Ő nem olyan! ✅

Epilógus

3 évvel később:

Fáradtan esek ki az előadások után az egyetem épületéből. Lépteim azonnal megszaporázom, amikor eszembe jut mi vár otthon, így teljesen elfeledkezem zsibbadó lábaimról, amik kegyelemért kiáltoznak, és levakarhatatlan mosollyal az arcomon szlalomozom a sietős emberek között. Muszáj beugranom az egyik szupermarketba, hogy kimerülő otthoni készleteimet újratöltsem. Már a gondolat is, hogy nélkülöznie kellene, felér egy forró, parázzsal teli ládán, melyen köteleznek, hogy végigsétáljak.
Telipakolom a kosaram gyümölccsel, zöldséggel, csokival és pelenkával, majd türelmetlenül topogok a kasszánál kígyózó sor végén. Valamiért az emberek úgy döntöttek, ma fognak nagy bevásárlást tartani, összetörve vágyam, miszerint minél előbb a kezeim között tarthassam.
Tíz perc múlva lépek ki az önműködő ajtón kezemben szatyrokkal. Felpattanok az éppen akkor érkező helyijárat buszra, felmutatom a bérletem, és helyet foglalok egy üres széken. Az ablakon kibámulva révedek el az elmúlt évek alatt történteken, mint ahogy azt mindennap megteszem. Felfoghatatlan, hogy mennyi minden tud történni mindössze három év alatt, hogy mennyi érzelem változik meg, és milyen gyorsan tudja belopni magát valaki a szívembe. Talán nem a fiatalok szokványos életét élem, mégsem bánom egy percét sem.
A bemondó szakít ki gondolataim közül, mely figyelmeztet, hogy ideje leszállnom. Miután a busz tovább döcög, átkelek az úton, és a házunkig sétálok. A családi ház kertje maga a tökély számomra; mindenfele játékok hevernek, a homokozóban egy félig kész homokvár csücsül, a hinta pedig magányosan ring az apró csúzda mellett. Belépek az otthonom melegébe, melyben, mint mindig, most is remek illatok szállnak.

- Megjöttem! – kiáltom hatalmas vigyorral az arcomon. Hangomra édes babakiáltás a válasz a nappali felől. Bedobom a táskákat a konyhába, útközben megszabadulok a kabátomtól, hogy akadály nélkül kaphassam fel az apró tüneményt.

-Már hiányoztál nekünk – szólal meg a lakásban lakó másik férfi egyed. A szőnyegen ül, egy marék kisautó mellett, ahol a mostanra már karjaim közt lévő csöppség is helyet foglalt érkezésemig. Barna haja kócosan meredezik el fejétől, biztos vagyok benne, hogy a kicsi Noel markának köszönhető az új style. Ajkán ugyanolyan szeretetteljes görbület ül, mint az enyémen.

- Ti is hiányoztatok nekem – szorítom magamhoz a babám. Ujjai azonnal megtalálják szőke hajam, és markába fogva vizsgálni kezdi a tincseket. – Minden rendben volt?

- Abszolút – bólint nagyot. – Csak a gyerekszobába nem menj! – húzza el ajkait. Aranyos, bűnbánó kifejezés ül arcára, mintha félne haragomtól, pedig nagyon jól tudja, hogy soha nem tudnék rájuk haragudni.

- Majd összepakolok – vonok vállat, majd lehuppanok a puha szőnyegre. Magamféle fordítom Noelt, és elveszek gyönyörű babaarcának vonásaiban. Le se tudja tagadni édesapját, kiköpött mása, és ez teszi olyan csodálatossá. – Mizu, gyönyörűm? – gügyögöm neki. Érdeklődve nyitja nagyra szemeit, amikkel tüzetesen végig vizsgálja arcom. – Apa jól viselkedett? – kérdezem. Noel, mintha értené kérdésem, felkacag azon az igéző hangján. – Ez nemet jelent? – kuncogok fel, mialatt a felháborodott apára nézek. Lehajtom fejem, és belefújok bodyval elfedett hasába, hogy újra halhassam nevetését, mely minduntalan melegséggel borítja be szívem.

- Apa igenis jól viselkedett – kéri ki magának Márk. Hangjára Noel elhallgat, és lázasan keresni kezdi apukáját. Elfordítom, hogy lássa az előttünk ülő férfit, aki azonnal elveszi kisfiát. Kicsorduló boldogsággal figyelem életem két meghatározó alakját, akik elmerülnek a játék örömében, kizárva a külvilágot.

A konyhába megyek, hogy ebédet készítsek. A zöldségek szeletelése közben azonban elárasztanak az emlékek. Hihetetlen, hogy egyetlen paradicsom micsoda lavinát tud elindítani, egy apró emlékfoszlány hatására. Eszembe jut Ő, ahogyan a szüleim lakásában lasagne-t készítünk. A főzés végül kajacsatába torkollott, mert nem tudtunk megegyezni a recepten. Mérgemben egy paradicsomot vágtam hozzá, ami szétplaccsant tökéletes haján. Emlékszem, először én magam is ugyanúgy meglepődtem, aztán, amikor a paradicsomlé végig folyt arcán, nem tudtam megállni; nevetés buggyant ki belőlem, ami azonnal elhalt, amint az én sorsom is ugyanez lett.
Magányos könnycsepp gördül végig arcom ívén. Három év alatt a kapcsolatom Danival nagyon sok mindenen ment keresztül. Az első hónapok maga volt a mennyország, hercegnőnek éreztem magam, és nem gondoltam, hogy valaha is ez megváltozik. Ó, hogy mekkorát tévedtem! Rá kellett jönnöm, hogy nem egy Disney mese szereplője vagyok, és nem minden habos-babos.
Az első veszekedésünk hatalmas volt, és rettenetesen rosszul érintett. Napokig csak sírtam, és nem ettem, a szobám rabjává váltam. Dani nem keresett egy hónap át, majd hirtelen megjelent, és könyörgött, hogy bocsássak meg. Naivan bedőltem, és elhittem, hogy rendbejönnek a dolgok.