Ő nem olyan! ✅

Message 27

Apró, puha ujjak simítanak végig arcom ívén, megszabadítanak a függönyként elém hulló hajzuhatagtól, lassacskán látható válik nedves orcám. Az ujjacskák most elkenődött szemfestékem törlik le lehunyt szemhéjamról. Édes, barack illatú illata orromba kúszik, mialatt fölém hajolva hosszú, elnyújtott puszit nyom homlokra. Pontosan tudja, hogy nem alszom, mégsem kezd el szólongatni, hagyja, hogy én döntsem el, kinyitom a szemem, avagy sem. A húgom az egyetlen, aki nem kötelez arra, hogy úgy cseleledjek, ahogy ő mondja; plusz egy ok, amiért annyira szeretem. Melegség áraszt el, szemeim mégis csukva maradnak; nincs kedvem beszélni, és hiába érzek égető vágyat ölelése iránt, most valamiért a magány sokkal jobb választásnak tűnik.

- Szeretlek!

Halk susogása után léptei egyre távolodnak, majd a zár kattanása adja tudtomra, hogy elment, én pedig álomba szenderülök.

*~*~*~*~*

Az ágy némán besüpped alattam, és egy meleg, ismerős fiú illatot árasztó test tapad a hátamhoz.  Zoknis lábfeje lábaim közé furakodik, míg nagy tenyerével szorosan magához húz csípőmnél fogva, keze végül a csípőcsontomon marad. Gyomrom golflabda nagyságúra ugrik össze érintésétől. Elsöpri a hajam a nyakamtól, helyére pedig fejét dugja. Borzongás fut végig gerincem vonalán, melynek köze sincs kissé hideg orcájához. Az eddig görcsbe álló izmaim elernyednek, felfoghatatlan nyugalom vesz uralma alá. A felszínen lebegek, és Ő az, aki fenntart.

- Annyira sajnálom - motyogja bőrömben édes, mély hangján. Nem reagálok, csak csendben fekve az előttem húzódó falat vizsgálom. Haragudnom kéne rá, kipattani az ágyból, és elküldeni a fenébe, amiért átvert, azonban nem visz rá a lélek. Nincs erőm kizárni az életemből az első olyan fiút, aki ilyen hatással van rám. Önző vagyok talán, de érezni akarom még ezt a bizsergést, amit csak nála érzek, és attól félek, hogy nem találok még egy ilyen srácot, ha elengedem. Egyszerűen csak vele akarok lenni.

- Hogy jöttél be? - teszem fel az első kérdést, ami eszembe jut, pedig tudom a választ, de a könnyű vizeken való evezés segít abban, hogy picivel tovább érezhessem a minket körülvevő nyugalmat.

- A húgod, Jázmin, igazán segítőkész - magyarázza. Hangjából kihallom mosolyát, pusztán ez miatt bánom a pozíciót; nem láthatom azt. - Bár csak úgy mellékesen hozzátette, hogyha miattam sírni kezdesz, nem lesz mivel gyereket nemzenem.

Kuncogás szalad ki a számon, amint elképzelem a jelenetet, és a húgom kicsit sem fenyegető nézését.

- Akkor semmiképp se tégy úgy! - javaslom. Most már ő is nevet, pont a fülembe. Mást biztosan elküldtem volna melegebb éghajlatra, de Dani kivétel; az Ő nevetése nem zavar, mégha fél fülre megsüketülök sem.

- Soha nem akarok így tenni - vált át hirtelen komolyra. Ujjai bőrömbe mélyednek, meleg lehelete fülemre száll, én pedig halál közeli állapotba kerülök. - Vivi, beszélünk róla?

- Ne most, kérlek! - suttogom olyan halkan, hogy kétséges meghallotta-e.

- Előbb-utóbb muszáj lesz túlesnünk ezen is. És úgy gondolom jobb előbb.

Szorosan összezárom szemeim, azt képzelem, hogy az előbbi játékos csevelyünket folytatjuk épp, hátha akkor megtörténik.

- Az előbb mondjuk lehetett volna már az elején - csúszik ki a számon. Hátamon érzem szívverését, mely mondatom után, mintha egyet kihagyna.

- Vivi, én... rettentően sajnálom - szuszogja.

- Mit? Hogy átvertél, vagy azt, hogy erre rá is jöttem? - vonom fel a szemöldököm, bár Dani ezt nem látja. Sokkal könnyebb kemény hangot megütni vele szemben, ha nem kell a szemébe néznem, tisztábban tudok gondolkodni, és nem visznek kísértésbe kékjei.