Lysande Haddock árvaházban nőtt fel, így egész életében ott lebegett a feje fölött a kérdés: Ki is ő valójában, hová tartozik?
A huszonhárom éves lányt csupán különös, sárkány alakú medálja emlékezteti múltjának egy apró töredékére, valamint különös...
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
— Hogy mi?! — Lysnek görcsbe rándult a gyomra.
A körülötte álló vikingek zúgolódni kezdtek. Hablaty csendre intette őket.
— Nyugalom, emberek!
— Hogy nyugodhatnánk meg? — szólt valaki hisztérikusan a tömegből.
— Te magad mondtad, hogy baj van! — kiáltotta valaki más.
— Csendet kérek! — kiabált Hablaty. — Emberek! Ez valóban nagy probléma, de ne veszítsétek el a fejeteket! Már átkutattuk a szigetet — magyarázta —, és jártunk Gothi házában is. Sajnos csak ezt találtuk — mutatta fel az idős gyógyító botját.
A vikingek ijedten sugdolóztak, de ezúttal nem vágtak bele a törzsfő mondandójába.
— Jól tudjátok — folytatta Hablaty —, hogy Gothi néhány kivételes esettől eltekintve sohasem hagyta el a falut. Ahogyan azzal is mindenki tisztában van, hogy ezt itt — mutatta körbe a botot — mindig, mindenhová magával vitte, mivel csakis így tudott kommunikálni a többi emberrel. Tehát ez arra utal, hogy nem önszántából távozott a szigetről... valaki elrabolta.
Az emberáradat minden eddiginél hangosabban morajlott fel. A hír senkinek nem tetszett. Hablatynak nagy nehezen sikerült túlharsognia a tömeget.
— Ígérem nektek — zengte emelt hangon —, hogy aki ezt tette a gyógyítónkkal, keményen fizetni fog érte. Nem ússza meg, amit elkövetett!
— Úgy van! Úgy van! Lássuk el a baját! — skandálták a vikingek.
— Először is, kiküldünk egy csapatot — jelentette be Hablaty —, akik Gothi keresésére indulnak. Ha rátalálnak, hazahozzák a szigetre, illetve, ha megtudják, ki rabolta el, rögtön visszatérnek, és figyelmeztetik a falut az esetleges veszélyre. Nem szívesen mondom, de sajnos ezzel is számolnunk kell. Bárki is tette, nem a barátunk, és a szándékai cseppet sem mondhatók békésnek.
— Mit gondolsz, ki lehetett az? — kérdezte valaki a tömegből.
A kérdés mindenkinek megfordult a fejében, így feszülten várták, mit fog mondani a törzsfő.
— Nem tudom biztosra, de... nem is olyan régen, volt egy ellenségünk. Nagydarab, sárkánybőrköpenyes fickó, hosszú fekete, raszta hajjal. A fél karja hiányzik, az arca tele van sebhelyekkel. Nem könnyű elfelejteni, így talán mind emlékeztek még rá. A legelvetemültebb gonosz, aki valaha felbukkant ezen a szigeten. Egy csatában legyőztük ugyan, de életben maradt. Kérdem én... vajon ki lehet az, aki elrabolja a gyógyítónkat, hogy ártson nekünk? Ki az, akinek a leginkább oka lehet rá, hogy bosszút álljon rajtunk? A válasz egyszerű. Véleményem szerint csakis Drákó Vérdung tehette ezt.
A feltételezés hallatán felbolydult a tömeg. Mindenki feszengett és nyugtalanul fészkelődött, sokan kétségbe estek.
— Vikingek! — harsogta Hablaty. — Megértem, hogy tartotok Drákótól és a visszatérésétől. Én is aggódom miatta — ha nem tenném, bolond lennék. Nincs értelme tagadni, hogy Drákó veszélyes ellenség. De ne felejtsétek el azt sem, hogy egyszer már sikerült legyőznünk. Ha ismét csatára kerülne sor, hinnünk kell, hogy újra képesek vagyunk erre. Akár ő rabolta el Gothit, akár nem, előbb-utóbb mindenképpen bekövetkezik a harc közte és köztünk, ebben biztos vagyok... Drákó nem halt meg, és visszatér majd, hogy bosszút álljon. Ha most, most, ha később, hát később. Akárhogy is, ha a közeljövőben akarna lecsapni, kizárt, hogy sikerült újraszerveznie a teljes ember- és sárkányhadseregét, így még nagyobb az esély a legyőzésére. Mindig van remény, ezt tartsátok észben! Ha pedig Drákó jön, hát megküzdünk vele. Vikingek vagyunk!
