[TH] A szerelem ára 2012 {BEFEJEZETT} ✅

29. rész

- Sarah, kincsem, emlékszel Mr. Montagra? - A lány a konyhaasztalnál ücsörögve olvasta egyik szakácskönyvét. Nem szerette, ha olvasás közben zavarják.
Egykedvűen pillantott fel az apja mellett álló férfira, majd hunyorogva végigmérte az idegent. Arca ismerős volt, valószínűleg a múlt hétvégén tartott 'Befektetők bálján' találkoztak. Sarah nem szerette az ilyen rendezvényeket, de apja kérésére elkísérte – ugyan úgy, mint az elmúlt években bármikor. A lány rajongásig szerette apját, megtett neki mindent, amit csak kért.
- Szép estét, Miss Watson – villantotta elő hófehér fogsorát a férfi. Haja sötéten keretezte napbarnított arcát, amit sötét borosta borított. Szemei ébenfeketék voltak, amik a konyha tompa fényénél barnásan csillogtak.
- Mr. Montag – biccentett felé a lány és visszafordult könyve ínycsiklandozó képei felé.
- Oliver a gyárral kapcsolatban látogatott meg minket... – kezdte Mr. Watson sokat sejtetően.
- Mi van a gyárral? – nézett apjára homlok ráncolva Sarah.
- Kincsem, tudod, hogy nehezen bírok már vele... – lépett közelebb a konyhaasztalhoz és kedvesen végigsimított lánya feje búbján.
- Apa, a cipőgyár a mindened, az életed!
- Ezt ne most beszéljük meg – csitította Saraht az apja – Oliver érdeklődik irántad...
A lány szemei elkerekedtek. Tekintete jojóként ingázott idős apja és az ajtóban várakozó férfi között.

*** - Gyönyörűen néz ki, Miss Watson. - Csak Sarah – mosolyodott el a lány pironkodva. Apjának háromnapi győzködés után sikerült rábeszélni, hogy menjen el Mr. Montaggal vacsorázni. Sarah legutóbbi – és egyben első – komoly kapcsolata két hónapja ért véget. A fiú az együtt töltött három év alatt számtalanszor félrelépett. Miután ez kiderült Sarah a főzésbe és az írásba menekült. Érzéseit legjobban, versekben, novellákban tudta kifejezni, energiáját pedig újabbnál újabb ételek kipróbálásába fektette. - Szereted a vadhúst, Sarah? – kérdezte a férfi, mikor beült a lány mellé a kocsiba és gázt adott. - Szinte azon nőttem fel. - Apád vadászott régen? – érdeklődött tovább Oliver, a piros lámpánál fékezve. - Oh, igen. Egy vadászbálon ismerkedett meg anyával is. - Régen meghalt? - Szülés közben halt meg. Nem ismertem. - Sajnálom – nyúlt át a sebváltó felett Oliver, és megszorította a lány kezét. - Régen volt már – rántotta meg vállait Sarah és lefejtette magáról a férfi kezét. A vacsora a vártnál jobbra sikeredett. A lány a szakítás után olyan volt, mint egy élőhalott, szinte ki sem mozdult otthonról. Az Oliverrel eltöltött néhány kellemes óra jobbkedvre derítette. A vacsora alatt a férfi igazi úriember volt és nem utolsó sorban jó beszélgetőpartner. Az egyetlen furcsaság a vacsora alatt akkor volt, mikor a borókás vaddisznókarajt cseresznyemártással letették Oliver elé. Elmondása szerint a mártás nem volt elég édes, így nem hozta ki a vadhús igazi ízét. Szegény pincér fiút a sárga földig lehordta, pedig Ő aztán az egészről nem tehetett semmit. Az ételt aztán kicserélték, amit a férfi már nyugodtan és jóízűen evett meg. Valószínűleg mindenki így reagált volna, ha nem olyan a cseresznyemártás, mint kellene lennie... Nem igaz? *** - Kincsem, Oliver megmentheti a gyárat – magyarázta apja a nappaliban idegesen fel-le mászkáló lánynak – Inkább eladom, minthogy azt lássam, ahogy tönkremegy. - Nem adhatod el! Honnan tudod, hogy jól fogja irányítani? - Oliver egy tanult ember, ért az üzlethez. Bízom benne, tudom, hogy jól csinálná. - Akkor sem akarom, hogy másé legyen a gyár – ült le apja mellé a kanapéra Sarah - Te hoztad létre, az egész életed benne van. - Lehetne akár a tiéd is... – kezdte bizonytalanul Mr. Watson. - Az enyém? – pislogott értetlenül a lány. - Oliver azt mondta, a te nevedre íratja... mint nászajándék. Sarah döbbenten meredt apja kék szemeibe. - Tessék? - Megkérte tőlem a kezed. El akar venni. - Oh, istenem, ez nem lehet – állt fel hirtelen a lány és beletúrt vörös hajkoronájába. - Szeret téged. - Én is kedvelem apa, de nem érzem, hogy hozzá kéne mennem. - Sarah, gyere, ülj vissza – mutatott maga mellé, mire a lány erőtlenül visszaült – Szereted? - Azt hiszem... - Akkor mi a probléma? Fél éve együtt vagytok, én anyádat két hónap után kértem meg. - Nem tudom... - Tudod, én sem élek ám örökké – szorította meg lánya kezét Mr. Watson percekkel később - Szeretnélek fehérben látni és az oltárhoz vezetni. Sarah szemét könnyek égették. Apja évek óta betegeskedett, de az elmúlt pár hónapban fordult komolyabbá állapota. Az orvosok akkor pár hetet jósoltak neki, most mégis itt volt. A lány gondolatai messze jártak. Elképzelte életét Oliver mellett, a gazdag és jóképű vállalkozó oldalán, aki úgy bánik vele, mint egy királylánnyal. Ki ne akarna egy ilyen férjet magának? Szinte már túl szép volt, hogy ez az egész valós legyen... Sarah nagy levegőt vett, majd kifújta. Nagyon jól tudta, hogy apjának most sem tud majd nemet mondani... *** - Lélegzetelállítóan nézel ki. - Hé, nem szabad látnod a menyasszonyt az esküvő előtt – takargatta ruháját Sarah. Egy szolid, testhez simuló selyem menyasszonyi ruha mellett döntött, amiben vállai szabadon voltak. - Annyira boldog vagyok, hogy alig egy óra múlva már hozzám fogsz tartozni – lépett a lányhoz Oliver és megcsókolta – Nagyon szeretlek, ugye tudod? - Igen – mosolyodott el pironkodva Sarah – Viszont most kimennél? Még nem vagyok kész. - Így is gyönyörű vagy – nézett végig újra Oliver a lányon, majd hátralépett és egy pillanat múlva már ott sem volt. Sarah arcáról eltűnt a mosoly. Ma férjhez megy. Kedvelte Olivert, de nem volt belé szerelmes, mégis hozzá megy. Az ablakhoz lépett és a kertben gyülekező vendégeket nézte. Apja az egyik munkatársával beszélgetett, arca csak úgy ragyogott a boldogságtól. A lány halványan elmosolyodott. Ha Ő boldog, akkor neki is annak kell lennie. Haját a fodrász egy csinos kis kontyba kötötte, amit előtte majdnem egy órán keresztül vasalt egyenesre. Megkoronázásképp egy szolid kis virágot tűzött a kontyba. Sarah végignézett magán az egészalakos tükörben. Csodálatosan nézett ki, egyedül az arca árulkodott bánatról. Gyengéden megpaskolta orcáját, hogy egy kis színt vigyen bele, majd a faliórára nézett. - Itt az idő... – suttogta, és a hatalmas márványlépcső felé indult. Sarah torkát a sírás fojtogatta, ahogy apja boldog arcát meglátta, mikor az oltárhoz kísérte. Olyan régen volt már ennyire eleven és felhőtlen. Akkor, abban a percben nem érdekelte sem a gyár gondjai, sem a betegsége, csak a lánya. A szertartás egyszerű, mégis szép volt. A vendégek sorba mentek és gratuláltak az ifjú párnak, amit Oliver és Sarah közösen fogadott. - Összepakoltad a dolgaidat? – hajolt a lányhoz Oliver, miután az utolsó vendég is gratulált nekik. - Igen, a kocsiban van a bőröndöm. - Mit szólnál, ha a torta után indulnánk is? - Eltűnünk a saját esküvőnkről? – kérdezte meglepetten Sarah. - Mivel a miénk, azt csinálunk, amit akarunk – csókolta meg a lányt Oliver és a másik oldalán ülő férfi felé fordult. A nászútjukat Franciaországban, Oliver ottani villájában fogják tölteni. Három hétre utaznak csak, mivel Olivernek sok dolga lesz a gyárral kapcsolatban. Nem utolsó sorban Sarah is szeretne többet megtudni az üzletről és a gyár irányításáról. Miután megvágták a négyemeletes, csokis-citromos tortát, a lány egyből az apjához sietett búcsúzni. - Apa, indulunk. Két óra múlva indul a gép. - Annyira boldog vagyok kincsem, nagyon vigyázz magadra – szorította magához lányát Mr. Watson. - Inkább te vigyázz magadra. Ha bármi történne, azonnal hívj, rendben? - Ugyan, egy vénember nem fogja megzavarni a nászutatokat. - Apa, kérlek! – kérte apját sokkal határozottabban Sarah. - Rendben, rendben, értettem - adta meg magát az idős férfi és elengedte lányát – A férjed már vár – bökött állával az ajtóban várakozó Oliver felé. - Szeretlek. - Én is szeretlek, kincsem – intett utoljára a lánya után Mr. Watson. ***