Az 1203-as szoba [BEFEJEZETLEN]

6-6

Reszkető térdekkel léptem be. A rengeteg ismeretlen szempár egyszerre szegeződött rám.
Mindenki épp beszélt valakivel, vagy csak a padra dőlve aludt, de a belépésemre még ők is felkapták a fejüket. Félve intettem, de zavaromban inkább Kook mellé siettem. A mellette lévő pad szerencsére üres volt.

- Jimin mérges lesz- mosolygott óvatosan JungKook.

- Üljek máshová?- szomorodtam el.

- Dehogy, a végén elájulsz. Falfehér vagy- nevette el magát és megnyomta a nózim.

Az emberek újra beszélgettek, de a tekinteteket éreztem magamon.

- Miért néz mindenki?- kérdeztem picit remegve.

- Mert nem láttak, se a táborban, se pedig az évnyitón. És mivel már mindenki ismer mindenkit, te amolyan új gyerek vagy az amúgy is új diákok között- adott választ a kérdésemre.

Az ajtó megint kinyílt és egy alacsonyabb fiú jött be. Természet ellenes narancs hajkoronája kilógott néhány helyen a fejébe húzott sapkából. Köszönt a többieknek akik picit hangosabban, de boldogan viszonozták gesztusát.
Felénk tartott, de a mosoly lehervadt az arcáról miután meglátta, hogy én ülök Kook mellett.

- Hey, te meg ki vagy?- támaszkodott a padra.

Ha eddig is falfehér voltam akkor jelenleg egy vízi hullához lehetett volna hasonlítani. Remegő ajkakkal próbáltam köszönni, de JungKook megelégelhette a bénázásomat.

- Jimin ő TaeHyung. És keress másik helyet kérlek- nézett fel rá, de valószínűleg, ha felállt volna sokkal nagyobb lett volna, mint Jimin.

- De miért?~ ne csináld már Kookie- nyafogott a narancs fiú.

- É..én.. Elülök- álltam fel, de JungKook visszarántott.

- Nem fogsz. Jimin mosogatok egész héten, csak ne nyavalyogj már- ajánlotta fel padtársam és ez látszólag tetszett Jiminnek mert sötét szemei felcsillantak.

- Okey- vágódott le az előttünk lévő padba.

Visszahelyezkedtem a székemen és hálásan pislogtam Kook felé. Legalább van egy ember akit ismerek.  Vagyis most már kettő. Gondolom Jimin pedig a szobatársa.

Minden egyes ember már a helyén ült, de a hangzavar nem lett kisebb. Egyetlen szabad hely volt már csak, a fal melletti, szinte sarokban lévő padban nem ült senki sem.

Az ajtó kivágódott, s egy harmincas éveiben járó férfi jött be. Hosszabb haja hátrafogva copfban lógott, fekete inge széles vállára és testére tapadt ahogy a nadrágja is kiemelte formás lábát. Ez diák?

- Sziasztok- mély de kellemes hangja mindenkit elcsendesített. Már csak az övé volt minden figyelem az egész teremben.

A köszönést valahogyan viszonoztuk és már folytatta is az órát.

- Mivel első nap, ezért ma rendes óráitok még nem lesznek- mondatát hangos éljenzés szerű hang zavarta meg.

Apró mosoly futott végig a férfi vonzó arcán és folytatta mondanivalóját amint picit csendesség lett.

- Mindenki itt van ugye?- nézett körbe.

- A fura srác nincs- szólt közbe Jimin

- Miért is lenne...- sóhajtott majd  megrázta a fejét.

- YiFan vagyok, de csak Mr. Wu a diákoknak- a lányok felkuncogtak amitől már nem tudtam nem, elnyomni egy fáradt sóhajt. Az egy dolog, hogy jó csávó, de azért  a nyálukat nem kéne hagyni kicsordulni.

- Osztályfőnök és Irodalom tanár- ült fel az asztalra. - Most ti következtek. Vagyis egy ember, mert a többiek a táborban már elmondtak minden fontosat magukról. Nos, ki maradt ki?

Végig nézett a termen majd megakadt a szeme rajtam.

- É..én..- emeltem fel a kezem és szinte csak tátogtam

- Gyere ki- kedves és biztató mosollyal hívott a táblához.

Alsó ajkamba harapva mentem ki a táblához. A hátamat újra csak égették a kíváncsi ember tekintetek.

- Mi a neved?- fordult felém Mr. Wu is.

- TaeHyung- néztem egy pillanatra a szemébe, de inkább Kook tekintetét kerestem. Az valahogy megnyugtat.

- Mit kell rólad tudni TaeHyung?- tette fel a következő kérdést.

- A szomszéd városban élek, csak utálom a tömeg közlekedést ezért kollégista lettem- hadartam el, de félbeszakított az ajtó kivágódása.

- Na megérkezett YoonGi is- a belépő fiúra szegezte mindenki a tekintetét

Egyetlen árva szót sem szólt, csak leült a számára kihagyott padba. Most már az ő tekintete is rám tapadt. Pontosabban a szemeimre. Miért ilyen...rideg?
Kirázott a hideg és elkaptam a tekintetem.

- Na és még valami?- próbált kihúzni belőlem bármit is Mr. Wu

- Van egy húgom. És eddig vele meg az anyámmal éltem- néztem rá, hogy ennyi legyen már elég.

- Másik szülő?- ráncolta össze szemöldökét. Apró ráncok jelentem meg a homlokán amin nevettem is volna, mert aranyossá tették, csak a kérdés nem engedett nevetni.

- Leülhetek?- próbálkoztam be. Azonnal határozottan bólintott.

A beállt csendet megpróbálta oldani amint levágódtam a helyemre és sikerült is neki.

A hátra lévő 20 percben ő beszélt minden féléről mi pedig csak hallgattuk.
Csendesen meghúztam magam a helyemen. Már nem nagyon nézett senki, de éreztem valaki mégis.
Sóhajtva oldalra fordítottam a fejem, de hiba volt.
Szobatársam ökölbe szorult kezekkel meredt rám. Mint aki mindjárt nekem ugrik.

A pulzusom az egekbe szökött és a szívem heves zakatolása már a bordáim alkotta börtön falait ostromolták. Pánikolva fordultam előre és imádkoztam magamban, hogy ne tegyen semmit...

De mit mondhattam ami miatt így reagált?

Oh Boii Halii :3
A fogalmazásom megint kritikán aluli. Bocsánat, mostanában nem tudom mi van velem. 😔
Szeretném megköszönni azoknak akik olvasnak meg csillagokkal halmoznak el meg ilyenek 😅 nagyon szeretlek titeket❤❤
Ha tetszett eme "csodás" rész hagyjatok nyomokat ❤❤

Pussz: VALAKI