Ő nem olyan! ✅

Message 22

Talán ez mégsem olyan jó ötlet.

Ez az első gondolatom, ami eszembe jut néhány órával később. Márkkal úgy döntöttünk, hogy nem várunk a dologgal, egyenesen a közepébe csapunk, jobb előbb, mint utóbb. Tehát, miután eltelt annyi idő az elválásunk óta, ami után már nem kínos, vagy túl ragaszkodó az, ha ismét keresem, tárcsáztam Dani számát és megkértem, hogy találkozzunk a Manhatten-ben, ami egy visszafogott bárszerűség a belvárosban. Még mindig melegséggel tölt el Dani gyors és határozott "persze" válasza.
Márkkal mindent előre megbeszéltünk, kiterveltük, hogy mit fogok mondani és csinálni, szóval felkészülten lépek be a meleg helységbe, melybe néhány tini és huszonéves tartózkodik. A hangulatos, idilli környezet kissé megnyugtat, és nem érzem magam olyan merevnek tőle.

Ajtóból állva tekintek végig az embereken a kék szemű srác után kutatva, nem kell sokat nézelődnöm; szinte azonnal kiszúrom szőke kobakját, ahogy az asztalra könyökölve nyomkodja azt a bizonyos készüléket, melytől nemsokára meg fogom fosztani. Bizonyára megérzi jelenlétem, felkapja fejét és vigyorogva pásztáz, mialatt odasétálok hozzá. Gyomrom görcsbe ugrik, már most érzem a nyakamon felkúszó pírt.

- Szia, baba! - ajándékoz meg tökéletes fogsorának és édes gödröcskéinek látványával. A gondosan kitervelt párbeszédek, cselekedetek egy csapásra elvesznek, hirtelen azt sem tudom, hogy hogyan kell köszönni; csak makogok, mint egy idióta. Inkább leülök szembe vele, mentve a menthetőt.

- Szia, Dani! - tuszkolom ki magamból a szavakat, sőt még egy apró mosolyra is futja tőlem. Idegesen dobolok körmeimmel az asztal lapján. Férfias keze átkúszik a bútor fölött, és enyémre szorítja őket. Meleg ujjai burokba fogják kihűlt kacsóim.

- Ne légy ideges, édes! - Rövid mondata segít kontrollálni háborgó gyomrom. Nagy levegőt veszek, majd lassan kifújom, mire az remegve távozik tüdőmből. Ajkaim elnyílva maradnak, egyszerűbben kapok azon levegőt. Dani felemelkedik ültéből, és áthajolva csókot nyom számra.

Kikészít.

- Na mizu? - érdeklődik lazán. Válaszom meg se várj, egyből beszélni kezd. - Nem rendeltem még, gondoltam megvárlak.

- Óó, köszi - mosolyodok el.

- Gondolom forrócsokit fogsz rendelni - forgatja szemét vigyorogva.

- Bizonyára - vonok vállat. Magamban azon gondolkozok, vajon én mondtam-e neki el, hogy szinte mindig azt rendelek, vagy ennyire informált. Remélem az előbbi.
Egy pincér lány lép asztalunkhoz szűk bőrnadrágban és fekete feszülős ingben. Mellei szinte kiesnek a ruha fogságából, dereka viszont elképesztően vékony, tuti szilikon. Apró noteszt és tollat tart gyönyörűen manikűrözött körmei között, és negédes mosollyal néz ránk, vagyis inkább csak Danira.

- Mit hozhatok? - nyávogja. A hideg kiráz az ilyen lányoktól, bahh.

- Két forrócsokit kérünk szépen - adja le a rendelést Dani, mialatt tekinte végig rajtam marad. Még egy pillantást se vet a dekoratív lányra.

- Még valamit? - kérdezi. Felpillantva rá, észreveszem mennyire igyekszik magára vonni a fiú figyelmét.

- Nem, köszi - vigyorgok gúnyosan. Dani halkan elneveti magát, mire szívem nagyot dobban. A csaj puffogva elvonul, újra kettesbe maradok vele.

- Csak nem féltékeny vagy, baba? - Pimasz mosolya jelzi, hogy tudja a választ.

- Neem - tiltakozok azonnal. - Csak utálom az ilyen lányokat.

- A milyen lányokat?

- Akik még akkor is nyomulnak, mikor látják, hogy valakivel vagy - húzom el a számat. Megértően bólint, szája sarkában azonban még mindig ott virít az a félmosoly, mely tönkretesz. Képtelen vagyok ártani neki. Előkapom telefonom a zsebemből és pötyögni kezdem gondolataimat Márknak címezve.

Me:
Terv lefújva, nem fog menni.

Türelmetlenül várok válaszára, mialatt teljesen megfeledkezem a szemben ülő srácról.

- Imádom, ahogy kopognak a körmeid a képernyőn - szólal meg. Felkapom a fejem, telefont az asztalra fektetem és mosolygva nézek rá.

- Miért?

- Nem tudom, csak olyan jó hangja van - ismét vállat von.

Poharaink félig üresen hevernek kettőnk között, mi pedig újra elmerülünk egymásba. Azt gondolnám, hogy ennyi beszélgetés után, már nincs olyan téma, amit még nem veséztünk ki, mégse áll be közénk csend még néhány másodpercre sem. A mondatok vízesésként zubognak ki belőlünk, mindkettőnket van hozzáfűznivalója mindenhez, ezáltal valamelyikünk mindig beszél, amíg a másik tud kortyolni italjából.
Szeretem, hogy így el tudunk beszélgetni, hogy társaságában el tudok lazulni, hogy ő is kényelmesen érzi magát mellettem. Elmémben mégis fel-felvillan a tudat, hogy számára lehet, hogy ez csak szívatás, amit úgy találtak ki haverjaival.

Tudom, hogy mit kéne tennem, de nem vagyok képes rá, egyszerűen ő hiába akar bántani engem, én nem tudom ugyanezt csinálni vele. Próbálok tudomást sem venni a figyelmeztető gondolataimról és a folyamatosan az asztalon rezgő mobilomról. Egészen biztos vagyok benne, hogy Márk zargat, és, hogy már tuti kész van, hogy nem írok vissza, de nem akarom megszakítani ezt a pillanatot, ki akarom élvezi minden egyes percet, amit Danival tölthetek.

- Nem nézed meg? - kérdezi hirtelen saját történetét félbeszakítva.

- Nem - rázom meg fejem, mire hajszálaim arcomra tapadnak. Még mielőtt kilökhetném őket onnan, megelőz és ő teszi meg helyettem. Fülem forroságba öltözik, ahogy tenyerét hosszú ideig arcomon tartja, hüvelykujja pedig végigsimít ajkam ívén - ezt sokszor csinálja.

- Nincs kedved sétálni?

- De, szívesen.

*~*~*~*

Ujjait enyémekre kulcsolja, amint kilépünk a meleg bárból (😂😂 - szerk. ) a hűvös levegőre. Az időjárás a benn töltött idő alatt hidegebbé vált, már nem érzem elégnek a vékony, őszi kabátom, és átkozom magam, hogy nem hallgattam Márkra, amikor azt mondta, hogy melegebben öltözzek.

- Merre menjünk? - néz rám édes mosollyal az arcán. Elfelejtve mindent bámulok bele abba a gyönyörű kékjébe, ami minden egyes alkalommal megígéz. Talán már csak a nézésével rá tudna venni arra, hogy leugorjak egy magas szikláról a mélybe.  A járda közepén megtorpanva fedezzük fel egymás arcát, egyikünk sem szólal meg, csak élvezzük a köztünk pattogó szikrákat, melyek bizsergést váltanak ki belőlem. Kivételesen nem jövök zavarba, belsőmben azonban millió érzés fut végig, és lepkéim felbolydulnak . Magam előtt látom magunkat, ahogy lassan közelebb húz magához, majd ajkait enyémekre nyomja, és forró nyelvével felmelegít. Külső szemlélőként élem át a eseményeket, és ennél szebb látványt elképzelni se tudnék.

Szeretem magunkat így, együtt.

Telefonom ismét megrezzen zsebemben, úgy döntök nem kínzom tovább Márk idegeit, most már vissza kell térnem az eredeti tervhez.

- Bocsi - húzódok el tőle. Előkapom a készüléket, melynek állapotsáva millió értesítést jelez, legtöbb természetesen Márktól. Megnyitom üzenetét, de csak az utolsót olvasom el.
Közben szemem sarkából érzékelem, hogy Dani is előveszi övét és nyomkodni kezdi, szemem gyorsan jár a sorokon szinte falom azt a néhány mondatot.

Szívem elképesztően gyorsan kalapál, ajkaimat eltátva apró hang csúszik ki közülük, amint felfogom a leírt sorokat.

Nem hiszem el.

Félelem bőröm alá kúszik, képtelen vagyok kontrollálni feltörni készülő zabolázatlan érzelmeim, teljesen lebénít.

- Vivi - szólít meg Dani, mégsem az ő édes hangját hallom. Megijedek; hirtelen kapom fel fejem, Dani viszont túl közel van hozzám, ezáltal fejünk hangosan összekoppan. Fájdalom nyilal homlokba, azonban a fizikai fájdalom elviselhetőbb, mint a lelki.
Dani mobilja kiesik kezéből, és lábunk előtt darabokra törik. Örülnöm kéne neki, hiszen így nem kell ellopnom tőle, egy gonddal kevesebb, de nem megy.

Agyamban vészjóslóan villog piros nagy betűkkel Márk üzenetben leírt néhány szava.

" A bátyád a városban van."

🤗🤗