Out • l.p • (Befejezett)

15.

liam payne

2017. június 16., Szombat, Mansfield, USA

A vádlijaim égtek, a szám száraz volt, kicsit kapart a torkom és alig bírtam már magam mozgásra bírni. Viszont mikor Jaquel elkiáltotta magát közvetlen a dal végeztével, hogy még egyszer utoljára, rögtön kezdőpozícióba álltam és a lábaimat kirázva újraindult a próba. Tudtam, hogy csak átkellett volna lendülnöm a holdponton ahhoz, hogy tovább pörögjek, és fáradtság nélkül tudjak tovább táncolni és ugrálni, de ez a bizonyos holdpont elég messze volt még, én pedig biztos voltam benne, hogy ma már nem fogom elérni.

Elvégre majdnem egy egész évig csak ültem a seggemen és lustálkodtam, így hát nem csoda, hogy tisztára kijöttem a ritmusból, még ha a holnapi nem is ez az első vagy második fellépésem lesz az utóbbi időben. Nehéz volt visszarázódni az utazás, próbák és koncertek világába, és míg két éve a kisujjamból kiráztam egy 1D koncertet és teljesen hozzászokva a pörgéshez, nyugisan éltem a mindennapjaimat, addig most szenvedtem rendesen.

Egyrészt mert totál egyedül éreztem magam és a hiányérzetemen sem a táncosok, sem Jaquel, de még Andy sem tudott segíteni. Mert valljuk be, új volt ez az egész másik három, illetve négy idióta haverom nélkül. És akármennyire is próbáltam magam arról győzködni, hogy minden sínen van, és hogy szuperül zajlanak a koncertek és felkészülések, hiányoltam a barátaimat.

Másrészt pedig mert már lassan két hete vagyok folyamatosan részeg, és egyszerűen nem tudom összekapni magam. Persze Andy máshogy hívja ezt, szerinte a menyasszony „elvette" az eszemet, meg hogy tuti egy ilyen első látásra szerelem cucc, vagy leginkább első érintésre szerelem cucc megy át rajtam, én viszont továbbra is maradok a verziónál, miszerint képtelen vagyok kijózanodni.

Míg vannak napok, amikor morcos vagyok, az ágyban döglök, és egésznap csak videó játékozok, addig máskor akad, hogy jobb kedvem van és programokat szervezek saját magamnak, így nem érzem egyedül magam. Oké, ez mondjuk egyetlen egyszer fordult elő, mikor is én kerestem meg Andyt, mert általában ő szokott engem zaklatni, de akkor is jól éreztem magam aznap vele.

Egyszerre gondolkodtam egy csomó dolgon és a nagy semmin, miközben az ismerős koreográfiát ugráltuk végig, mindenesetre a számat nem nyitottam ki, mert az éneklés volt tényleg a legutolsó dolog, amire még a maradék energiámat használni szerettem volna.

- Jól van, mára ennyi, szép munka! – tapsolt párat Jaquel, amint vége lett a dalnak, én pedig kifulladva kullogtam a vizesüvegem felé, ami a terem másik végében pihent. – Kifáradtál haver? – csapott a vállamra, amint felegyenesedtem, én pedig mély levegőt véve bólintottam, miközben lecsavartam a kupakot a műanyag üvegről, aztán nagy kortyokat húztam a benne lévő vízből. – Helyes, menjél pihenni és ma már ne nagyon erőltesd meg magad. Se az izmaidat, se a hangszálaidat.

- Azt hittem tánctanár vagy – vigyorogtam rá, miután leengedtem az üveget magam elől és a jobb kezemmel megtöröltem a számat.

- Az is, de azért hallgass rám – vigyorgott vissza.

- Én tudod, hogy mindig.

- Hah, persze – horkantott fel, aztán a cuccai felé indult, így én is felkaptam a kis táskámat, amit egyszerűen az oldalamra akasztottam, és amiben a telefonom, fülhallgató és pénztárca pihent.

Mindannyian visszaindultunk a hotelhez egy nagy furgonnal, és mivel senki sem szólt előre, hogy ne a főbejáraton menjünk be, így meglepetésként értek a rajongók, akik az épület előtt táboroztak le. De végül is egyáltalán nem bántam meg, hogy itt szálltunk ki, hiszen feldobták a kedvemet, így mosolyogva mentem oda mindegyikőjükhöz.