Out • l.p • (Befejezett)

52.

kristina bazan

A rosszullét új hullámokban kapott el, ahogy újabb meg újabb képek kerültek elő rólunk Liammel. Próbáltam erősen visszaemlékezni, hogy milyeneket készítettünk még, amik nagyon veszélyesek lehetnek a számunkra, gondolok itt bármilyen meztelen képre. Az sem segített a helyzeten, hogy Liam telefonja volt az, ahonnan szivárogtak a képek, és így lehetnek olyan fényképei is, amiken bármikor lefotózhatott, mikor én nem figyeltem. Elképesztő kiszolgáltatottnak éreztem magam, és azt se tudtam, mit csináljak elsőnek. A lépcsőfokokat kettesével szedve rohantam fel az elsőre, majd remegő kezekkel alig tudtam betalálni a kulcslyukba, majd megkönnyebbültem mikor kétszer is el kellett fordítanom a zárban a kulcsot, hiszen az azt jelentette, hogy Raphi még nem ért haza.

- Raphi? – szólaltam meg valamivel hangosabban, a biztonság kedvéért, de semmilyen választ nem kaptam, így a levegőt hangosan kifújva engedtem le a táskámat a vállamról ami hangos csattanással végezte a padlón. A magas sarkúmból is kibújtam és mindent a földön hagyva vonszoltam el magam a kanapéig, ahol lehuppantam Teddy mellé, aki rögtön az ölembe mászott és morogva, valamint a fejét a kezembe nyomva jelezte, hogy hiányzik neki a törődésem.

Mindezt csak félig érzékeltem, a gondolataim túl hangosak voltak és a szemeimbe automatikusan könnyek gyülekeztek, amiket próbáltam a lehető leggyorsabban elpislogni. Nem szabadott megtörnöm, Raphinak nem szabad látnia rajtam, hogy már az előtt sírok, mielőtt még válthattunk volna egy szót is egymással, hiszen akkor rögtön látná rajtam a bűntudatot és arra pedig nincs szükségem, hogy elhamarkodott tényekre jusson. Nyugodtnak kell maradnom, hogy eltudjak neki mindent magyarázni és megtudjam győzni arról, hogy ezek a képek az előtt történtek, hogy újra összejöttünk volna, mikor még álmodni sem mertem arról, hogy egyszer valaha újra lehet közös jövőnk.

Lehunytam a szemeimet egy pillanatra, és megpróbáltam rendbe tenni a gondolataimat és érzéseimet, csukott szemhéjaim mögött viszont csak a képek villantak fel, amiket az előbb láttam az interneten. Liam mosolya, amit próbál elrejteni a nyakamban. Erős kezei, amiken jól látszódnak az izmok és erek, ahogyan átöleli a derekamat. Kócos haja, mely mindenfelé állt valószínűleg, mert a kép készítése előtt az ujjaim tincsei között jártak. Egyszeriben hallottam a tenger zúgását a fülemben, az orromban keveredett a sós tengeri levegőnek az illata Liam illatával, derekam körül éreztem a szorítását, bőrömön pedig az ő bőrének érintését. Nedves ajkak nyomódtak a nyakamra, ahogy a kép még mindig a szemhéjaim előtt lebegett, az arcomra akaratlanul is egy széles, és felelőtlenül boldog mosoly csúszott, míg a kezeimmel kerestem Liamet, kapaszkodó után kutattam benne, mindhiába, hiszen az ujjaim csak a levegőt suhintották.

A kezeim leestek az ölembe, pontosabban Teddy testére, a szemeimet felnyitottam, majd az egyik kezemet újra felemelve durván letöröltem az éppen kiforduló könnycseppet a szemem sarkából, és finoman letoltam magamról kiskutyám termetét.

Felálltam a kanapéról és céltudatosan a konyhába csoszogtam, és készítettem egy csésze kamillateát a céllal, hogy az majd lenyugtatja feldúlt bensőmet és valamivel magabiztosabban állhatok majd a vőlegényem elé. Mielőtt viszont odáig juthattam volna, hogy megízesítem és elfogyasztom, matatást hallottam a bejárati ajtó felől, majd az előszobából, mire a kiskanál egyszeriben remegni kezdett a kezemben, így inkább csak visszaejtettem a csészébe és a pult szélébe megtámaszkodva vettem egy mély levegőt. Közben direkt nyitva tartottam a szemeimet, hiszen nem kockáztathattam meg egy olyan visszaesést megint, mint az imént a kanapén. Nem mikor, már nem egyedül vagyok.

Lassú léptekkel indultam ki a konyhából, majd megtorpantam és összerezzentem, mikor Raphi a nevemen szólítva elkiáltotta magát.

- Tina?