[TH] A szerelem ára 2012 {BEFEJEZETT} ✅

15. rész

Tom és Sarah némán, farkasszemet nézve álltak egymással szemben, miközben kintről a kiabálás egyre csak erősödött. Hallani lehetett, ahogy a szomszéd szobákból kiszólnak az emberek, de Oliver nem foglalkozott ilyen apróságokkal. Néhányszor belerúgott vagy belecsapott egy-egy ajtóba, legalábbis Sarah a tompa puffanásokból erre következtetett. Rémisztő volt. A helyzet és a tudat, hogy ha rájuk nyit, akkor vége. Legalábbis Tomnak egész biztosan. Oliver nem volt normális, erre nem sokkal az esküvőjük után rájött. Ami azután következett, az pedig maga volt a pokol. Változtatni akart, el akart tűnni mindenki elől, és rajongásig imádott apja cipőgyára sem érdekelte többé. Legyen Oliver tulajdona minden vagyona, az öröksége, csak a függetlenségét akarta cserébe. Szabad akart lenni, szabadon akart szeretni... Utált mások előtt sírni és gyengének látszani, ameddig bírta magába tartotta. Csakhogy mióta megismerte Tomot, minden akaratereje kiszállt belőle. Rendszerint a sírás fojtogatja a közelében, legszívesebben a nyakába ugrana, úgy zokogna. Mégis miért? Lehet, hogy Tomnál megértésre találna? Lehet, hogy előtte nem kell szégyellni a könnyeit? Nem tudta biztosan, de mellette felszabadultnak érezte magát. Nagyjából egy óra múlva a hotel újra elcsendesedett. Tom a portára letelefonálva tudta meg, hogy a szálloda néhány vendége kihívta a rendőröket, akik bevitték Olivert. A recepciós lány nem győzött bocsánatot kérni a kellemetlenségért, de Tom egy laza 'Ja' beszólással nyugtázta, hogy nincs gong. - Bevitték a rendőrségre – szólt, és letette a telefont – Mihez akarsz most kezdeni? - Nem tudom – sóhajtott egy nagyot a lány – Talán Londonba kellene költöznöm. Vannak ott távoli rokonaim... - Ez lenne az életed célja, hogy bujkálj és menekülj? - Nem, persze, hogy nem! Csak... - Miért nem kérsz segítséget? Miért egymagad akarod megoldani azt, amiről tudod, hogy egyedül nem fog menni? Sarah keserűen elmosolyodott. Tomnak annyira igaza volt; ezt az egész ügyet önerőből, egyedül nem tudja megoldani. Persze, gondolkodott már azon, hogy feljelenti a 'férjét', de Oliver összeköttetései még a rendőrséget is behálózzák. Veszett ügy lett volna, arról nem is beszélve, hogy egy ilyen kis akcióval újabb testi (és nem utolsó sorban lelki) megaláztatásokat kellett volna átélnie. - Félek. Azt hiszem, félek a következményektől – szólt halkan, könnyes szemekkel Sarah. - Kérj meg, hogy segítsek! – mondta határozottan és közelebb lépett a lányhoz –Vigyázni akarok rád. A lány köpni-nyelni nem tudott, úgy ledöbbent Tom előző kijelentésétől. Az utolsó mondatocska tűzgolyóként cikázott az agya körül... „Vigyázni akarok rád." Olyan hihetetlen volt ez az egész, zavarodottan nézte a fekete tincses srácot, aki egy pillanatra sem bizonytalanodott el a kijelentése után. Percekig csak álltak, egymástól pár centire, Sarah mégse merte megtenni a kezdő lépést afelé, hogy boldogabb élete legyen a jövőben. Gyorsan végigpörgette a lehetséges eshetőségeket a fejében. Tomról és a többiekről már tudott Oliver. Ha kiderülne, hogy közelebb kerültek egymáshoz, akkor Tom tényleg nagyon komoly bajba kerülne, ezt pedig nem engedhette meg. Már így is, annyival tartozott neki, olyan sokszor segített neki a reménytelen helyzetekben. Még egy ekkora terhet nem akaszthatott a nyakába... - Nem tehetem... – mondta végül Sarah és cipője orrát kezdte bámulni. - Gondolhattam volna, hogy képtelen vagy változtatni... Tom felkapta az ágyról bőrdzsekijét és az ajtót feltépve otthagyta a lányt. Sarah megint egyedül volt, úgy, mint oly sokszor már eddigi élete során. Biztos volt benne, hogy Tommal más lehetett volna az élete, Ő nem hagyta volna magára. Ha bármi baj is történt volna, együtt meg tudták volna oldani... együtt. Sarah teste szinte magától mozgott. Kitárta az ajtót és a lépcső felé sietett. Hitt benne, hogy Tommal együtt meg tudják oldani a gondokat, legyen szó Oliverről vagy bármi másról. Nem engedheti el Tomot. Nem szabadott! A földszintre leérve egy pillanatra megállt és szapora levegővétel keretében körbenézett. Késő volt, nem sokan mászkáltak a hallban, mégse látta Tomot. Vörös fürtjei hátradobta, úgy kapkodott levegő után. Szeme cikázott az emberek között mégsem találta meg, akit keresett. Sarah a lifttől pár lépésnyire állt meg, így mikor az halkan kinyílt, egyből megláthatta Tom tökéletes alakját. Cipője magas sarka hangosan kopogott, mikor a fiú után indult. Mögé érve hátulról elkapta a kezét így megállítva őt. Tom értetlenül nézett hátra, de mikor meglátta a kócos lányt szemei meglepetten elkerekedtek. Sarah elengedte a kezét, de a szemkontaktust nem szakította meg... - Maradj velem... – kérte alig hallhatóan és két hatalmas könnycsepp gurult végig kipirosodott arcán. Tom szája sarkában egy halvány mosoly jelent meg. Közelebb lépett a zilált lányhoz és szorosan magához ölelte. - Erre vártam – búgta szinte hangtalanul.