Ő nem olyan! ✅

Message 20

Puhán simogató ujjai cirógatják testem különböző részeit, halkan suttogott szavai kúsznak fülembe, megnyugvást idéznek elő zaklatott lelkemben. Buroknak érzem ölelését, melyet körém von, hogy elvegye a világtól kapott fájdalmaim,a felszínen tart, nem hagyja, hogy elsüllyedjek. Ő az én mentőövem.

- Ne sírj, baba!

Hangja elfoglalja agyam azon részét, melynek irányítania kéne, hogy tisztán gondolkodjak. Hihetetlen ez a srác; képes arra, hogy mindent elfeledve csak rá összpontosítsak. Lő

- Nem sírok - tagadom reménytelenül. Felpuffadt, vörös szemeim, és könnyektől nedves arcom nem igazán támasztják alá állításom.

- Ja, persze. Én meg amerikai elnök vagyok - forgatja szemeit. Kuncogásom megállíthatatlanul csúszik ki torkom mélyéről. Nagy, meleg tenyerét arcomra simítja, hüvelykujja ismét megtalálja duzzadt ajkaim ívét, végigsimít rajta. Jóleső bizsergés terjed szét belsőmbe, felébresztve azokat az átkozott lepkéket. - Sokkal jobb, mikor mosolyogsz. Borzasztó látvány az, ahogy sírsz.

- Ezzel - köszörülöm meg torkom - azt akarod mondani, hogy csúnya vagyok sírás közben? - szemöldököm kihívón felemelkedik helyéről. Öntudatlanul hagyom abba sírásom.

- Nem úgy értettem - ajándékoz meg egy gyönyörű mosollyal. - De mi tagadás - húzza el száját. - nem épp a legszebb oldaladat mutatod meg olyankor.

- Mekkora egy fasz vagy - csapok mellkasára.

- Nagy - vigyorodik el. Nevetésem visszahangot verve zengi be a parkot. Édes göndröcskékkel a bőrébe mélyedve bámul, zavarba hoz, mégse teszek ellene. Amikor így néz, mindig olyan, mintha én lennék a világ leggyönyörűbb lánya. Képtelenség, viszont imádom ezt az érzést.

- Bolond vagy!

- Vivi! - vált át hirtelen komolyra. Jókedvem elhal, átragad rám komolysága. Még az érzelmeimre is képes hatni, hát ez hihetetlen.

- Igen? - kérdezek vissza félve. Hátam mögött összekulcsolja kezeit, majd közelebb húz, egészen addig, míg felsőtestünk össze nem ér. Mellkasomon érzem kissé gyors szívverését.

- Sajnálom, hogy három éve ilyet tett a bátyád veled - suttogja. Ajkamba harapva folytom vissza újra felbukkanó könnyeim.

- Nem szeretem, ha sajnálnak, szóva... - kezdem, közben viszont tudatosul bennem előbbi mondatata. - Várjunk csak! - ráncolom szemöldököm. - Én nem mondtam, hogy három éve volt.

Zavar ül ki tekintetébe.

Furcsa érzésem támad. Baljós énem felébred álmából, valami újabb szörnyű dolgot szimatolva.

- Öhm...izéé...de mondtad - bizonygatja.

- Nem - ellenkezek azonnal. - Csak tudom mit mondtam el és mit nem.

- Baba - mosolyog. Visszatér magabiztossága. - Ha nem mondtad volna, honnan tudnám?

Ezzel megfogott. Józan eszem igazat adna neki, azonban van egy másik részem, ami sejt valamit.

- Édes vagy, amikor gondolkozol.

- Hogy mondod? - pirulok el. Agyam minden eddigi megszólalást töröl, csupán oldalamon felkúszó kezeire figyelek. Homlokát egyémnek dönti, ezzel egy sokkal intim helyzetet alakít ki. A légzéshez szükséges levegő nehezen áramlik légutaimon keresztül.

- Gyönyörű vagy - suttogja ajkaimra. Pulzusom egekbe szökik, és egy számomra új fajta vágy kerít hatalmába. Nyelvemmel végigszántok számon, mire teste megfeszül alattam. - Annyira meg akarlak csókolni.