Out • l.p • (Befejezett)

18.

kristina bazan

Fogalmam sem volt róla, hogy mi ütött belém. Nem tudtam egy értelmes magyarázatot összeszedni rá, hogy miért jöttem el Liammel Louis bulijáról. Nem voltam részeg, de teljesen úgy éreztem magam, mintha az lettem volna és ennek semmi, de semmi értelme nem volt. Liambe volt rendesen alkohol, de még ő is józanabbnak nézett ki, ahogy elnéztem őt a taxi hátsó ülésén, mint én. Pedig nem tudhattam, hogy hogyan érezte magát.

Idegesen néztem körbe a hotel előcsarnokában, hiszen féltem, hogy egy ismerőst fedezek fel valahol, aki megláthat minket együtt, így teljesen kimaradt az, ahogy Liam kivett egy szobát.

- Gyere – szólt halkan, a hangja egészen közelről jött, aztán a kezét megéreztem csupasz derekamon, mire kirázott a hideg és az alsó ajkamat marcangolva indultam meg a liftek felé, míg ő mögöttem jött.

Az érintése égetett a hátamon, de ezzel egy időben jól is esett, ami miatt csak szidtam magamat. Nem szabadott volna kellemesnek és egy időben égetőnek, szexinek találnom az érintését. Egyáltalán nem szabadott volna itt lennem vele és nem szabadott volna azt a kellemes húzást éreznem a lábaim között, ami csak azt érte el, hogy egy görccsel a gyomromban és izgatottan várjam, hogy felérjünk a hotelszobába.

Ugyanakkor ideges is voltam, hiszen most mindketten józanak voltunk, vagy legalábbis sokkal inkább saját magunk, mint részegen, plusz előre attól paráztam, hogy mi lesz majd holnap. Hogyan állok Louisék elé és hogyan fogom elterelni a gondolataimat az éjszakáról.

Észre sem vettem, hogy felértünk a fogalmam sincs hányadik emeletre és már az ajtó előtt álltunk, amihez a kártyát kaptuk. Figyeltem, miként csúsztatja végig Liam a zárban vékony és hosszú ujjaival, a tekintetem aztán tovább csúszott a kézfejére, melyen tetoválás húzódott, de túlságosan félhomály volt ahhoz, hogy jobban megszemlélhessem illetve túlságosan gyorsan ejtette le maga mellé a kezét, és mire újra felnéztem, már nyitva állt előttem az ajtó.

A lakosztály teljesen másmilyen volt, mint amelyikben legutóbb aludtunk és próbáltam azzal elterelni a gondolataimat, illetve visszaállítani a szívverésemet a normálisra, hogy alaposan megszemléltem mindent, habár villanyt semmi pénzért sem kattintottam volna fel.

Magam sem tudom miért, de nem akartam világosban lenni, mert akkor túlságosan valóssá vált volna az egész.

És mintha Liam olvasott volna a gondolataimban, szintén nem kapcsolt világítást. Csak a hold fénye világított be a függönyökön keresztül a hatalmas szobába, melynek közepén egy óriás méretű baldachinos ágy helyezkedett el.

- Mi lenne, ha kibontanánk egy pezsgőt, ami állítólag már be van hűtve? – kérdezte, miközben hallottam, hogy mögöttem tevékenykedett, aztán feltűnt a szűk látókörömben, ahogy jobbra ment a mini bár felé. – Itt is van. És tényleg hideg – beszélt továbbra is, míg én csak megálltam az ablak előtt és kibámultam az alvó városra az összehúzott függönyök kis rése között.

Hallottam egy kis puffanást, ami egészen biztosan a pezsgős üveg dugójához tartozott, majd összerezzentem ijedtemben, mikor Liam hirtelen közelről a nevemen szólított.

- Kristina – olyan lágysággal ejtette ki a nevemet a száján, mintha attól félne, hogy elfutok előle, ha kicsit keményebben szólna hozzám. Bár, lehet nem lenne rossz ötlet elmenekülni előle.

Felé fordultam oldalasan, majd átvettem tőle a keskeny falú üvegpoharat, amiben most arany pezsgő buborékozott és bár nem volt kedvem pezsgőzni, hirtelenjében megkívántam a hűs italt.