait, de mivel ez képtelenség, csak megkérdezni tudom. Bár ez is nehéznek bizonyult, így hát inkább csak csendben ültem mellette.

- Hála az Égnek! - nyitotta ki az ajtót a csapat, mire én fel is pattantam - Legalább lámpa volt!
- Hát ez aztán okos megjegyzés volt - néztem szúros szemekkel Mattre - Ügyes fiú, van szemed.
- Shawn? - pillantott Nash a még mindig maga elé meredő fiúra - Minden oké haver?
- Nem a testvérem... - motyogta - Emily nem a testvérem !