Out • l.p • (Befejezett)

44.

kristina bazan

A tegnapi vízi park után olyan fáradtak voltunk mindketten, hogy amint visszaértünk este nyolc körül, rögtön bealudtunk. Emiatt másnap már reggel ötkor fent voltam, és teljesen kipihenten és ébren figyeltem Liamet a szűrt fényben, hiszen odakint a nap még csak felkelőben volt. Nem tudom mennyi ideig feküdtem őt nézve, de a tekintetemet képtelen voltam elszakítani Liam arcától. Az ajkai egy kicsit nyitva voltak, a borostája megint nőtt egy kicsit és viszketett érte a tenyerem, hogy végigsimítsak az arcán. Orra és álla vonala tökéletesen kirajzolódott előttem, ahogy a fény ráesett arcának másik oldalára, hosszú, sűrű szempillái pedig simogatták az orcáját. Bozontos szemöldöke megmosolyogtatott, néhány hajtincse pedig a homlokába hullott, olyan hosszú volt már a haja. Egyedi illatát nem bírtam elégszer belélegezni, s mikor a szorítása szorosabb lett a derekam körül és a fejét is felém fordította, míg a szájával szó szerint brummogott egyet álmában ezáltal pedig meleg lehelete a bőrömnek csapódott, az egész testemen végigszaladt egy libabőr és még közelebb bújtam hozzá az ölelésében.

Az arcomat félig elrejtve a takaró mögött figyeltem, miként kezd ébredezni, a homloka ráncba szaladt, míg a szemeivel pislogott néhányszor laposan, aztán a tekintete megtalálta az enyémet, mire újra lehunyta a szemeit és mélyet sóhajtva a fejét szorosan az enyém mellé fektette.

Elmosolyodtam, elhúztam az ujjaimmal a takarót kettőnk arca közül és mosolyogva tanulmányoztam végig újra az arcát. Lélegzetelállítóan helyes volt és a szívem akaratlanul is gyorsabban dübögött, ahogy csak tovább figyeltem és figyeltem.

Újra brummogni kezdett miközben kicsit fentebb billentette a fejét, az arcomra egy mosoly kúszott és tudtam, hogy az ajkaimat keresi. Fogalmam sincs honnan, vagy hogyan, de szinte kitudtam találni a gondolatait, tudtam, hogy mire vágyik és azzal is tisztában voltam, hogy én keltettem fel szegényt a mániákus bámulásommal. Ezek után több, mint egy csókot megérdemelt.

Felbiccentettem a fejemet az övéhez, majd még közelebb csúszva hozzá a számat az övéjére tapasztottam, miközben lehunytam a szemeimet és a kezemet tovább csúsztattam az oldaláról a hátára. Hagytam, hogy ő irányítson, hogy a világ legédesebb és legpuhább jó reggelt csókját nyomja a számra, miközben az orrán távozó levegő a bőrömet simogatta és a keze megtalálta az útját az alvós pólóm alá. Ami egyébként az ő pólója volt.

Mivel nem volt teljes csend a szobában tekintettel a tenger hangjára, ami a kitárt terasz ajtókon keresztül beáramlott, az apró kis cuppanás, ami akkor keletkezett, mikor elválltunk egymástól, elveszett kettőnk között. Az arcomra mosoly kúszott, míg lentebb biccentettem a fejem, ő pedig az ajkait a homlokomra nyomta. Ez is olyan édes gesztus volt, amit folyton csinált és legszívesebben megállítottam volna az időt, csak hogy egy örökkévalóságig kiélvezhessem a pillanatot, mikor megajándékozott vele. 

Orromat a nyaka bőréhez nyomtam, egyik lábamat kihúztam az övéi közül és átlendítettem a csípőjén, miközben a kezemmel is szorosan öleltem magamhoz, így gyakorlatilag ráakaszkodtam, mint egy csimpánz. De nem hiszem, hogy lett volna panaszkodásra oka, hiszen nem sokkal később a számat a bőre ellen nyomtam és apró puszikat leheltem a nyakára.

Elmosolyodtam, mikor éreztem, hogy kirázza a hideg, a fejemet visszafúrtam a nyakhajlatába és lehunytam a szemeimet. Ennél gyönyörűbb reggelben aligha volt részem az utóbbi időben. Végre újra biztonságban és szeretve éreztem magam Liam ölelő karjai között, miközben komolyan elképzeltem magunkat ketten a világ ellen. Tudom, hogy nem rég még azt mondtam, hogy nem tudnék reagálni rá, ha bevallaná nekem az érzéseit, de titkon még is abban reménykedtem, hogy így tesz majd együtt töltött napjaink alatt, hogy aztán mikor visszaérkezek Párizsba és újra magamra maradok, legyen egy érvem arra, hogy miért hiányzik annyira.