Az 1203-as szoba [BEFEJEZETLEN]

17-17

TaeHyung PoV

Belépve a terembe ismét minden szempár rám szegeződött. Persze ez érthető, hisz Jimin, Kook és YoonGi akciójához én is hozzátartoztam, hiába nem vontak felelősség alá. A helyemen nem ült ott Kook így nem kellett agyalnom azon, hogy máshova kellene ülnöm. Bár akkor megyek YoonGi mellé. Úgy is azt akarta első nap is.

Az előttünk ülő Jimin is felkapta fejét az érkezésemre. Intettem neki, amit viszonzott is. Féltem beszélgetésbe elegyedni vele ezért szótlanul leülte a székemre s kipakoltam az első órához szükséges dolgaimat.

Egy valami tűnt fel míg csak csendben ültem, hogy újra fáj a hátam. Néha szokott csak, de akkor általában közvetlen alvás után. Reflexből kaptam oda s arcom egy fájdalmas grimaszba torzult. Nem hiszem el! Aish...

- Tae, minden rendben?- jött az aggódó kérdés előlem.

- Huh?- felkaptam a fejem s Jimin sötét szemeibe néztem

- Jól vagy? Fáj a hátad?- kérdezgetett tovább

- J-Jól vagyok- ráztam meg halványan a fejem.

- Biztos? Ha bármi baj van, szólj- előre fordult engem meg kérdések között hagyott.

Akkor egyszer genyó, egyszer meg aggódó és kedves? Mi van Jimin, megjött? Értetlenül bámultam izmos vállait addig, míg a tanár be nem jött, de az órákon se csináltam mást. Jimint bámultam és Sugáék jártak a fejemben. Azt gondoltam, hogy a drága Hyungom nem fog méltóztatni arra, hogy megjelenjen, de Kookot nem értettem. Hol van és miért nem itt mellettem? Furcsa...

- TaeHyung!- szólt rám valaki hangosabban.

- Mi van?- riadtam fel elbambult állapotomból.

Az irodalomtanár kicsit sem kedvesen nézett már rám. Éreztem, hogy a büntetésem nem lesz kegyes, de azért hálát adtam, hogy megúsztam egy egyessel, azért mert nem tudtam hol járunk.

- Mi bajod van?- fordult hátra újra Jimin.

- Semmi- pislogtam rá hatalmas szemekkel.

- Nem hiszem. De majd a szőke hercegnek elmondod- megrántotta a vállát és beletúrva kissé lenőtt és kikopott narancssárga hajába, kiment.

Követni akartam a példáját, de rájöttem, hogy nincs miért kimennem. Ebben az esetben inkább visszaültem a helyemre es meredtem magam elé újra csak rosszakra gondolva, hogy vajon miért nincsenek itt.

- Oh, hali- hallottam meg az egyik gondolatomban ugráló személy meglepett hangját.

Felé kaptam tekintetem egy halvány megkönnyebbült mosollyal. Akkor csak lógott.

- Szia - intettem és reménykedtem, hogy ő is kedves lesz nem úgy mint tegnap.

- Milyen volt az első óra?- ült le mellém és lepakolt.

- Hát am...- most mondjam, hogy végig az Ő és YoonGi hol léte járt a fejemben? Aha, persze. – Jó volt.

Tömör és lényegre törő maradtam hiába nem tudok semmit visszamondani abból, amit az a nőszemély rikácsolt.

Hümmögve feldolgozta majd megvonta a vállát.

- Miért nem jöttél be?- összeszedve bátorságomat rákérdeztem.

- Anyával beszéltem. Ma mennetek kellene vigyázni Minára. De persze, ha nem probléma

- Nem az - ráztam meg a fejem. – Majd megkérdezem YoonGit, hogy ő ráér-e – bólintottam rá

***

Egész nap nem láttam sehol a szobatársam így reménykedtem, hogy a koliban nyomára találok.

Ledobtam a kulcsot az asztalra, de azonnal érkezett a megdorgálás.

- Annak nem ott a helye- kiabált valószínűleg az ágyáról YoonGi.

- Bocsánat Hyung - kaptam fel gyorsan es leraktam az ő kulcsa mellé.

Betotyogtam a szobába és intettem neki.

- Mikért nem voltál ma?- bújtam ki a pulóveremből és ledobtam az ágyamra.

- Annak nem ott a helye- rám se nézett mégis a hangja elég volt nekem ahoz, hogy nyomban a szennyesbe dobjam a levedlett ruhadarabot. – Nem volt kedvem menni.

Válaszától elhúztam a számat, de már megszoktam.

- Ma mennünk kell vigyázni Minára- csináltam magamnak ebédet.

- Oké. Mikor?- rakta le a könyvet és kijött hozzám felügyelni, hogy ne gyújtsam fel a konyhát

- Majd beszélek Kookkal. Nem mondta pontosan- vontam meg a vállam s folytattam tovább a szendvicsem készítését.

- Beszéltetek ma? – állt mögém és éreztem leheletét fülem mellett.

Hirtelen újra fájdalom hasított a hátamba. Elfojtott hangon nyögtem egy aprót s lábaim megremegtek.

Azt hiszem ezt félre érthette, mert még közelebb hajolt. A francba... a fájdalom egyre nagyobb lett így már a szemeimet is összeszorítottam. Kezemből a kés kiesett és csörömpölve érkezett a fényes pultra. Kezeit megéreztem a derekamon és, hogy meg akar fordítani. A szabadon mozgás számomra nehéznek bizonyult, de még így is könnyedén fordította el testem 180 fokkal. Derekam a pult lekerekített szélének ütközött és szabadulási lehetőségem sem volt. Megragadta keskeny derekam s a magasság különbséget is könnyedén le tudta küzdeni.

A fájdalmam se lett kisebb, sőt. Az egész hátam égető lüktetésbe kezdett. Mit teszel velem YoonGi?

Oh Boii Halii :3

Végre újra tudtam írni~ 😌 most úgy érzem, hogy tudom folytatni☺☺
Remélem tetszett 😊
Ha igen, hagyjatok nyomokat 😍😍😍

Pussz: VALAKI