Out • l.p • (Befejezett)

58.

kristina bazan

hét hónappal később

Régen nem érzett izgatottság és öröm járta át a testem, ahogy kisétáltam a stúdióból. Összehúztam magamon a kardigánomat, amint megcsapott a hűvös londoni levegő, majd körülnéztem a nyüzsgő utcán. Már besötétedett, az emberek viszont még mindig úgy mászkáltak, mintha legalábbis reggel nyolc lenne. Az autók dugóban álltak az utcákon, majdnem minden étterem és bár tömve volt. A boltok már zárva voltak, de így is sokan sétáltak az utcán, voltak olyanok is, akik a járókelőket futva kerülték ki, és persze sok kutya gazda is sétáltatta a kedvencét.

Emiatt eszembe jutott Teddy, és egy fél pillanatig azt kívántam, hogy bárcsak otthon lehetnék vele én is. Aztán megráztam a fejem, mert tudtam, hogy nagyon jó helyen van Raphinál és nekem is dolgom volt, amit mindenképpen el kellett intéznem.

Egy kis mosoly terült el a számon, majd a telefonomat a kezembe véve feloldottam a készüléket és az üzenetekbe léptem.

Visszanéztem a Louisval folytatott beszélgetésünket, végül tele reményekkel lezártam újra az iPhonet és leintettem egy taxit. Már fejből diktáltam le a címet, amit az előbb újra lecsekkoltam az üzenetekben, majd hátradőltem az ülésben és a könyökömet megtámasztva kinéztem az ablakon.

A borzalmas forgalom miatt fél órába tellett, mire megérkeztem a kért ház elé, ami már az autó ablakán keresztül rögtön elnyerte a tetszésemet. Kifizettem a taxit, aztán kiszálltam és mély levegőket véve sétáltam közelebb a fekete vaskapuhoz.

Az ujjamat a gombra helyeztem és benyomtam, mielőtt a gondolataim vad vágtára kelhettek volna és lebeszéltem volna magam arról, hogy becsengessek. Hátráltam pár lépést, hiszen biztos voltam benne, hogy kamerán keresztül látni lehetett és türelmesen vártam.

Szélesen elmosolyodtam, mikor a kapu felzúgott majd belöktem és bentebb sétáltam a kikövezett kisúton. Két oldalt végig kerti világítások égtek és tökéletesen el lehetett találni a bejárati ajtóig. Kutya ugatás ütötte meg a fülem, mire felkaptam a fejem, majd balról le is rohant egy hatalmas négy lábú, és mivel tudtam, hogy nem fog bántani, nevetve nyújtottam ki felé a kezemet és simogattam meg a fejét.

- Hát, szia, Watson. Nagyon örülök, hogy megismerhetlek – gügyögtem neki, aztán még néhányszor végigsimítottam a fejétől kezdve végig a hátán, miközben kiélveztem, hogy ilyen hatalmas kutya volt. Mivel Teddy kistestű, így egyáltalán nem voltam hozzászokva Watson méretéhez.

Felnéztem, mikor lépteket hallottam ugyanarról, ahonnan Watson is felbukkant, majd mosolyogva felegyenesedtem, mikor a ház árnyékából előlépett a fényre.

- Szia – köszöntöttem elsőnek és innentől kezdve el se tudtam szakítani a szemeimet az arcától.

Nem változott a hónapok alatt, amik alatt nem láttam, mégis volt valami fura abban, hogy újra előttem állt. Talán azért, mert egy fél évig egy szerettemet se láttam. És azóta eltelt még egy hónap, mire eljöttem hozzá.

- Szia – köszönt vissza, a hangja meglepett volt, bozontos szemöldökét kicsit felvonta és kíváncsian nézett rám.

- Bocsi a késői zavarásért, előbb akartam jönni, de idáig dolgoztam – feleltem, mire bólintott és oldalra fordult, miközben a kezét már kinyújtotta a kert felé.

- Nem zavarsz, gyere be – mondta barátságosan, én pedig elmosolyodtam és elindultam felé, majd egymás mellett lépdeltünk a sötétségben, míg nem a hátsókertbe érkeztünk, ahol a hatalmas medence szintén ki volt világítva, így nem voltunk vaksötétben. – Kérsz valamit inni, vagy enni?