2-2

1.9K 234 43
                                    

Szemeimet végig futtattam az ajtó melletti gombokon. Kiválasztottam azt, melyen a hármas szám virított.
Az lift ajtaja bezáródott majd elindult velem a legfelső emeletre.
Még szerencse, hogy ennyi cuccal nem kell lépcsőznöm.

Másodpercek múlva már elém tárult a hosszú folyosó. A barna minden árnyalatát meg lehetett találni, de ennek ellenére nagyon is látványos volt.

A folyosó két oldalán sötét színű ajtók sorakoztak egymással szemben.
Az első háromnak kellett csak megnéznem a szobaszámát mert jobbról a második a számomra kijelölt szoba volt.
Fényes kilincsét picikét félve nyomtam le. Vajon itt van? Feljött már?

Fejemet dugtam csak be elsőnek, de semmilyen jelet nem láttam arra, hogy esetleg valaki lenne itt.
Nehezen beljebb merészkedtem.
Először egy előszoba szerűségbe keveredtem ahol le tudtam dobni a cipőm. Beljebb húztam a cuccom és végre le tudtam pakolni. Megszabadulva a mázsás súlyoktól ledőltem a hozzám legközelebbi ágyra. Ami pontosan mellettem volt miután elhagytam az utamba ütköző kisebb konyhát.

Testem elernyedt a puha ágytól. De nehéz lesz felállni.
A szemeimmel körbepislogtam. Egy ajtó nyílt még a "szobából". Gondolom az a fürdő. Az ággyal szemben lévő falnál volt a másik ágy. Mind a kettő mellett volt egy kisebb éjjeli szekrény, de két ugyan olyan szekrény volt a ruháknak a fürdőajtó falánál. Kíváncsiságból felkeltem és belenéztem az egyik szekrénybe.
Jézusom! Ennyi fekete és sötét ruhát még életemben nem láttam. Ez nem ismeri a boldog színeket vagy a színes kifejezést?

- Nem szép dolog más cuccait megnézni jogtalanul- szólított meg valószínűleg engem egy rideg, kimért mégis kellemesen ijesztő hang. Újra éreztem azt a különös, hátborzongató és megmagyarázhatatlan érzést mint lent az épület előtt.

Hirtelen becsaptam szekrény ajtót. Megfordultam, de arra nem számítottam, hogy szinte az aurámba mászva fogja figyelni az arcomat rezzenéstelen, semmilyen arccal.
Normális esetben, ha egy fiú van ilyen közel hozzám akkor elönt a pír, de most minden vér kifutott az arcomból. Felgyorsult lélegzettel pislogtam arcára. Vártam, hogy megszólal, de úgy nézett ki mintha a szemével szeretne felnyársalni.
Most csak azért mert kinyitottam a szekrényét? De nem láttam semmit amit nem kellett volna...

- Szia- oktávokkal fentebb csúszott amúgy egész mély hangom.

Ádámcsutkája látványosan süllyedt egyet ezzel nagy nyelésre utalva. Nem tudtam állni a tekintetét mert olyan volt mintha a lelkembe látna.

Ellépett tőlem, de nem változott az állapotom. Még mindig nem tudtam rendezni a légzésemet és a színemet se nagyon kaptam vissza.

Nem szólt hozzám, pusztán csak leült az ágyára és az éjjeli szekrényéről felvett könyvbe feledkezett.
Tényleg fura alak...

Remegő térdekkel indultam el vissza a cuccaimhoz azzal a szándékkal, hogy kipakolok.
Egy ideig ment is, de a hátamba szinte lyukat égetett a tekintete.
Lopva néhányszor ránéztem, de akkor csak a sorokat figyelte.

Megráztam a fejem majd egy újabb adag összehajtogatott ruhát akartam a szekrénybe berakni, de szokásomhoz híven a két ballábas énem most bújt elő. Előre estem , de legalább a szőnyeg felfogta az esésem. A ruhák természetesen a földre kerültek. Kezdhetem előröl. Hurrá...

Nyöszörögve felkeltem és bosszankodva elkezdtem összeszedni a szétszóródott ruhákat. Mindet ledobtam az ágyra, de odáig nem jutottam el, hogy össze is hajtsam.
Csak ott hagytam az egészet.

Elmentem a fürdőbe kipakolni a tisztálkodó szereimet. Mindent a helyére, de nem bírtam ki, hogy a szemem meg ne akadjon a tusfürdőjén. Vajon milyen illata lehet? Az amit a szekrénynél éreztem rajta? Kellemesen édes és keserű egyszerre.
Remegő kezekkel megfogtam a flakont, de odáig nem jutottam, hogy ki is nyissam. Amint bőröm érintkezett a tárggyal hangos ajtó csapódás rázta meg az egész szobát. Ijedtemben kiejtettem a kezemben kezemben tartott tusfürdőt.
Gyorsan visszaraktam a helyére és kisiettem a hálóba.

Szobatársamnak semmi nyomát nem láttam, de valami feltűnt. Az ágyamon a ruhák összehajtva pihentek egymáson.
Ezt...ő csinálta, de hova ment ilyen sietősen?

Oh Boii Halii :3

Próbáltam írni, nem tudom mennyire lett jó 😅😅 :)
Ha tetszett hagyjatok nyomokat ❤❤

Pussz: VALAKI

Az 1203-as szoba [BEFEJEZETLEN]Where stories live. Discover now