[TH] A szerelem ára 2012 {BEFEJEZETT} ✅

28. rész

- Hogy haladsz? – dőlt az ajtófélfának Sarah. Tom épp egy sötét farmer hajtogatott bele hatalmas, fekete bőröndjébe. Mikor észrevette a lányt kedvesen elmosolyodott és felegyenesedett. - Ez már az utolsó. Teljesen elfelejtettem mennyi ruha kell egy turnéra... – nézett körbe szobájában, ahol szépen sorakoztak egymás mögött a nagyobbnál-nagyobb bőröndök. Sarah követte tekintetét. Mennyire üres lesz a ház, ha Billel elmennek... - Mondtam, hogy segítek csomagolni – lépett Tom ágyához a lány, és a rajta lévő táskába belehajtott egy kék pólót. - Nem vagyok gyerek, ezt már magamtól is meg tudom csinálni – vette ki Sarah kezéből a következő hajtogatásra váró felsőt és beledobta a bőröndbe - Gyere ide. A lány szó nélkül kerülte meg az ágyat és állt meg Tom mellett, mire az átkarolta a derekát közelebb húzta magához. - A muffinok a sütőben vannak. Meg fognak égni – kuncogott Sarah. Nagyon jól ismerte Tomnak ezt a játékos, kissé perverz nézését. - Szerinted érdekel? – kérdezte érzéki hangon és hüvelykujjával végigsimított a lány alsó ajkán. - Dupla csokis muffin, mogyoródarabkával és marcipánnal... - Az a kedvencem! – Csillant fel gyermekien Tom tekintete. Sarah elnevette magát. Lehet, egy ilyen tökéletes mosolynak ellenállni? Gyengéden végigsimított a fiú borostás arcán, és egy édes csókot lehelt ajkaira. Tom nekidöntötte homlokát a lányénak és egy nagy levegőt vett. - Biztos, hogy nem jössz velünk? – fújta ki végül a benntartott levegőt. - Tom, ezt már megbeszéltük, ne nehezítsd meg kérlek – sóhajtott Sarah. - Tudom, csak nem akarom, hogy egyedül legyél. Saraht meglepte Tom mondata. A hangjából aggódás hallatszott. - Hé, nem leszek egyedül – kezdte a lány egyenesen Tom csokoládébarna szemeibe nézve – Biancaval már megbeszéltem mindent, sokat fogunk találkozni. Aztán ott van Victor is. Nem leszek egyedül. - Ja, Victor... - Tom – ráncolta fenyegetően a szemöldökét Sarah, mire Tom védelmezően felemelte a kezeit. - Minden rendben lesz – tette hozzá néhány perccel később a lány. Remélte, hogy sikerült Tomot (és igazából magát is) kissé megnyugtatnia. A mai napig szinte még egyszer sem gondolt bele, milyen lesz ebben a hatalmas házban teljesen egyedül, két egész hónapig. Tom maga után hagyott ürességről nem is beszélve. Igen, telefonon és interneten naponta tudnak beszélni, de az mégsem olyan, mint személyesen. Nem érezheti az illatát, nem érezheti teste melegét, mikor esténként hozzábújik. A lány szívét keserűség töltötte meg. Nem akarta, hogy Tom lássa rajta ezeket az érzéseket, akkor még nehezebb lenne az elválás. Sarah azt tette, amihez szinte a legjobban értett: magára öltötte az erős és határozott nő szerepét. Az Oliver mellett eltöltött másfél év alatt tökélyre fejlesztette. Soha senki nem gondolta mit is művel vele férje a négy fal között. - Sarah, azt hiszem ég valami – kiabált fel a nappaliból Bill, vészjósló hangon. Sarah zavartan rázta meg fejét, miután felriadt gondolataiból: - A muffinok! - A dupla csokis muffinok! – kiáltott ijedtséget színlelve Tom a lépcsőn lerohanó lány után, majd elnevette magát.

A muffinok épségben kerültek elő a sütőből, egyedül a tetejüknek lett egy árnyalatnyival sötétebb színe. A forró finomság nagy részét a Kaulitz ikrek néhány perc alatt eltűntették, úgy majszoltak, mint az ovisok. Sarah elgondolkodva figyelte őket. Mennyire más lett az élete. Alig fél évvel ezelőtt még rettegve készített minden vacsorát, remélve, hogy Oliver nem talál benne semmi hibát. Minden éjjel reszketve feküdt be mellé az ágyba, azzal a tudattal, hogy másnap egy új nap kezdődik, újabb alkalom, hogy valamit elhibázzon. Sarah az ikrekkel este nyolc körül kezdték az autóba bepakolni a dolgaikat. Tom gitárjai, a koncerthez szükséges hangszerek és kellékek, már a gépen voltak. A repülő fél tizenegykor indul a koncert első helyszínére Párizsba. - Biztos minden megvan? – nézett körbe Tom hatalmas autójának dugig pakolt csomagtartóján az énekes – Meghalok, ha itthon hagyok valamit. Bill már lassan egy hete csomagol. A tizenegy hatalmas bőrönd, amivel utazik, tele van ruhákkal, kiegészítőkkel. Mikor Sarah megkérdezte, hogy minek viszi magával azt a meleg, prémes télikabátot, csak annyit mondott. „Sose lehet tudni!" Igen, valószínűleg az alaszkai eszkimók örülnének egy olyan kabátnak. A reptér várójában Georg már várta őket. Gustav és Bianca nem sokkal az ő érkezésük után érkezett meg. Édesen mosolyogva, kéz a kézben indultak meg Sarahék felé, mikor észrevették őket. Egy picit irigyelte őket a lány. A rajongók nagyjából egy éve tudnak Bianca létezéséről, és arról, hogy a Tokio Hotel dobosa boldog párkapcsolatban él már évek óta. Persze, azt nem kötötték a sajtó orrára, hogy jegyben járnak, de ettől eltekintve büszkén mutatkozhatnak együtt. Sarah mit nem adott volna azért, ha legalább egy pillanatra megölelhetné Tomot... De tartóztatta magát. A Tokio Hotel eltűnt néhány évre, viszont az érdeklődés irántuk nem csökkent. Néhány lesifotós a repülőtér várójában mászkált, igyekezett nem nagy feltűnést kelteni. Ha bármi meggondolatlanságot csinálna, másnapra az újságok címlapján virítana. Így is bizonytalan volt, hogy nem fognak róla írni. Róla, a titokzatos vörös lányról, aki elkísérte a Tokio Hotelt a repülőtérre. - Honnan is indul a gépünk? – nézett barátaira kérdőn Georg. Az arca elég nyúzott volt, szemei alatt sötét karikák éktelenkedtek. Az elmúlt néhány napban nem aludhatott sokat... - A D terminálról – válaszolt a szöszi dobos. - El kéne mennünk becsekkolni. Folyton elhúzzák az egészet. Benn is tudunk várni – töprengett hangosan Bill, miközben körbenézett. - Oda mi már nem mehetünk – bújt szorosan Gustavhoz Bianca. Sarah irigykedve nézte őket. - Nem egy életre váltok el. Nyolc hétről van szó – szólt közbe epésen Georg és felvette napszemüvegét. Kimondottan nem volt jó hangulatban. - Úgy látszik valaki olajra pisilt – vakkantotta Tom a basszeros mondatára reagálva. - Tényleg mennünk kéne... – kukucskált elő Bill hatalmas napszemüvege mögül. Mindannyian igyekezetek takargatni magukat, nem akartak feltűnést kelteni. A paparazzik már így csináltak jó pár képet róluk... - Nagyon-nagyon-nagyon fogsz hiányozni – ugrott Gustav nyakába szőke jegyese és szorosan ölelték egymást. - Georg, jó utat – lépett Sarah a mogorva basszeroshoz és átölelte. - Meglesz – válaszolta már sokkal barátságosabban és kedvesen megsimogatta a lány hátát. - Neked is jó utat Gustav – cserélt helyet Biancaval és most Ő ölelte meg a dobost – Aztán hívd sokszor – bökött Sarah fejével Bianca felé, aki épp Billtől búcsúzott. - Úgy lesz. Sarah egy nagy levegőt vett majd kifújta. A búcsúzás neheze még csak most jön... Mosolyt erőltetve magára Bill felé fordult. - Jaj, te lány – ölelte magához az énekes Saraht és kedvesen vörös tincseit simogatta – Vigyázz a házra! - Úgy lesz – válaszolt a lány Bill vállába fúrva arcát – Te pedig vigyázz Tomra – tette hozzá halkabban. - Évek óta azt csinálom. - És milyen jól csinálod – nevetett fel halkan Sarah és elengedte Billt – Hiányozni fogsz. - Te is nekem. És a főztöd is - viszonozta a mosoly az énekes és még egyszer gyorsan megölelte a lányt. Sarah Bill öleléséből kibontakozva Tom elé lépett. Tekintetük teljesen egybeolvadt, mint két szobor álltak egymással szemben és bámulták a másikat. Két hónapra elegendő látványt igyekeztek magukba szívni. Sarah agyában cikáztak a gondolatok és a közös emlékek. Próbálta valahogy elűzni szomorúságát, és nem figyelni az egyre nagyobbodó űrre a szívében. „Csak két hónap, csak két hónap..." – mondogatta magában, abban reménykedve, hogy Tom nem látja rajta mennyire nehéz az elválás. - Hiányozni fogsz – suttogta szinte teljesen hangtalanul Sarah. Szája mosolyra húzódott, szemeit könnyek égették. Nem! Nincs most itt az ideje sírni! Nem akart Tom emlékeiben sírós arccal szerepelni – Hiányozni fogsz – ismételte néhány legördülő könnycsepp között. Tom tekintete égett, arca borús volt. Neki is ugyan olyan nehéz volt az a néhány pillanat, mint Sarahnak. Végignézett a lány könnyes arcán és alig láthatóan megrázta a fejét: - Leszarom a fotósokat – mormogta és kézipoggyászát a földre ejtve, keze közé vette a lány kipirosodott arcát és megcsókolta. Sarah kezei Tom nyaka köré csavarodtak, úgy húzta közelebb magához. Szájuk úgy tapadt egymáséhoz, úgy falták egymást, mint azelőtt még talán soha. Csókjuk nem volt hosszú, de annál tartalmasabb. Lihegve döntötték homlokukat egymáséhoz és próbáltak észhez térni a fojtogató mámorból. - Szeretlek – suttogta csukott szemmel a lány, végigsimítva a borostás arcon. - Tudom – válaszolt Tom és egy gyengéd csókot nyomott Sarah homlokára, majd elengedte. Felvette földre ejtett táskáját, napszemüvegét az orrára ültetve nézett még egyszer a lányra, aztán elindult a reptéri kapu felé. A gép pontosan fél tizenegykor gurult ki a betonozott, kivilágított útra. Az ég tiszta volt, a hold és a csillagok ragyogását viszont nem lehetett jól látni. - Nem olyan sok idő ez a két hónap – szólalt meg bátorító hangon Bianca. Mindketten a váró hatalmas ablakain keresztül nézték a kifutópályán várakozó repülőt – Mondjuk az évek alatt már hozzászoktam, hogy sokszor nincs velem – húzódott keserű mosolyra a szája. - Mit szoktál csinálni, ha nagyon hiányzik? - Megnézek egy interjút. Ha szerencsém van, mond pár szót – nevetett fel halkan, aztán elcsendesedett – Persze, az sem olyan, mintha mellettem lenne, és csak úgy, hallgatnám, miről mesél. A gép lassan indult meg a kivilágított betonon. A tempó ütemesen gyorsult, majd néhány pillanattal később már a levegőben is voltak. Az apró, fekete pontszerű gép hamar eltűnt a későnyári éjszaka egén. Sarah és Tom egyre távolodott egymástól. Akkor még egyikük sem gondolta, hogy a boldog viszontlátás pillanatába másnak is van 'beleszólása'...