Az 1203-as szoba [BEFEJEZETLEN]

15-15

- Hol láttad utoljára a szüleid?- jött vissza a portáról YoonGi.

Felnézett s a kezében tartott plüss oroszlán fülét piszkálta.

- Az épület előtt. Beszéltek Oppával- szipogott s újra előbújtak hatalmas krokodil könnyei.

- Naa ne sírj- öleltem magamhoz. - Meg találjuk az Oppádat és a szüleidet.

Bólintott és mondani szeretett volna valamit, de az előtörő sírás nem engedte.
Összeszorult szívvel simogattam a hátát s YoonGira tévedt a tekintetem.

Látszólag érzelemmentesen figyelt minket, mégis kismillió érzelmet kimutatott. Olyan..furcsa fiú. Titokzatosan furcsa.

- Mit mondtak a portán?- szögeztem neki a kérdést.

- Keresik őket. Meg majd körbekérdeznek a szobákban- ült le mellénk. - Mi a neved?- megsimította a kislány dús, fekete haját.

- Mina- apró ökleivel megdörzsölte kisírt szemeit.

- Kérsz csokit?- nyomtam meg pisze orrát.

Eddig könny fátyolos szemei felcsillantak s heves bólogatásba kezdett.

- A-a- állított meg YoonGi. - Vacsora előtt nincs csoki

- Huh?- néztünk rá nagy szemekkel mind a ketten.

Most örülni kellene, hogy felelősség teljes? Vagy mi?

- Jól hallottátok. Előbb vacsi- intett a konyha felé.

- De nem vagyok éhes- biggyesztette le ajkait Mina.

- Egy kis csokiba nem hal bele senki. Utána fog vacsizni. Igaz kicsi lány?- néztem le az ágyon ücsörgő lányra.

Hevesen bólogatott, de ez YoonGinak nem volt elég. Felkapta az ölébe s kivitte a konyhába.

- Csinálok neked vacsit, jó? Utána szabad csokizni- letette a székre s megtámaszkodott karjaival az asztalon.

Mina beletörődve bólintott és várta, hogy YoonGi összedobjon neki valamit.
Leültem az asztalhoz és őt figyeltem.

- Neked sincs csoki míg nem vacsorázol- mondta felém se nézve.

- De én már nagy vagyok- kértem ki magamnak felháborodva.

- Hogy mondtad?- vetett rám egy kósza pillantást.

- Már nagy vagyok Hyung- lesütöttem a szemeim.

- Nagy vagy, de még mindig én vagyok az idősebb- ugyan úgy csinált nekem is rántottát, hiszen nem voltunk vásárolni, tojás meg még maradt.

- Köszönöm- mondtuk egyszerre majd enni kezdtünk.

Nem tudtam rendesen enni mert a nevetés nem hagyta. Szegény Mina körül több tojás volt már mint a pocakjába.

- Aahj már~- nyafogott és lerakta a villáját.

- Segítsek?- kérdezte vigyorogva YoonGi már sokadjára.

Az eddig ellenkező lány most feladta és bólintott.
Szobatársam közelebb ült hozzá és lassan megetette.

- Még éhes vagyok- nézte az üres tányérját.

- Tessék itt az enyém- toltam elé.

Hálásan ragyogó szemekkel megköszönte és megette azt is. 

Elmentem a takarító szertárba seprűért meg lapátért. Visszatotyogtam, összesöpörtem a földre hullott ételt és visszavittem mindent.

- Na maradt hely a csokinak?- vitte el a tányérokat YoonGi.

- Nekem igen- ültem vissza.

- Kicsi- simogatta a hasát.

Mindkettőnk elé lerakott egy csokit.

- Most már jobban is fog esni- simította meg a vállunk.

- Köszi~- állt fel a székére Mina s puszit nyomott YoonGi arcára. Az csak nevetett a kislány aranyosságán és ment mosogatni.

- Most már tényleg tele vagyok- mondtuk egyszerre és ledőltünk az asztalra.

- Egészségetekre- borzolta össze a hajunk, de a telefonja megzavarta a furcsán aranyos jelenetet.

- Ühüm... Köszönjük már megyünk is- rakta le. - Meg vannak a szüleid

Felpattantunk mind ketten és rohantunk a ruháinkért. Alaposan felöltöztettük s kezét fogva levittük a portára.
A liftből kilépve elszakadt tőlünk s a szüleihez rohant.
Halovány mosollyal mentünk közelebb de mindkettőnk mosolya lehervadt.

- Kook?- néztem a szülőkkel ácsorgó fiút. Hasonló döbbenet futott át az ő arcán is, de próbálta leplezni.

- Bátyó- ölelte át a lábát Mina s hagyta hogy a testvére az ölébe vegye.

- Köszönjük, hogy vigyáztatok rá- nézett felénk az anyja mosolyogva.

- Igazán semmiség- legyintettünk.

- Igazából egy szívességet szeretnénk kérni. Nem messze lakunk a kollégiumtól, de Kook nem hajlandó haza járni mert Jimint nem hagyja itt- ennél a résznél kicsit szúrós szemekkel nézett fiára aki viszont idegesnek tűnt. - de szeretnénk titeket megkérni, hogy néha vigyázzatok Minára. Kook azt mondta megbízhatóak vagytok így nem hiszem, hogy bármi probléma lenne. De természetesen nem ingyen.

Meglepetten néztem az anyukájára és Kookra. Igazából szükségem van a pénzre mert nem akarom, hogy anya túlhajszolja magát. Akár akarom akar nem, muszáj rábólintanom.

- Rendben- mondta helyettem YoonGi. Oh...akkor neki is megfelel.

- Köszönjük. Viszont a kis hölgynek ideje lenne aludni- vette a kezébe Minát.

Már majd leragadtak a szemei de integetve dőlt anyja vállára.
Elbúcsúzott fiától s haza indultak.

- Nem is mondtad, hogy van egy húgod- pillantottam Kook felé aki szintén minket nézett.

- Nem kérdezted- került ki minket s felment a szobájába.

- Hisztis- forgatta meg a szemeit YoonGi és ő is visszaindult.

Már csak én álltam ott értetlenül, hogy mi lesz és mi legyen.
De legalább fogok tudni pénzt keresni és segíteni anyának

Oh Boii Halii :3

Hamar hoztam részt, de egyszerűen nem tudtam, hogy vezessem fel az elkövetkezendő eseményeket így inkább maradtam ennél xD
Amennyiben tetszett, hagyjatok nyomokat ❤❤

Pussz: VALAKI