Ő nem olyan! ✅

Message 25

  Némán bámulom a fiút, akin az idő vasfoga semmi jelet nem hagyott, ugyanaz a csibész tekintet és markáns vonalak. Teste viszont sokkal izmosabb, még kabáton át is kitüremkednek nagy bicepszei. Lazán, nagy terpeszben ül a padon, fejét az ég felé emelve, régen is mindig ezt csinálta, ha unatkozott. Nyakán kacsaringós, cifra írással egy tetoválás virít, ilyen távolságból nem tudom elolvasni. Rosszfiúsan néz ki fekete farmerjában és bőrkabátjában, biztos sok lány oda van érte.
  Vegyes érzelmek keringenek bennem; félek egy kicsit attól, hogy nem fogadja jól ittlétem és ideges lesz, másrészt - magamat is meglepve - elfog a hiányérzet. Most jövök rá, hogy mennyire hiányzott a testvérem, mégha bántott is. Külön töltött évek alatt végig gyűlölettel, tiszta megvetéssel gondoltam rá, jelenleg viszont azon kapom magam, hogy meg tudnék bocsátani neki, ha hihető magyarázattal állna elő.
Halk sóhaj szökik ki ajkaim közül, de Ádám még erre sem figyel fel, mélyen a gondolatai közt van. Bátorságot merítek és mellé lépdelek. Közelebbről veszem csak észre arcán húzódó jónéhány heget, illetve bütykein lévő horzsolásait. A levegő a tüdőmben akad, amikor megpillantom hüvelyk- és mutatóujja közti bőrfelületen a cikornyás "V" betűt. Melegség tölt el, és minden félelmem elszàll, már csak válaszokat akarok.
Egy faág nagyot reccsenik alattam, ezzel magamra irányítom Ádám figyelmét. Szája csodálkozva elnyílik, szemei kikerekednek, ahogy lázasan végigmér. Tekintetünk találkozik. Ugyanazok a fájdalommal teli kék íriszek találkoznak.

- Miért? - hallom meg saját elgyötört hangom. Ez a kérdés visszhangzik folyamatosan a fejemben. Láthatólag meglepi a kérdésem, és bizonyára jelenlétem is. Előbbi laza testtartás már a múlté; mereven, egyenesen ül.

- Hogy kerülsz ide? - rejti el ujjait divatos vágású hajában. Zavarban van.

- Az mindegy - vonok vállat. Magabiztosságom engem is meglep. - Miért csinálod ezt?

- Mit? - kérdez vissza. Felemelkedik a padról, de nem jön közelebb. Legalább egy fejjel magasabb nálam.

- Kezdett minden helyre jönni, egyre kevesebbet gondoltam arra, hogy...amit tettél - fejezem be a mondatot zavartan. - Erre hirtelen feltűnik Dani. Naivan azt hittem tényleg ÉN érdeklem, hogy végre van valaki. De neeem - húzom el gúnyosan.Nagyra nyílt szemekkel figyel.- Komolyan azt hittétek, hogy nem fogok rájönni előbb-utóbb? Hogy ennyire hülye vagyok? És egyáltalán mire volt ez jó? Nem tetted eléggé tönkre az életem?

- Vivi - motyogja lesütve tekintetét. - Nem arról van szó, amire gondolsz.

- Hát akkor miről? - kiáltok fel dühösen.

- Elmagyarázhatom? Végig hallgatsz anélkül, hogy közbe vágnál vagy bármit is reagálnál rá közben?

- Ööö...igen - bólintok rá tètován. Vannak kétségeim afelől, hogy bírom-e szó nélkül.

- Igéred? - tartja felém a kisujját, úgy, mint gyerekként.

- Ezt nem tehetem - rázom meg a fejem.

- Miért?

- Mostanában elég labilis vagyok és...nem vagyok benne biztos, hogy nem fogok közbeszólni - vallom be elpirulva. Apró kuncogás hagyja el száját.

- Rendben, azért megpróbáljuk, igaz? - kérdezi.

- Igen - válaszolom határozottan, majd lehuppanok a padra és várom, hogy beszélni kezdjen.

- Szóval - ül le mellém, nagyot sóhajt, majd elkezdi: - Egy idióta voltam és már milliószor megbántam azt, amit tettem- fogja közre kezeim. - Tudom, nincs mentség rá, mert szörnyű dolog, de tudnod kell, hogy...hogy nem voltam magamnál azon az éjszakán. Előtte egy buliban voltam a haverjaimmal, akikről később kiderült, hogy nem a legjobb társaság, és nagyon sokat ittunk. Aztán az egyik fiú füves cigit adott mindenkinek. Előtte még soha nem szívtam, sőt gyűlöltem és megvetettem, de akkor már nem tudtam normálisan gondolkodni. Szóval elszívtam - hunyja le szorosan szemeit. Nehezen vesz levegőt, és egyre szorosabban fogja a kezeim. - Ha-Hazamenten valahogy. Véletlenül a te szobádba nyitottam be, te pedig ott aludtál a sok párna között. Gyönyörű voltál... Valami bekattant és...és...