Out • l.p • (Befejezett)

13.

kristina bazan

Mindennél jobban esett, hogy Sam azután is maradt velem, hogy végighallgatta a történetet az én szemszögemből is. Nem csak lelket próbált belém önteni, de egy idő után persze elkezdte magából ontani a hülyeséget, mely nála teljesen normálisnak tűnt és elterelte a gondolataimat Raphiról. Sőt, megnevetetett és feldobta a kedvem, úgy hogy mikor Fiona, nem sokkal később utána pedig Cibelle csöngetett a bejárati ajtónál, egy mosollyal az arcomon nyitottam nekik azt.

- Haliiii – borult a nyakamba rögtön Cibelle, mire mosolyogva átkaroltam a derekát és visszaöleltem őt, államat megtámasztottam a vállán és lehunytam egy pár pillanatra a szemeimet, amíg beszívtam elegáns és könnyű parfümjének illatát.

- Szia Cibs – nyomtam egy csókot az arcára, mikor egy kicsit hátrébb húzódtam tőle, majd utána teljesen elengedtem őt és félre álltam, hogy betudjon jönni.

- Woah T, jókedved van – vigyorgott rám. – Ezt már szeretem, hiányzott a mosolyod, mon chou – mondta, miközben lerúgta magáról a Vans cipőjét, a táskáját pedig ledobta a hosszúkás cipős szekrény tetejére. – Egyedül vagy?

- Neem, itt vagyunk – kiáltotta Fiona a nappaliból, Cibelle pedig rögtön oda indult meg, én pedig mögötte lépkedtem utána.

- Szia, Sam! – örült meg Cibelle menedzseremnek, majd tárt karokkal közeledett felé, aztán lehajolt hozzá és átölelte a kissé feszengő férfit, aki a kanapén ült Fiona mellett. – Olyan rég találkoztunk!

- Ez igaz és még mindig nem lettem nagy rajongója az efféle köszöntéseknek és szeretet megnyilvánulásoknak, úgyhogy leszállhatsz rólam bongyorka – tolta el magától finoman Cibset, én pedig egy kis mosollyal az arcomon figyeltem a jelenetet.

- Na, meséljetek – egyenesedett fel Cibelle és rögtön rám vezette a tekintetét, közben pedig úgy tett, mintha meg sem hallotta volna Sam előbbi mondatát. – Mi történt? Miről maradtam már megint le?

- Én sem tudok még sok mindent, csak annyit, hogy Tina végre megint jókedvű és ezt Samnek köszönhetjük.

- Pft, ki másnak – cüccögött Sam, míg Cibelle ledobta magát az egyik fotelbe, én pedig annak a karfájára ültem le és néztem Fionara.

- Sam egy hülye, rajta nem lehet nem nevetni – magyaráztam a vállamat vonogatva, míg Sam vigyorogva nézett rám. – És ha már mind így itt vagytok, szeretném elmondani, hogy mennyire sokat jelent nekem az, hogy itt vagytok mellettem és támogattok, miközben egy hatalmas hülye vagyok és megérdemelném, hogy magamra maradjak. Értékelem, hogy próbáltok felvidítani és elterelni a gondolataimat és nagyon-nagyon szeretlek titeket ezért.

- Oh mon chou, de hiszen ez természetes – rakta a kezét Cibelle a combomra és megszorongatta a térdemet, miközben mosolyogva pillantott fel rám.

- Mi is szeretünk Tina és tudd, hogy ránk mindig számíthatsz, akármi is történik – folytatta Fiona, mire feléjük kaptam a fejemet és rá mosolyogtam.

- Én pedig már elmondtam az előbb amit akartam, ne felejtsd el – fejezte be Sam, én pedig az alsó ajkamba harapva bólintottam egyet.

- Nem felejtem el és köszönöm, mindannyiótoknak.

- Na, elég a nyálas dumából és lelkizésből, éhezem, menjünk el kajálni – csapott a combjára Sam és előredőlt ültében, miközben végigpillantott rajtunk.

- Én is arra gondoltam, hogy elmehetnénk ebédelni, szóval benne vagyok – felelte rögtön Cibelle, Fiona pedig csak rábólintott, miközben a tekintetét rám vezette.