Lysande Haddock árvaházban nőtt fel, így egész életében ott lebegett a feje fölött a kérdés: Ki is ő valójában, hová tartozik?
A huszonhárom éves lányt csupán különös, sárkány alakú medálja emlékezteti múltjának egy apró töredékére, valamint különös...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Túlzás lenne azt állítani, hogy a csata utáni napokban minden rendben ment Hibbant-szigeten. Noha Hablaty remekül helytállt törzsfőként, kifárasztotta az egésznapos főnökösködés és a sziget rendbehozatala. Most nem volt ideje csak úgy röpködni Fogatlannal, a falu ügyeire kellett koncentrálnia.
Szerencsére a többiek nagyon sokat segítettek neki. Még az ikrek, Kőfej és Fafej is kivették a részüket a munkából, pedig ők aztán imádtak robbantgatni és felfordulást okozni. És érdekes módon Takonypóc is dolgozott, aki normális esetben szintén nem sok értelmes dolgot csinált volna — a Jorgenson-fiú híres volt lustaságáról.
Mióta Halvér és Takonypóc megmentették a csatában Kőfejt, kivívták a lány elismerését, de nem tudott dönteni a két fiú között — habár, azok kicsit visszább vettek az udvarlásból, kevésbé érdekelte őket a dolog. Tehát Kőfej folyamatosan dilemmázott a két fiún, Eretről pedig teljesen megfeledkezett. Már nem vonzódott hozzá, aminek a fiú kifejezetten örült, mert ő sosem érzett semmit a lány iránt. Eret egyébként remekül beilleszkedett, elfogadta őt a csapat, és újdonsült sárkányával, Fejtörővel is nagyon jól kijöttek. Valkával és Bélhangossal is jóban lett — egyszóval, mindenkivel megtalálta a közös hangot.
Halvér rengeteg ötletet adott Hablatynak a falu fejlesztésében és rendbehozásában, Bélhangos pedig az építkezésben és a gyakorlati teendőkben segített sokat. Valka vállalta a felszabadított sárkányok letelepítését és a többi, sárkányokkal kapcsolatos ügyet — emellett hasznos tanácsokkal látta el fiát, aki mindezekért rendkívül hálás volt neki.
A legtöbbet mégis Astrid segített az újdonsült törzsfőnek. Mindig ott volt, amikor a fiúnak szüksége volt rá, és nem csak a szervezkedésben tudott támaszt nyújtani, de a legtöbb lelkierőt is ő öntötte belé.
Az ifjú főnök még így is szét volt esve. Egész nap ide-oda kellett rohangálniuk a szigeten Fogatlannal, alig volt egy szabad perce. Nem érezte jól magát amiatt, hogy nincs ideje a magánéletére, de nem tudott mit tenni — a kötelesség azkötelesség. Hanyagolnia kellett barátait és szerelmét, és az anyjával is alig tudott beszélgetni, pedig bőven lett volna mit megvitatniuk.
Viszont mindezek ellenére egy kicsit örült, hogy lefoglalta a munka, mert így legalább kevesebb ideje maradt az apjára gondolni — aki rettentően hiányzott neki. Hablatyot borzasztóan megviselte Pléhpofa halála, és még Drákó legyőzését sem érezte elégtételnek érte, főleg, hogy ellensége túlélte a harcot. A fiú biztos volt benne, hogy nem utoljára látta — a zsigereiben érezte, hogy egyszer még visszatér bosszút állni. Emiatt is gyakran nyugtalankodott.
Az, hogy a munkájába temetkezett, segített Hablatynak elterelnie a figyelmét minderről, bár még így is sokszor eszébe jutottak apja tanításai. „Egy főnök számára a népe az első! Nincs jelentéktelen munka, ha arról van szó, hogy a népet szolgálod." — csengtek a füleiben a szavak, és megpróbált eszerint is élni. Viszont eltúlozta, és már-már átesett a ló másik oldalára. Annyi dolga volt, és annyira belemerült a munkába, hogy esténként, amikor hazaért, csak kimerülten bedőlt az ágyába, és már el is aludt.
