Lysande Haddock árvaházban nőtt fel, így egész életében ott lebegett a feje fölött a kérdés: Ki is ő valójában, hová tartozik?
A huszonhárom éves lányt csupán különös, sárkány alakú medálja emlékezteti múltjának egy apró töredékére, valamint különös...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
— Gyerünk, kislány, még gyorsabban, sietnünk kell! — sürgette a sárkányát Lys.
A fehér sikló szélsebesen hasította a kék eget. Hamarosan kiértek az erdőből, és Lys végre meglátta azt, amit keresett. Hirtelen szaporábban vert a szíve, megrohanták az emlékek. Mióta nem járt már itt! Úgy tűnt, mintha ezer év is eltelt volna azóta, annyi minden történt vele — mégis, itt, ezen a békés kis helyen semmi sem változott.
Százszorszép leszállt az épület ódon kőlépcsőjére. Lys lekászálódott a hátáról, nagy levegőt vett és becsöngetett.
— Máris jövök! — Az ajtó túloldalán rég nem hallott, ismerős női hang csendült fel, ami melegséggel töltötte el a lány szívét.
A következő pillanatban az ajtó kitárult. Egy idősödő hölgy állt a küszöbön. Pillanatnyilag nem nézett a vendég felé, fejét hátrafordítva beszélt egy kamaszkorú gyerekhez.
— Megmondtam neked, Caspar, hogy ne... bocsánat, jó napot — fordult a bejárat irányába. A meglepetéstől elkerekedett a szeme, és elejtette a kezében tartott könyvet. — Lys!
— Elza néni! — a lány kitárta a karját, és szorosan megölelte egykori nevelőnőjét. — Annyira örülök, hogy látlak!
— Lys, hogyhogy te itt...? — Elza néni alig hitte el, amit látott.
A lány mellett ott állt gyönyörű, hófehér sárkánya is, a maga teljes hús-vér valójában. Átható, halványlila íriszével mintha az ember lelkébe látott volna.
Egyre több árva sereglett az ajtóhoz, és tátott szájjal bámulták a mesebeli lényt. Voltak, akik egymást bökdösték, vagy megkérték a másikat, hogy csípje meg őket — esetleg megdörzsölték a szemüket, hogy meggyőződjenek a jelenség valódiságáról.
— Elza néni, sajnos nincs sok időm magyarázkodni. A helyzet sürgető, és nekünk sietnünk kell vissza. A lényeg, hogy nem messze innen csata dúl.
Elza néninek leesett az álla.
— Csata?
— Sajnos igen. Az ellenfelünk velejéig romlott ember — a neve Drákó Vérdung. Sohasem találkoztam még nála gonoszabbal, kegyetlenebbel. A helyzet kritikussá vált, így a többiek ott maradtak harcolni, amíg én elrepültem hozzátok — de félek, már nem sokáig tartanak ki egyedül. A segítségedre lenne szükségem.
— Természetesen megkapod — bólintott Elza néni. — Ezek szerint ráleltél a családodra és az otthonodra, igaz?
A lány elmosolyodott.
— Igen. Apámat és anyámat is megtaláltam, és kiderült, hogy van egy öcsém is. Ő az otthonunk, Hibbant-sziget törzsfőnöke. Most mindhárman itt harcolnak Drákó ellen, a tengernél.
