My Demons

22.

Mindig nyugodt volt, ha egyedül lehetett. De most más volt a helyzet. Tombolt. Kívülről csak egy nyugodt rezzenéstelen arcot láthattak akik ott voltak. De hol is volt? Egy raktárban. Rossz társaságra akadt. És nem tudott elszökni onnan. Csak figyelte ahogyan kivégeznek ártatlan embereket. Nem tudták a fogvatartói, hogy rossz személyt fogtak el. A lány tudatában állt az összes információnak, amit tudni akartak. De ők mégsem őt akarták elfogni. Egy bizonyos Bella miatt kerűlt ilyen helyzetbe. 

Csak állt ott. És rideg arccal tűrte, hogy ártatlanokat gyilkoljanak meg. Hiába szerette mások halálát látni. Egy ideje már megunta, ha nem ő végezhette el. De azt még jobban unta, hogy a halandók meg akarták őt törni. Csak unottan figyelte a gyerekek, nők és férfiak halálát. Nem nagyon érdekelte a lányt. De mikor megjelent az egyik halál angyal, akkor már egy kicsit érdekeltebb lett az ügyben. Míg a halandók, az angyalra figyeltek, ő meg tudott szökni. Csak futott a kihalt utcán. Tudta. Ha most elkapják, nincs vissza út. Nem sima emberek voltak a fogvatartói. Hanem árnyak. Akik a démonoknál is félelmetesebbek tudtak lenni. De ő nem tőlük félt. Hanem a legjobb barátnőjétől. Aki utálta az árnyakat. A lány félt, hogy ha megtámadja az árnyakat, meghal. Pedig nem lett volna így. A legjobb barátnője fiatalabb volt nála. Mégis neki tudott menni fejjel a falnak, úgy hogy át is törje azt. Vele ellentétben. Ő megfontoltabb volt. Nehéz volt feldühíteni, de aki megtette, az nem élt többet. Tőle is félt sok démon. De nem annyi mint barátnőjétől. Neki a saját biztonsága volt a második. Mindig a barátnője volt az első. Olyan volt mint egy nővér. Ő volt Mezikin.