My Demons

8.

"Nincs valami rendjén... Nem látom... Miért nem látom? Vajon elvesztettem azt a képességemet amivel látni tudom őt? Vagy csak elment? De azt mondta, hogy itt lesz velem örökre! Hazudott... Csak hazudott nekem... a közelembe férkőzött és most elhagyott... Itt a tér közepén... Összetörve... Miért tette ezt velem? Miért hazudott? Mi volt a célja ezzel? Csak úgy elvitte a lelkemet a szívemmel együtt. Csak kihasznált... Miért kell velem ennek történnie? Egyszer leszek szerelmes az életben és akkor is csak kihasználnak! Mit vétettem Istenem? Miért kell ezt kapnom? Mindenkivel kedves voltam! Mindig betartottam a szabályokat! Mindenkinek segítettem! Mindenkinek adtam és soha nem vártam el, hogy kapjak is valamit vissza! Miért pont nekem szánta ezt a sors? Én szeretem őt! De ő csak kihasznált! Miért Istenem? MIÉRT? Mindig jó voltam. Sosem voltam önző. Senkit sem bántottam! Mégis ezt érdemelném? 

Összerogytam a tér közepén. Pontosan a születésnapomon. Egyedül a fagyban. A lelkem elveszve, a szívem darabokra törve. Miért kellett ezt megélnem? Pont ezt a napot szerettem volna, hogy ne történjen semmi. Miért pont ma kellett? A 18. születésnapomon! Az emberek ilyenkor ünnepelnek és boldogok a családjukkal és a barátaikkal! Én meg... Én meg térdelve sírok egy tér közepén. Miért kell ezt mind átélnem? Talán Isten még sem létezik..."

Luci az ablakánál ült, betakarózva. Éppen egy új könyvet olvasott. Imádta az ilyeneket. Majdnem annyira mint az öldöklést. Amikor nem ontotta másnak a vérét, csak olvasott. És most, hogy nem volt kedve valami oknál fogva semmihez, elkezdett olvasni. A villában ahol megszállt, egy hatalmas terem volt tele könyvekkel. Ő csak kiválasztott egyet a vastagabb regények közül és az egyik hálószobában meghúzva magát, kezdett el belemerülni az olvasmányba. Kényelmesen befészkelte magát. Ha nem pislogott volna, a halandók simán halottnak titulálták volna. Nem lélegzett az olvasás közben. Túlságosan koncentrállt a műre. Tetszett neki az első szótól. Az írónőt sokszor rokonlelkének érezte. Szépen és választékosan írta le könyve minden egyes részletét. A halandókat sokszor érezte közelebb magához, mint más démonokat. A szerelmes sztorik tetszettek neki a legjobban. Szerette azokat a ki nem mondott szavakat, amiket a főhősök éreztek egymás iránt. Hogy mit miért tesznek egymással. Hogy nem értik meg a másik cselekedeteit. Hogy nem biztosak a saját és a másik érzéseiben. Imádta, hogy nem tudják megérteni a másik személyét, akiért olyan heves érzések fűzték. Olyan nyugtató, de mégis vad. Ezt szerette igazán a lány. A ki nem mondott érzéseket és a meg nem értett tetteket. Talán mert neki is ilyen időszakai voltak. Talán mert magát látta az ilyenekben. Mert úgy érezte, hogy ezeket neki írták meg. Csak neki. És ezért azt érezhette, hogy fontos. Mert vele is foglalkozott valaki...