Sarah az utóbbi napokban egészen beletemetkezett a munkájába, így próbálta elfelejteni az Oliverrel való találkozás kellemetlen emlékét. Szinte csak aludni járt haza, arról nem is beszélve, hogy teljesen paranoiás lett, a 3 nappal ezelőtti történések miatt.
Miután felvázolta a legújabb dalszövegének utolsó sorait, összecsukta a jegyzetfüzetét és a hatalmas táskájába dugta.
- Hazafelé mész? – kukucskált be Angelica a kis iroda ajtaján.
- Igen, azt hiszem már elég volt – válaszolt Sarah, és kendőjét a nyaka köré csavarta.
- Hazavigyelek?
- Azt igazán megköszönném – mosolygott bágyadtan Sarah és alig pár perc múlva, már mindketten az autóban ülve beszélgettek.
- Feltűnően sokat dolgozol mostanában... – jegyezte meg Angelica csak úgy mellékesen, és lelassított a piros lámpához érve.
- Szeretem a munkámat, nincs ebben semmi furcsa – vont vállat a lány.
- Meglehet... Viszont van valami, ami szintén szemet szúrt – mondta a barna szépség és gázt adott.
- Kémkedsz utánam? – kuncogott Sarah és a mellette ülőre nézett.
- Nem, nem utánad... – szorította meg Angelica a kormányt és láthatóan elpirult – Nem akarok tolakodó lenni, vagy ilyesmi, de van valami köztetek Tom Kaulitz-cal?
Sarah nagyokat pislogott, mikor rádöbbent, hogy bizony Angelicanak tetszik Tom, és épp az után érdeklődik, hogy együtt vannak-e.
- Nem, nincs semmi. Mi csak... barátok vagyunk? – tette fel hangosan a kérdést, inkább magának, mint kolléganőjének. Nem is értette, Angelica miből gondolta ezt az egészet. Tommal az Oliveres incidens óta nem is beszélt, sikeresen elkerülte minden egyes nap.
- Holnap a stúdióból páran bulizni megyünk a Garden-be... – folytatta – Elhívhatnád őt is.
A Garden a könyék legnevesebb szórakozóhelye; ha nem vagy VIP tag, képtelenség bejutnod. Úgy látszik Angelicanak jó kapcsolatai vannak.
A kocsi lelassított és megállt Sarah lakása előtt.
- Szóval? – pislogott hatalmas kék szemekkel Angelica.
- Meglátom, mit tehetek – megrántotta a vállát és mosolyt erőltetett magára.
- Jaj Sarah, köszönöm!
- Inkább én köszönöm a fuvart – mondta Sarah és kiszállt a kis piros kocsiból – Holnap találkozunk.
- De még mennyire! – ujjongott tovább Angelica – Jó éjt!
- Neked is! – a lány még egyszer az autó után intett, majd a táskájába kezdett a lakás kulcsa után kutatni.
Alighogy Sarah felért az emeletre, egy pillanatra megtorpant. Az ajtaja előtt a lábtörlőn egy hatalmas virágköteg hevert... Ugyan úgy, mint tegnap este. Vörös rózsacsokor, bordó masnival, név nélkül. Felvette a földről és a lakásba beérve a másik csokor mellé állította.
Sarah már reggel nyolc előtt benn volt a stúdióba; egy gyors kávé után a kis asztala mögé ülve, munkának is látott. Alig telt el pár perc, máris erőteljesen kopogtak a kis iroda ajtaján:
- Annyira tudtam, hogy itt vagy – lépett be Georg nevetve, a nyomában Billel.
- Sziasztok – mosolygott rájuk Sarah kedvesen – Mi járatban?
- Dolgozunk, dolgozunk és dolgozunk – magyarázta Bill és leült Sarahval szemben üresen ácsorgó székre.
- Pontosabban dolgoznánk, ha valakinek a hangja reggel használható lenne – mutatott Georg Billre.
- Persze, persze, kend csak rám az egészet... – forgatta barna szemeit Bill.
- A többiek is benn vannak? – kérdezte Sarah jelentéktelenül és a papírjait kezdte erősen szuggerálni.
- Tom a gitárszólamot veszi fel épp Michaellel – bökött a fejével a félig nyitva lévő ajtó felé – Gustav pedig a barátnőjénél éjszakázott, szóval fogalmunk sincs mikor fog beérni.
- Éjszakázott... érted – húzogatta viccesen fel-le a szemöldökét Georg.
- Igen, Georg, értem. Köszönöm – nevetett Sarah a még mindig a szemöldökét húzogató Georgon.
- Hé Sarah – kezdet bele hírtelen Bill baljós hangon – Oliver nem keresett azóta... tudod, az éttermes, sikátoros dolog óta?
- Nem... Igazából nem is tudna hol keresni. Nem tudja, hogy hol lakom – magyarázta Sarah komoran.
- Értem...
- Azért az tudd, ha van, valami ránk számíthatsz – bólintott együtt érzően Georg és lazán az asztal szélére ült.
- Köszönöm srácok. Nagyon sokat jelent, hogy mellettem álltok, pedig alig ismerjük egymást.
- Kölcsönös szimpátia, ilyen egyszerű – mondta Bill vállat vonva.
Mikor Oliverrel összeházasodtak, szinte az összes barátja (legalább is, akikről addig azt hitte, hogy a barátai) elhidegült tőle. Oliver nem engedte, hogy tartsa velük a kapcsolatot, mondván, 'Rossz hatással vannak rá'. Egyetlen egy barátja maradt; Vanessa, akit még általános iskolában ismert meg... és most szerzett új barátokat, akik tudnak róla mindent, segítik, támogatják. Hosszú idő után Sarah végre boldog volt, már csak a gondolattól is.
- Hé, ne beszéljük már ilyen lehangoló dolgokról – dobta hátra hosszú, vörös loboncát Sarah és széles mosolyra húzta a száját – Az egyik munkatársam, Angelica. Tudjátok, Ő Michael jobb keze.
- Igen, igen, az a barna, latin szépség – csettintett Georg miközben maga elé képzelte a lányt.
- Igen, Ő – helyeselt nevetve Sarah – Elhívott a Garden-be, és azt akarja, hogy ti is jöjjetek. Ma este.
- Hát, nem vagyunk nagy Garden pártiak... – kezdte Bill
- Tudod, a rajongók... kijátsszák a biztonságiakat és egy szempillantás alatt benn is vannak – magyarázta a továbbiakat Georg.
- Persze, értem én. Semmi gond, csak megkérdeztem – mentegetőzött Sarah. Semmiképpen nem akarta azt, hogy Bill és Georg kellemetlenül érezzék magukat, amiért visszautasították a meghívást.
- Nincs harag ugye? – kacsintott Bill és lassan feltápászkodott a székből.
- Persze, hogy nincs! Igazából nekem sincs sok kedvem elmenni – töprengett hangosan Sarah – Azt hiszem ma inkább korábban hazamegyek és rendelek egy nagy pizzát...
- Egy szelet pizza sokszor jobb, mint egy zajos disco, hidd el nekem – bólogatott drámain Georg, tenyerét a mellkasára téve.*Sarah miután lemondta az esti programot Angelicával és a többiekkel, rögtön hazasietett. Táskáját és a csizmáját az előszobában hagyva, egyből a fürdőbe indult és a kádba forró vizet engedett. Már az idejét se tudta, mikor fürdött utoljára. Munka után csak gyorsan lezuhanyozik, és szó szerint beájul az ágyba. Most végre kiáztathatja magából a feszültséget... Legalábbis remélte, hogy ez majd segít kicsit ellazulni.Az illatos fürdővíz már épp kezdett kihűlni mikor a csengő éles hangja zavarta fel a lányt a kábulatból. Gyorsan maga köré csavart egy fehér frottír törülközőt és az ajtóhoz sietett. Mikor kitárta maga előtt a bejáratot hirtelen köpni, nyelni nem tudott. A szeme, mint egy pingpong labda cikázott Tom arca és a kezében lévő hatalmas rózsacsokor között.
ESTÁS LEYENDO
[TH] A szerelem ára 2012 {BEFEJEZETT} ✅
FanficA nevem Sarah Watson. Apai ágon angol, anyai ágon német vagyok, ebből adódik, hogy folyékonyan beszélem mind két nyelvet. 22. életévemet töltöm az idén,nem mellékesen másfél éve vagyok férjnél. Ennyi ideje van már romokban az életem. Kislány koromba...